Az olvasókat nem tudjuk megszavaztatni, vajon érdekli-e őket részletesebben a fantasztikus és természetesen szinte mindenki által kétségbe vont gondolatmenet. Szakmabeli olvasók nyilván amellett állnának ki, hogy inkább biztos ismeretekről tájékoztassuk a laikus közvéleményt. A történet ugyanakkor jó példa arra, hogy a lépésről lépésre haladó tudományban időnként teljesen meglepő gondolattársítások is felmerülnek. Ezek rendszerint feltételezések sorára épülnek, s ha egy feltétel nem teljesül, összeomlik az egész gondolati építmény. Néha, persze nagyon ritkán, viszont az őrült elgondolásról kiderül, hogy a természet valós leírását adja. Ha kísérleti ellenőrzésre is van lehetőség, akkor hamar kiderülhet az igazság.

1868-ban Írországban fényes gömb ereszkedett le egy völgyben, a földnek ütközött, majd többször visszapattant a tőzegmocsárról, 20 perc után tűnt el. Útja mentén egy 6 méter széles négyzetes lyuk, 100 méter hosszú árok, 25 méternyi elsodort patakpart maradt. Az eseményt egy térképező földmérő figyelte meg, és részletes beszámolót készített róla a Royal Society tudós társaságnak. VanDevender, a gömbvillámok iránt is érdeklődő plazmafizikus 2004-ben a londoni könyvtárban bukkant a feljegyzésre. Fizikus fiával szemügyre vette a helyszínt, a ma is látható nyomok alapján pontosnak találták a leírást. Becslésük szerint a jelenség több mint 100 tonna tőzeget mozdított el.

Következhetett a szokatlan jelenség magyarázatának keresése. Először természetesen gömbvillámra gondoltak, de az ír mocsárban megfigyelt tűzgömb méretében, élettartamában, hatásaiban nagyon eltért a szokásos gömbvillámoktól. Alaposan végiggondolták a lehetséges folyamatokat, majd kénytelenek voltak sorra kizárni őket. Elemzésük szerint ekkora anyagmennyiséget nem mozgathatott meg kémiai vagy hőenergia hatására a tőzegben keletkezett nagy nyomású gőz, a nagy vezetőképességű talajban nem játszhattak szerepet elektrosztatikus jelenségek. Miután minden mást kizárt, VanDevender szerint végül nem maradt más, mint egy fekete lyuk megjelenésének a feltételezése. Tömege meghaladhatta a húsz tonnát.

A fekete lyukak között parányinak számító test 14 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanás után alakulhatott ki. Pici fekete lyukak hajdani kialakulását sok fizikus valószínűsíti, arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy ma is velünk vannak-e még, vagy viszonylag hamar elpárologtak, ahogy Stephen Hawking gondolja. Hawking elméletét nem támasztja alá kísérleti bizonyíték, ezért VanDevender a másik lehetőséggel, a kis fekete lyukak túlélésével számol. A világegyetem történetének hajnalán formálódott fekete lyukak viszonylag kis tömegűek voltak, tömegük a gramm töredékétől néhány millió tonnáig terjedhetett. Eseményhorizontjuk, vagyis az a tartomány, ahonnan nincs visszatérés rendkívül kicsi, egy 100 millió tonna tömegű esetében is kisebb egy atommagnál. VanDevender itt nem ismertetett kvantumfizikai megfontolásokkal magyarázatot talált arra is, hogy miért nem nyelte el ez az Írországot elért fekete lyuk apránként az egész Földet. Magyarázatot keresett a gömb lebegésére is, gondolatmenetének lényegét az ábra foglalja össze.

Ha máig fennmaradtak az ősi fekete lyukak, akkor ezrével ütközhetnek évente a Földbe. VanDevender csapdába szeretné ejteni őket. Fémgömbbe zárva nem tudnának onnan kiszabadulni, mivel az elmozdulásukkal olyan áramot keltenek a csapda falában, amely mágneses terével a csapda közepére kényszeríti vissza őket. Rádiósugárzásukat elektromos árammá lehetne átalakítani. A fekete lyukat évente kb. 1 kg anyaggal etetné, így milliárd évekig lehetne energiát kinyerni belőle. Egyetlen kis fekete lyuktól 1 gigawatt teljesítményt remél.

VanDevender kritikusai gondolatmenetének több lépését tévesnek, feltevéseit megalapozatlannak tartják. Mégis úgy vélik, hogy érdemes tovább vizsgálódni, bármilyen kicsi is az esély.