Passarella adót csalt, Preziosi bundázott, Rohrschneider bankot rabolt

Egy buenos airesi bíróság adócsalásért két év három hónap közmunkára ítélte Daniel Passarellát, az 1978-ban világbajnokságot nyert argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitányát.

A válogatottnál az 1990-es években szövetségi kapitányként is dolgozó szakembert azért vonták felelősségre, mert 1997-ben, az Egyesült Államokban vásárolt luxusjachtja után nem fizetett vámot.

Passarellának egy iskolában kell majd közmunkát végeznie, azt ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy pontosan mi lesz a feladata.

A jelenleg a River Plate-et irányító 52 éves tréner az 1996-os atlantai olimpián ezüstérmes lett az argentin U23-as csapattal, az 1998-as franciaországi vb-n pedig szövetségi kapitányként a negyeddöntőig jutott a nemzeti tizeneggyel. Ezt követően az uruguayi válogatottat is irányította, majd 2005 márciusától a brazil Corinthians kispadján ült.

Négy hónapot kapott a Genoa bundázó elnöke

Négyhónapos börtönbüntetést kapott Enrico Preziosi, a jelenleg az olasz második vonalban szereplő Genoa labdarúgócsapatának elnök-tulajdonosa: a közismert játék-nagykereskedőt bundázásért ítélték el.

Az ügyben szintén négy hónapot kapott Matteo, az elnök fia, Stefano Capozucca, a genovai gárda sportigazgatója, valamint Franco Dal Cin és Giuseppe Pagliara, a Venezia két volt vezetője.

A per során bizonyítást nyert, hogy a 2004/2005-ös szezon utolsó fordulójában Preziosi és társai 250 ezer eurót adtak a velencei gárda irányítóinak, hogy a csapat kapjon ki a Genoától. A mérkőzést a Genoa 2-1-re megnyerte és ezzel feljutott a Serie A-ba.

A vádlottak azzal védekeztek, a pénzt azért adták át, hogy megvásárolják Ruben Maldonadót, a Venezia paraguayi légiósát.

Az olasz szövetség az ügy kirobbanása után kizárta a Genoát az élvonalból és a harmadik ligába sorolta vissza.

Bankot rabolt a Hamburg korábbi játékosa

Bankrablás miatt letartóztatták a Hamburg SV volt labdarúgóját, Peter Rohrschneidert.  A 60 éves Rohrschneider középpályásként 27-szer lépett pályára a német csapatban 1966 és 1968 között. Később a HSV amatőregyüttesénél dolgozott edzőként.

A Bild úgy tudja, a korábbi játékost bűntársa adta fel, akivel kisebb keletnémet városokban 16 bankot rabolt ki 1991-92-ben. Zsákmányuk 430 000 márka, azaz körülbelül 200 000 dollár volt összesen.

(forrás: MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.