Egyben a három
Jelentsen ez bármit is, mindenesetre a hatalmas új épület nevéből eltűnt a Művelődési. És csak rá kell nézni: mindez multifunkciós jellegére utal, hiszen már nem egyszerűen egy méretesebb megyeszékhely kulturális igényeihez szabták, hanem a láthatóan az ország második legnagyobb városának reprezentációs igényeihez. Elég csak az egyetemre vagy a megújuló Csokonai Színházra gondolni, és nyilvánvaló lesz, Debrecen - és persze Kósa Lajos polgármester - régiós méretekben kíván gondolkodni. Így került a Kölcseybe is a korábbi egy helyett három különböző funkció.
A régebbi tapasztalatok arra utalnak, hogy mindez minimum kétes helyzeteket képes szülni, ehhez képest a tervező Keletterv és vezetője, Kováts András építész határozott egységbe fogta ezt az elképzelt sokféleséget. A központi konferenciateremhez ugyanis egy kortárs művészeti múzeum (először Demo, ma már Modem) és egy négycsillagos szálloda (a Lycium) kapcsolódik, méghozzá a szó szoros értelmében: úgy fogják körül a középen álló konferenciahengert, mint két ölelő kar.
Mindez persze legfeljebb csak valamelyik közeli magasépület tetejéről tűnne föl, a földszinten egy sokoldalú, körbejárásra csábító és kissé túlméretezett, de mindenképpen egységes monumentumnak tűnik. Néhol (főleg a bejáratok körül) mintha túl sok lenne rajta a díszítő részlet, máshol viszont nemcsak elegáns és nagyvonalú, de méretei dacára barátságos is világos török mészkőborításával.
És nemcsak a méreteivel vált itt központtá. Kerestem ugyan azt a bizonyos kommunikációt, amit az építészek annyira szeretnek emlegetni, amikor valami modern régi környezetbe illesztéséről van szó: kommunikáció nincs, de nincs is mivel. Szomszédságát nem nyomja agyon, ugyanakkor hol szökőkútjával, szabadtéri szoborkiállításaival hol csak igényesen parkosított környezetével újabb és újabb közlekedő-útvonalakat vonz magához - lehet, hogy mindez csak az újdonság, az új épület varázsa, ami, mint tudjuk, idővel múlik, de a környéken vitathatatlanul ez itt most a vonzáspont.
Az az összefogottság aztán, ami kívül helyenként talán kissé szigorú képet eredményez, belül mindenképpen meggyőző lesz. Különösen a sokféle funkció, szempont és a sokirányú átjárhatóság könnyed öszszehangolása - az épület különböző szintjein járva a nyír- és juharburkolatok között végig észrevétlen marad a technológia, és az amúgy sok mindenre képes gépészet vagy színpadtechnika sem dicsekszik elő. Barátságosnak maradni a 16 méteres belmagasságban nem akármi - különösen az a részlet emlékezetes, ahol a konferenciahenger galériája lendületes egyenesként fut végig a tömb belül is megtartott és enyhe körívben hajló, mészkő fala mellett. Azt ezek után mondanom sem kell, hogy a nagyteremben mobil a színpad és a nézőtér (az avatókoncerten amúgy Schiff András méltatta - a zongorázást megszakítva - a terem akusztikáját), továbbá magától értetődő az akadálymentesítés vagy a padló kvarccsíkjai, amelyek a gyengénlátókat segítik.
Három az egyben - ma ez Kelet-Magyarország legnagyobb ilyen többfunkciós központja. Ennél reprezentatívabb már nem is lehetne, de hogy valós funkciókkal, látogatókkal és pénzzel is meg tudja-e majd tölteni Debrecen, az a jövő igazi kérdése. Jobb lenne hinni benne még akkor is, ha a már nyitásakor átalakult kortárs művészeti központ ügye nem éppen erre utal.
