Merénylet, avagy a bíró munkabalesete
"A sérült 2000. december 5-én a késő esti órákban az otthonában tartózkodott, és a másnapi tárgyalás anyagait tanulmányozta. Ekkor észlelte, hogy az előszobában füst gomolyog. Kiment, kinyitotta a bejárati ajtót. Az ajtó nyitásával egy időpontban a lángok benyomultak az előszobába, ahol a közeli bútorok is kigyulladtak. Megpróbálta a tüzet eloltani, közben megégett a keze és az arca. A sérült a sérülését (későbbi lelki traumáját) az ellene elkövetett merényletnek tekintette."
A fenti szövegrészlet abból a munkabaleseti jegyzőkönyvből való, amely rögzíti, mi is történt V. J. büntetőbíró - azaz "a sérült" - veszprémi lakótelepi lakásában 2000 decemberében, amikor máig ismeretlen tettesek felgyújtották a lakása bejárati ajtaját. A dolog szépséghibája, hogy a fenti baleseti jegyzőkönyv nem az események után néhány nappal készült, hanem hat évvel később, 2006 decemberében. Ez a dokumentum adta az egyik jogi alapját annak, hogy V. J. egykori munkáltatója, a Veszprém Megyei Bíróság (VMB) - a munkabaleset tényét elfogadva - peren kívüli egyezség keretében 15 millió forintos nem vagyoni kártérítést fizessen ki volt alkalmazottjának.
A megállapodás hátterének bemutatása előtt célszerű áttekinteni, mi is történt az ügyben 2000 decembere óta, amikor egy hét leforgása alatt két támadást követtek el két igazságszolgáltatásban dolgozó személy ellen: előbb Molotov-koktélt dobtak a veszprémi börtönparancsnok lakásába, majd felgyújtották V. J.-nek, a Veszprémi Városi Bíróság tanácsvezető bírójának lakását. Az csak a szerencsének köszönhető, hogy egyik merényletnek sem volt halálos áldozata.
A nyomozás abból a feltevésből indult ki, hogy a két támadás a sértettek foglalkozásához köthető. Feltérképezték azokat a fogvatartottakat, akik korábban mind a veszprémi bíróval, mind a börtönparancsnokkal összetűzésbe keveredtek. A rendőrségi vizsgálat három személyt hozott öszszefüggésbe a bűncselekményekkel, az ügyészség mindhármójuk ellen vádat emelt, ám tavaly márciusban a Győri Ítélőtábla bizonyítékok hiányában jogerősen mindhárom férfit felmentette.
- Előfordul, hogy egy bűntény elkövetőit nem sikerül rács mögé juttatni, nem ez a probléma - szögezi le a most 52 éves V. J. - Az a megdöbbentő, hogy a bíróság a merénylet után magamra hagyott, és nem ismerte el, hogy a megtámadásom üzemi balesetnek számít, amiért kártérítés jár. Kénytelen voltam pert indítani volt munkáltatóm ellen.
- Nem igaz, hogy nem nyújtottunk segítséget V. bírónak - mondja Horváth György, a VMB elnöke. - A támadás másnapján magam utaltam ki számára - az anyagi kár enyhítésére - több százezer forintos gyorssegélyt, egy évvel az események után pedig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nyújtott számára 1,4 millió forintos szociális segélyt. Kártérítést pedig nem fizethettünk, hiszen a büntetőügy jogerős lezárásáig nem lehettünk biztosak abban, hogy valóban a munkájával összefüggésben érte őt a támadás.
A büntetőbíró az eset óta úgynevezett poszttraumás szindrómában szenved, ami egyébként leggyakrabban a harctérről hazatérő katonáknál szokott előfordulni. V. J. mindennapjait megkeseríti a betegség. A tünetek közül a legsúlyosabb a folyamatos levertség, a lehangoltság, az alvászavar, az éjszakai rémálmok, a fizikai kimerültség, a koncentrációképtelenség. Az egykori bírót néhány hónappal a merénylet után leszázalékolták, azóta szinte el sem hagyta a lakását, egész nap otthon ül.
- A feleségem pedagógusi fizetése és az én rokkantsági nyugdíjam épphogy elég a megélhetésre - mondja V. J. - Tavaly már napi anyagi gondokkal küszködtünk. Ekkor váratlanul peren kívüli egyezséget kezdeményezett a bíróság. Biztos vagyok benne, hogy az általuk felajánlott 15 millió forintnál jóval magasabb kártérítés járt volna, de a családomat annyira kimerítette az elmúlt hat év, hogy végül elfogadtam a volt munkáltatóm ajánlatát, egyúttal visszavontam a kártérítési keresetet. Azt hiszem, más megyei bíróságok humánusabban kezelték volna az ügyemet.
Megkérdeztük Horváth Györgyöt, hat év után miért változott meg a VMB álláspontja.
- Egyrészt a közép-dunántúli munkabiztonsági felügyelőség tavaly hozott egy határozatot, amely szerint a V. J.-vel történtek mégis munkabalesetnek számítanak - mondja a bírósági elnök. - Másrészt a büntetőügyet lezáró jogerős ítélet indoklásában szerepel egy mondat, amely szerint hiába nincsenek meg a tettesek, az bizonyos, hogy a bírót a munkájával összefüggésben érte a támadás. Ez ugyan nem kötelezne minket a kártérítésre, de méltányosságból kezdeményeztük a peren kívüli egyezséget.
- Csak ezt ne mondta volna az elnök úr! - fakad ki Bősze Ferenc, V. J. jogi képviselője. - Ha most a méltányosságra hivatkozik, akkor miért várt ezzel hat évig? A megmagyarázhatatlan halogatással egyébként nemcsak V. J.-t, hanem az egész bírói kart súlyos méltánytalanság érte: hogyan lehetne elvárni a bátorságot, a következetességet egy büntetőbírótól, ha azzal kell szembesülnie, hogy a testület, amelynek tagja, nem védi meg őt az alvilági támadásoktól, illetve azok következményeitől?
Bősze Ferenc hozzátette, hogy van még miért küzdenie: most, hogy üzemi balesetnek minősítették a hat évvel ezelőtti történteket, visszamenőleg magasabb táppénzt és rokkantsági nyugdíjat szeretne kiharcolni az ügyfelének.
V. J. időközben már meg is kapta a 15 millió forintos kártérítést. Ennek ellenére nem tűnik boldognak.
- Az egészségemet már nem kapom vissza, az orvosok szerint annak is örülhetek, ha nem rosszabbodik tovább az állapotom - mondja V. J. - Szerettem a munkámat. Persze tisztában vagyok vele, hogy soha többé nem vezethetek tárgyalást. Elképzelni sem tudom, hogy mit fogok csinálni a hátralévő életemben.
