Kártérítést követel a felmentett Dávid Árpád György

Mind a szlovák, mind a svájci hatóságoktól kártérítést követel Dávid Árpád György, akit több mint százezer eurós csalással gyanúsítottak meg, de a berni bíróság nem találta bűnösnek. Ezt a fiatalember édesanyja közölte csütörtökön este az MTI-vel; elmondta azt is, hogy fia pénteken érkezik Magyarországra.

A nagybajomi illetőségű magyar fiatalembert tavaly novemberben az Interpol körözése alapján a szlovákiai Párkányban szedték le a vonatról a szlovák rendőrök, s vitték a nyitrai börtönbe.

Az esküvőjére készülő Dávid Árpád György rendszeresen járt Sókszelőcére, ahol szlovák állampolgárságú menyasszonya él. Svájc az Interpol segítségével azért körözte a fiatalembert, mert - mint később kiderült -, egy csaló az ő útlevelével Svájcban bérelt lakást, ahonnan interneten olyan számítógépekért fizettetett megrendelőivel, amelyeket soha nem szállított le. Ezzel mintegy harmincmillió forintra tett szert jogtalanul.

Dávid Árpád György útlevelét még 2005 márciusában lopták le, ezt a fiatalember be is jelentette. Mivel a csaló Dávid Árpád György ellopott útlevelével "dolgozott", a svájci rendőrség ragaszkodott az útlevél tulajdonosának kihallgatásához. A fiatalembert hosszas kiadatási eljárás után Szlovákia kedden délben adta át a svájci rendőröknek a pozsonyi repülőtéren.

Dávid Árpád György szerdán már a berni bíróság előtt állt, délután pedig már azt telefonálhatta meg az édesanyjának Nagybajomba, hogy felmentették, sőt azt is közöltek vele, hogy a történtekért kártérítésre is jogosult, de ezt kérelmeznie kell.

Dávid Árpád György édesanyja az MTI pozsonyi tudósítójának korábban elmondta: mérhetetlenül örül a fejleménynek. Hozzátette azt is, fia ügye annak köszönhetően tisztázódott, hogy a svájci rendőrségnek már birtokában van a fiú útlevele, amelybe a csaló a saját fényképét ragasztotta. Csobánci-Horváth Iván, Magyarország berni konzulja az MTI-nek telefonon nyilatkozva megerősítette, hogy a luganói ügyészség a rendőrségi és ügyészségi kihallgatás után megszüntette a nyomozást Dávid Árpád György ellen, és szabadon engedte. Hazautazása a napokban várható - tette hozzá a konzul. Szintén megerősítette, hogy a magyar fiatalember kártérítési keresetet adhat be bíróságon Svájccal szemben.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.