Akiknek szakmai előélete alapján legföljebb azon lehet csodálkozni, miért szegődnek el a valószínűleg sokkal rosszabbul fizető és nyílt politikai elkötelezettséggel járó kabinet-állásba, faképnél hagyva nem akármilyen karrierjüket a magánszféra csúcsain. Komoly kockázatot vállalnak, de még náluk is nagyobb a kormányfő rizikója. Az új stáb névsora láttán Gyurcsány nem hivatkozhat majd arra, hogy a kommunikáció nem volt eléggé profi: ennél profibb csapatot nem lehet összehozni. Nem lesz mentség, ha bármi komoly gubanc beüt, marad a szállóige: rossz politikát nem lehet jól kommunikálni…

Persze azt sem könnyű definiálni, mi is az a rossz politika. Azt már tudjuk, milyen a rossz kormányzás (kicsit rossz, közepesen rossz, nagyon rossz, a satöbbit inkább ne fessük a falra). De van olyan, hogy éppen a jó kormányzás a rossz politika – mármint a kormányfő népszerűsége, kommunikálhatósága szempontjából. Most nálunk éppen ilyen eset van, a megszorítások kora aligha kedvez a megszokott PR-szempontoknak. Az új csapatnak az is komoly gondja lehet, hogy Gyurcsány a lakosság jelentős része számára hiteltelen, hogy finoman fejezzük ki magunkat. Márpedig a kormányzati kommunikáció egyik fő eredmény-mutatója az lesz, hogy javul-e a kormányfő megítélése ama körülbelül negyvenszázaléknyi felnőtt körében, akik sem a szocik, sem a fideszesek iránt nincsenek eleve elkötelezve.

A másik mutató kicsit bonyolultabb: vajon többen és jobban értik-e majd meg, hogy a megszorításokból értelmes változások, azokból pedig jobb élet lehet? Ez azonban csak kisebb részt kommunikációs feladat: sokkal inkább a tapasztalati tény és azok szubjektív megélése alapján dönti el a "célközönség".

Hangzatos, de régen megcáfolt közhely, hogy a politikai PR is csak mosópor-reklám. Egy kormányzó kormányfőt nem lehet úgy "eladni", mint a jelöltet a kampányban. Az új csapat tagjainak életrajza arra utal, hogy szakmailag minden adott lesz a kommunikációs sikerhez.

Már csak a jó politika hiányzik hozzá? A válaszra várni kell, és van még valami: Gyurcsány szereti magamagát kommunikálni. De most olyan helyzetben van, amit aligha célszerű modell-értékűnek minősíteni, és az sem biztos, hogy a kommunikációs modell valóban értékesnek bizonyul.

Kiderül. Addig is van egy archimédeszi pont a kormányzati kommunikációban, a fent említett szállóige hazai elterjesztője: Gál J. Zoltán. Marad főnök. Mégis, alighanem ő kockáztatja a legtöbbet, ő már adott esetben se le, se föl nem tolhatja a felelősséget. Ha netán rosszul alakul, akkor a Demcsák-modell szerzőjeként nem csak a szót, a balhét is vinnie kell.