Csak semmi extrém!
Tényleg ez lenne a helyzet?
A Mérei által használt terminológia másik, közkeletűbb elnevezése: extrém sportok. Népszerűségük kétségkívül nőttön-nő, miközben a hagyományosnak mondott - az egyszerűség kedvéért: többségükben az olimpiai műsorban szereplő - ágazatok a bázis folyamatos szűkülésére panaszkodnak. Már az "extrémlista" sem rövid; elég, ha rákattintunk az adekvát honlapra: a labdajátékokon, az úszáson, az atlétikán és a küzdősportokon felnőtt szemlélő csak ámul. Ízelítőül - korántsem a teljességre törekvés szándékával - csupán néhány a terjedelmes lajstromból: ejtőernyőzés, hegy- és sziklamászás, barlangászat, siklóernyőzés, vízisízés, wakeboardozás, snowboardozás, BMX-kerékpározás, gördeszkázás, görkorcsolyázás, falmászás, bázisugrás, raftingolás, jet-skizés, siklóernyőzés, búvárkodás, paintballozás, ördögbotozás, kitesurfölés, mountainboardozás...
"Ez a trendi" - sűríti tőmondatba véleményét az új idők őrületeiről Horváth Kinga wakeboard Európa-bajnok, a vízisí- és wakeboardszövetség főtitkára, az "extrémterület" kiváló ismerője, aztán bővebben is kifejti azt.
- A fiatalok valóban mind nagyobb számban választják a korábban nem is ismert sportágakat, mert ők és szüleik is rájöttek: ezekben különösebb megerőltetés nélkül, szinte játszva és gyorsan juthatnak sikerélményhez. Maga a tevékenység állandó örömforrás, miközben a tradicionális sportokban rengeteg lemondás árán, vért izzadva érhetnek el eredményeket. Alighanem ez a titok nyitja.
Példaként saját sportágát (a hódeszkázás vízi változatát) említi, mely azzal büszkélkedhet, hogy az utóbbi években - tekintettel a rendkívüli érdeklődésre - tíz új pályát avatott Dunaharasztitól Balatonfüreden át Szegedig. Ugyanakkor elismeri: a klasszikus értelemben vett versenysporthoz a wakeboardosok zömének semmi köze; a meghatározó többség hobbiból, a nyári szabadidő kellemes időtöltéseként űzi azt.
Horváth Kinga amúgy hajlik arra, hogy két típusra ossza az extrém sportokat: a különösen veszélyes (vagy inkább annak vélt), illetve a szolidabb változatba tartozó ágazatokra. Az előbbiben találjuk - például - az ejtőernyőzést, a sziklamászást vagy a barlangászatot (érdekes módon idehaza éppen ezek tekinthetők viszonylag hagyományosaknak), az utóbbiban a BMX-ezést, a gördeszkázást, s persze a wakeboardozást is. A szakember szerint a többségükben vitathatatlanul igen költséges sportokra ma már nemcsak a leggazdagabbak, hanem a középosztálybeliek közül is egyre többen és többet áldoznak. Kialakult e sportágak jól behatárolható szponzori tábora is: ezt a kört elsősorban a szükséges felszereléseket gyártók, a különféle energiaitalok készítői és forgalmazói alkotják.
- Az olimpiai sportok és a mi sportágaink között semmiféle ellentét nem feszül, hiszen azok nem riválisai, hanem kiegészítői egymásnak - teszi hozzá, de megjegyzi azt is: - Óvatosan azért kijelenthető, hogy a tendencia arra utal: az arányok változóban vannak, a mai világban egyre többeket foglalkoztatnak a különleges kihívások, s mind erősebb az olyan sportok iránti igény, amelyeket pusztán a jó közérzetükért, s nem az érvényesülésükért űznek az emberek.
Az extrémsportolóknak úgy jó, ahogyan most van - tudjuk még meg Horváth Kingától. Nem akarnak az olimpiai programba kerülni, nem vágyják a nyilvánosságot és a felhajtást.
- Én éppen azt szeretem az egészben, hogy nincs benne pénz, elvárás és média. Csak a sport van, önmagáért.
Extrém gondolat?
