Szégyenképek

A környezetvédelmi hírportálon, a greenfo.hu-n tanulságos fotógaléria látható. A portál szerkesztői ide gyűjtik azokat a felvételeket, amelyeket az olvasók küldenek be egy-egy általuk észlelt környezetszennyezésről. Bár az ötletgazdák pozitív és negatív jelenségekről egyaránt várnak fényképeket, talán nem véletlenül, szinte kivétel nélkül elrettentő példák sorakoznak. Ingatlanspekulációnak áldozatul esett gyanús körülmények között kivágott fák, természetvédelmi területen lerakott törmelék és egyáltalán mindenhol, ahol nem kéne, szemét.

A kezdeményezés viszonylag új, így még kevés a beküldött kép. Ami van, az viszont túlnyomórészt pőre valóságában szembesít bennünket honfitársaink környezeti tudatállapotának szintjével. Igaz, ehhez jócskán le kéne guggolnunk, a szerteszét csúfoskodó szeméthalmok nem épp környezeti érzékenységről tanúskodnak. Nem véletlen, hogy a második nemzeti környezetvédelmi program végrehajtásának helyzetéről szóló, a minap a parlament elé került jelentésre reagálva többek szerint lelassult a környezeti szemléletformálás. E téren valóban kevesebb manapság az erőfeszítés, pedig ahogy egy kormánypárti képviselő is kifejtette, a tudatformálás lassú és hosszadalmas folyamat. Ez pedig arra figyelmeztet, hogy ha központi akciókkal nem fordítanak erre nagyobb figyelmet, megfelelő társadalmi fogadókészség nélkül az egyébként szükséges környezetvédelmi intézkedések sem lesznek igazán hatékonyak. S a zöld portál fotógalériája továbbra is csak szégyenfal marad.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.