Tüntetni jó - lenne

Rettenetes, ha az ember ellen fordul a sokaság, viszont nagyon jó a tüntetők között lenni, egyfajta boldogság - mondta Beke Kata, aki rövid időn belül volt az egyik első pedagógustüntetés szervezője a rendszerváltás előtt, majd egy következő demonstráció "áldozata".

Az utódok lemondtak a kollektív boldogság e rítusáról. Legalábbis a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége bejelentette, hogy nem kezdi újra márciusban, amint ígérte, vagyis nem tartja meg tandíjellenes tüntetését, mert úgy látják, hogy Magyarországon már nem lehet normálisan tüntetni.

Ők nem mondhatják, ezért teszem én hozzá: aki kimegy az utcára, ma már, ha akarja, ha nem, jobboldali kordonbontó tüntetővé válik, aki csak azért nem megy a Kossuth térre, mert nem lehet. Ma már önmagáról, a saját megfontolásairól, érdekeiről nem beszélhet senki. Szétcentrifugálódik minden. Vagy ide, vagy oda. Az utcán inkább jobbra. Rögzült a régi képlet. A jobboldal tüntet, a baloldal szavaz. Az viszont, akinek tényleg demonstrálnia kellene, mert különben nem tud erőt tenni az akarata mögé, otthon marad. A szakszervezetek nyári, nagyra tervezett, de csenevész demonstrációján is az emelvényen a feliratok az ember és a profit viszonyáról szóltak, lenn a táblák meg Gyurcsányról, csótányokról, takarodásról. Hogy mehessenek ki a hallgatók az utcára a tandíj ellen, ha azzal kell számolniuk, hogy előbb-utóbb a tömegben felcsattan a "Fel, Hillerre" jelszó, és indulni kell, aki magyar, lakások, házak elé, ha nem akarja, hogy gyávának nézzék. Sok ember szeret így tüntetni, de az csak ritkán, akinek polgári követelései vannak, mondjuk, nem szeretne még vagy így tandíjat fizetni.

Ha ma valaki a városának meg szeretné tartani a kórházát, akkor - mint Hódmezővásárhelyen az intézmény orvos-igazgatója - a műanyag bilincs lerohadásáig tartaná börtönben a döntéshozókat. Így mondta, nyilván annak tudatában, hogy a műanyag lebomlási ideje sok száz év. Népirtás miatt kell majd felelniük Gyurcsányéknak, szónokolták árpádsávos zászlók alatt. Kell némi történelmi gátlástalanság, optimistábban: végletes felszabadultság ahhoz, hogy éppen e jelkép alatt népirtással vádoljon valaki, de akiben ez megvan, mehet árpádsávos védőszárnyak alatt tüntetni a történelemoktatás ingyenességének fenntartásáért is. Lám, van értelme. Orbán Viktorra számíthat, szerinte ugyanis ebben nincs semmi.

Ízlés kérdése. Tényleg nem több. Ahogy az volt az is, amikor a Bajnokok Ligája elit csapatai, az Ajax vagy a Real Madrid, Cruyff és Rijkaard tiltakoztak a Ferencváros szurkolóinak rasszizmusa, illetve náci jelképek lelátói megjelenése miatt. A Fidesz a Parlamentben tiltakozott Európa tiltakozása ellen. Azóta nagyon nem utolsósorban e szurkolók miatt lényegében nincsen Fradi. Futball sincs. Ma már tüntetni sem mehet az, aki csak a demonstráció céljához kapcsolódna, de nem kíván senkinek kötelet, műanyag bilincset. Még nem jött el a futballvég, közélet még van. De már alig.

A megszorításokat Németországban, Hollandiában és Olaszországban százezres tüntetések fogadták. "We are, we are angry", énekelték Amszterdamban a Queen "we will, we will rock you"-ját átírva, majd - kő kövön maradt. Ők felálltak rá, hogy mindenki tudja, mit akarnak. Boldog emberek: tüntethetnek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.