EU: Magyarország helyesen kezelte a madárinfluenzát

Egyetért az Európai Unió betegségmegelőzési és -ellenőrzési központjának igazgatója azzal az európai bizottsági értékeléssel, hogy Magyarország helyesen kezelte az év elején felbukkant madárinfluenzát.

Jakab Zsuzsanna az MTI-nek Brüsszelben adott interjúban úgy vélte, Magyarország kiválóan megállta a helyét. Elmondta, teljesen elhibázottnak tartotta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Magyarországról származott az Egyesült Királyságba behurcolt madárinfluenza. "Erre semmilyen tudományos bizonyítékot nem láttam" - szögezte le.

A stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és -ellenőrzési Központ (ECDC) igazgatója azért járt Brüsszelben, hogy az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságában ismertesse azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a központ tesz egy esetleges világméretű  influenzajárvány (pandémia) elleni védekezés érdekében. Hangoztatta:  bár az ECDC 2-3 évet jelölt meg, mire az EU-tagországok elvégzik a teljes felkészülést e téren, az EU már ma is a világon a legfelkészültebb régiónak számít. "Az unió már elért egy olyan szintet, amellyel sikerrel tud bármilyen pandémiás vírussal megküzdeni, ... ma is készen áll arra, hogy ha elindul a járvány, megfeleljen a kihívásoknak" - vélte.

Kiemelte azt is, hogy Magyarország a pandémiás felkészülésben nemzetközi összehasonlításban is jól áll. Mint mondta, a stockholmi központ munkatársai minden EU-tagországot végigjárnak, és átnézik a felkészülési tervet. Magyarországon már voltak, és nagyon pozitív véleményt alakítottak ki - szögezte le Jakab Zsuzsanna.

A témával foglalkozó jelentésben a központ - a felkészülés  befejezése érdekében - további erőfeszítéseket szorgalmazott a lakosság védőoltásokkal történő ellátása, a vírusellenes készítmények terjesztési rendszerének  javítása, a madárinfluenza-vírus terjedésével kapcsolatos kutatások és az EU-tagországok közötti együttműködés javítása terén. Jakab Zsuzsanna most úgy értékelte, hogy az EP-képviselők is pozitívan fogadták a területen a központ részéről elvégzett munkát.

Magyarország jól áll a fertőző betegségek kezelésében, hiszen megfelelő közegészségügyi-járványügyi rendszerrel rendelkezik, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kellően felkészült - tette hozzá Jakab Zsuzsanna. Hangsúlyozta: fontos, hogy  ez megmaradjon a most tervezett reformok kapcsán is, ne csökkentsék  az ország közegészségügyi biztonságát.

Mint mondta, nagyon örült annak is, hogy a kormány úgy döntött, a hét regionális biztonsági laboratórium, amely Magyarországon  EU-pénzből épült, megmarad állami tulajdonban. Fontosnak tartja az  igazgató, hogy azon intézetek irányítása, amelyek az uniós feladatok  döntő többségét ellátják - mint az Országos Epidemológiai Központ vagy a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal -, az egészségügyi, az  agrár- és a gazdasági tárca szoros együttműködésén alapuljon.

Március 5-éig marad a megfigyelési zóna

Uniós kérésre március 5-éig meghosszabbították a Szentes-Lapistó tíz kilométeres körzetében kialakított megfigyelési zóna fenntartását - közölte Szigeti Sándor, a Csongrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer  Ellenőrző Állomás igazgatója szerdán.

A hatóságok harminc nappal a legutolsó fertőzés észlelését követően a hét elején megtették a szükséges intézkedéseket a korlátozások feloldására, de uniós kérésre néhány nappal mégis meghosszabbították a megfigyelési zóna fenntartását - mondta főorvos.

Hozzátette: az intézkedést - amellyel egyetért - a fertőzés "jelentősebb fellángolását" követő óvatosság indokolja.

Bizonyos állatforgalmi korlátozások március 5-ét követően egy hétig továbbra is érvénybe maradnak: a vágóállatok szállítására és újabb tenyészállatok telepítésére csak előzetes hatósági állatorvosi  szemle, illetve engedély után lesz lehetőség.

Madárinfluenzás megbetegedéseket január végén észleltek a  térségben, előbb egy Szentes-Lapistó közelében található  tenyészludakat nevelő tanyán, majd egy ördöngösi libatelepen. Az  uniós referencialaboratóriumban elvégzett vizsgálatok alapján a megbetegedéseket a magas patogenitású H5N1-es törzs okozta.

(forrás: MTI)

Jakab Zsuzsanna
Jakab Zsuzsanna
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.