A szenvedélyes attasé

A bolgár kereskedelmi tanácsos aszszony, Liana Uzunova, ha szembe jönne az utcán, hétköznapi háziasszonynak tűnne. De amikor megszólal, árad belőle a lendület. Szinte kifogástalanul beszél magyarul, mert érdekelte a nyelv, és még egyetemista korában megtanulta.

Szokatlan dolgokat mond, történetesen abból az alkalomból, hogy az unióhoz csatlakozott Bulgária síppal, dobbal, művészettel és jó étkekkel mutatkozott be a Néprajzi Múzeumban. Ettől akár még lehetne bármilyen hétköznapi, formális beszédet mondani. Jobbára ehhez vagyunk szokva.

De az attasé asszony szenvedélyesen beszél a szívről a pénz világában, az üzleti életben mozgó emberek körében. Olyanokat mond, hogy ha nem fogadjuk el a másságot, nem tudjuk egymást sem elfogadni, nem értjük meg egymás szívét és lelkét. Az üzletben is a szívünkön keresztül vezet az út. S ebből nem következett, hogy az üzletről nem tudott racionálisan is szólni.

Még arra is képes volt, hogy a mai korban, amikor naponta emlegetik a hazafiságot, úgy volt hazafias, hogy ezt a szót egyszer sem ejtette ki a száján. Csak tudta, és meg is tudta mutatni, hogy mitől büszke az országára.

P. Á. G.

Zenészbarátok

Az emberek manapság könnyen lemondanak egymásról. Mindenkinek megvan a maga baja, és egyre kevesebb erő jut másokra. De vannak, akik nem adják fel a reménytelen helyzeteket sem. Egy ilyen elszánt pillanatot mutatott a minap az a tévéműsor, amelyben néhány zenészbarát mondta el, hogy jótékonysági koncertet rendeznek, vagyis azóta már rendeztek, ifj. Járóka Sándor és családja megsegítésére.

Valószínűleg sokan innen tudták meg, hogy az egykor naponta hallott prímás cukorbeteg, és már három éve kómában fekszik. Él, néha életjelt ad, érzékeli, ha szólnak hozzá, és ezzel életben tartja a reményt a családjában és barátaiban. Akik maguk is nagyszerű zenészek, és kitartóan őrzik azt az érzést, ami mesterükhöz köti őket. Erről beszéltek, és aki látta, hallotta őket, drukkolni kezdett, hogy sikerüljön, amire vágynak.

A hónap gesztusa: A babhéjtea

Nagybátyám súlyos cukorbeteg volt. 50 évesen lett beteg, azonnal inzulinozni kellett - egy nap kétszer. Mégis időnként "acetonos" lett, ami - a cukrosok tudják - nagyon súlyos állapotot jelent. Ilyenkor azonnal kórházba kellett vinni.

A felesége egyszer egy gyógynövényboltban beszélgetésbe elegyedett egy másik vevővel, akitől kapott egy tanácsot. Azt mondta: Próbálja ki a babhéjteát - nekik nagyon jól bevált. Mivel azt mondták, nincs kockázata, a nagybátyám konzultált a körzeti orvosával, aztán kipróbálta, és 25 évig itta a babhéjteát. Víz helyett, reggel, délben és este, naponta két litert. Az inzulint persze nem lehetett elhagynia, de soha többé nem került olyan súlyos helyzetbe. Ezt a történetet küldöm a sorstársaknak - hátha én is tudok valakin segíteni. A nagybátyám évtizedeket kapott ajándékba egy jó tanáccsal.

H. T. Budapest

(Olvasónk története nyerte ez alkalommal a három hónapos Népszabadság-előfizetést.)

Tudós ifjak

"Eddig pályám során csak jóindulatú támogatással találkoztam." Hihetetlennek tűnő mondat. Pedig ezt mondta egy fiatalember, Gyurcsányi E. Róbert, kémikus, amikor megköszönte a Magyar Tudományos Akadémián a Talentis-díjat. Azt az elismerést, amit egy olyan ember, Kenyeres Sándor alapított, aki dacosan hisz évek óta abban, hogy Magyarországon is megteremthet egy nemzetközi tekintélyű tudásközpontot a hazai és térségbeli kutatók számára.

Egy másik fiatalember, Katona István agykutató. Ő meg azt találta mondani, köszönettel tartozik tanítómesterének, mert a tanítómesterek nevelik a magyar tudomány fiataljait. Ilyesmit se nagyon szokás mostanában emlegetni. Meg azt sem, hogy valakit a család alkotómunkára nevelt, és nyugodt hátteret adott. Többször kellene effélét hallani.

Csodalámpások

A Csodalámpa Alapítvány olyan gyerekek vágyait igyekszik teljesíteni, aki életüket veszélyeztető betegségben szenvednek. Különös és hétköznapi kívánságokkal találkoznak, s eddig már 394 kisgyerek óhaja vált valóra. Tavaly az ország valamennyi megyéjében összesen 196 kívánságot teljesítettek. Volt, akinek itthon tudtak segíteni, volt, akiket külföldön tettek boldoggá, vagy legalábbis jobb kedvűvé. Két gyerek, Vivien és Marci eljuthatott Angliában, egy Harry Potter-túrára. Évi részt vehetett a Jóban- rosszban sorozat forgatásán. Mercédesz egy pónit szeretett volna, s megkapta. Dávid kanalas szélmérőt kért és kapott Vissy Károly meteorológustól. Ettől jobban érezték magukat nemcsak a gyerekek, a felnőttek is.

- Külön köszönet illeti továbbá az alattunk lakó Csanádi urat, aki kivételesen összeférhetetlen természetével hozzájárult ahhoz, hogy kutatási területemül a korai hominidák körében elõforduló agressziót válasszam.