Újpesti tüntetések az iskolaösszevonások ellen

Háromszáz diák és tanár tüntet Újpesten az ottani iskolaátszervezések miatt. Az egyik intézményt egy olyan másikkal vonnának össze, amelyet azután egy harmadikba olvasztanának be.


Mintegy háromszázan tüntettek kedden Újpesten, a Bródy Imre Gimnázium, a Szőnyi István Általános Iskola és az Árpád Fejedelem Általános Iskola átszervezése ellen. 

Károlyi Erzsébet, a Bródy Imre Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a IV. kerületi gimnáziumban összesen 557 diák tanul, és 47 tanár tanít. Az iskola egy hete kapta meg az önkormányzat levelét, amelyben arról értesítették őket, hogy "racionalizálják" a sport és művészeti speciális osztályokkal is foglalkozó gimnáziumot, ezért a Pécsi Sebestyén Általános Iskolába akarják átcsoportosítani a gimnázium tanulóit. (Mint az a Népszabadság kedden megjelent számában olvasható, ez utóbbi intézményre - amely a IV. kerület egyetlen ének-zenei tagozatos iskolája - szintén átszervezés vár, azt ugyanis a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziummal vonnák össze. A zenei tagozatos iskola diákjai és tanárai szerdán - tiltakozásuk jeléül - közös éneklés közepette vonulnak a kerületi polgármesteri hiavtal épülete elé.)

Némethné Szász Ildikó, a Szőnyi István Általános Iskola alsó tagozatos tanítónője a közös tüntetésen elmondta, hogy a 330 tanulót foglalkoztató körzeti iskola alsó tagozatát szintén racionalizálás miatt akarja az önkormányzat átszervezni. "A mi iskolánk főként diszlexiás és diszgráfiás gyerekekkel foglalkozik, ezzel a döntéssel egyáltalán nem a gyerekek érdekeit nézik, hanem csak a pénzt, amit meg akarnak spórolni" - mondta a tanítónő. Az Árpád Fejedelem Általános Iskola egyik tanára, aki a nevét nem vállalta, az MTI-nek elmondta, hogy az iskolában ötszázan tanulnak és 70 tanár dolgozik, a tanulókat két másik, szintén a kerületben lévő iskola között akarják szétosztani. 

Az újpesti képviselő-testület oktatási bizottsága a demonstráció ideje alatt dönt az intézmények összevonásáról.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.