Nem tudom, ki a felelős azért, hogy minden héten másik évszak van, de nagyon sürgősen elő kéne keríteni és elszámoltatni, felelősségre vonni meg minden, hogy kinek áll ez a cui prodest, úgymond, az érdekében, és a quo vadisról meg nem is beszélve.

Mindettől függetlenül megállíthatatlanul közeledik a nemzeti megbékélés és a közös fölemelkedés, most nem lennék Kína helyében, mindegy, közeleg a nemzet ünnepe, amelyet majd méltósággal, méltóképpen és módon, méltó keretek között mintegy, fogunk meg. Dávid Ibolya normálisan, Fodor Gábor pedig ki fog menni az utcára, és nem fog félni, meg fogja hallgatni Demszky Gábort, például, mert márctizenöt Demszky Gábor nélkül félkarú óriás, mint Szilvásy György terrorveszély nélkül, árpádsávos nyugdíjas zokniba dugott tojásbrikett nélkül, aztán lehet, hogy Fodor Gábor mégis félni fog egy kicsit, mert lehet, hogy egyedül lesz.

A Forradalmi Ifjúsági Napok (FIN, amelynek, ugye, messzire száll a gerelye) közeledtével ébredezik a természet is, nem mintha idén aludt volna egy percet is, de mindegy, nyílik az ibolya a Mecsekalján, valószínűleg már január másodika óta, a Rába pedig vidáman habzik.

Ezzel kapcsolatban azért van néhány különös dolog, és nem is elsősorban az, hogy pont az osztrákok, akikkel Haynau óta monoton javuló a kapcsolatunk, akikkel a környező népek közül szinte egyetlenként már annyira meleg és baráti a viszonyunk, hogy Semjén Zsolt és Usztics Mátyás már biztosan aggódnak, már amikor éppen nem az Ázsiából importálandó egymillió potenciális gyerekpornós körül forognak a gondolataik, szóval nem az a különös, hogy pont az osztrákok, Európa mintakispolgárai, a szolid, mértéktartó, visszafogott stüszi vadász sógorok. Valamiért az a képzetünk szokik lenni, hogy a környezetünket általában a nálunknál is szerencsétlenebb, faragatlanabb, suttyóbb népek szenynyezik, például ha egy román belemossa a szőrös lábát a Szamosba, akkor nálunk kipusztul a fenékjáró küllő meg a vaskos csabak rögtön, nyilván, de ha mondjuk a rózsaillatú osztrák szennyvíz csorog bele valamelyik burgenlandi patakba, attól csak javul a Rába vízminősége.

Tehát ezek a kiváló szomszédok, akik otthon pedáns rendet tartanak, minden derékszög-párhuzam, nincsenek csikkhegyek a buszmegállóban, de reklámcetliket sem kavar a szél az utcán, nos ezek a tiszta, példás magaviseletű emberek ugyanúgy kúrják át mihozzánk a trutyijukat, ahogy minálunk szokták a kiásott vakondot egymáshoz a telekszomszédok. A Rába már évek óta habzik, élőlény már alig van benne, a környékbeli horgászok esténként a Duna TV akváriumát nézik, hogy legalább ott lássanak halat. Ez van, amióta virágzik a határ menti bőripar.

És itt van a kutya eltemetve. (Megnyúzott kutya, nyilván.) Hogy ugyan mitül működnek bőrgyárak Ausztriában, amikor az egész kontinensen évtizedek óta tönkrement a bőripar, és már az indonéziai cipőket is kiszorították a kínaiak, a kínaiakat meg most szorítják ki a vietnamiak. Hogy lehetnek akkor bőrgyárak Ausztriában? Nincsen-e azokban rengeteg EU-pénz?

A megfejtést végül is Szegő Iván Miklós (az utolsó reneszánsz ember) szállította, miszerint hát a bőrnadrág! Lederhose. Azt gyárthatják ottan ekkora EU-kompatibilis habbal. (Van jódligyár is, nyilván, de az nem szennyez, csak hangos.)

Március 15. alkalmából méltóképpen és nemzetimegbékélésileg szervezhetnénk egy kis tavaszi hadjáratot a burgenlandi bőrgyárakhoz, megzavarni kicsit a könnyűipar Metternichjét. Nekem van egy számszeríjam, átvisz három labanc gránátost is.