Amikor egy Fidesz-szék hűl ki

Felháborodott a Fidesz, hogy Ambrus Zoltán, Heves megyei képviselő átült közülük a függetlenek közé. Ezzel ez az ember megbontotta a mandátumarányban beállt patthelyzetet, és szavazatával a megyei önkormányzat MSZP-s elnököt választott. Így elmaradt a most ellenzéki sikert ígérő új választás is. Nem csodálható hát, hogy a Fidesz hevesen reagált. Immár kötelező gyakorlatként megjelentek a tüntetők az Orbán Viktor által is árulónak nevezett ember háza előtt, Kövér László azonnal zsarolásra gyanakodott, Kontrát Károly pedig mint a Fidesz Etikai Bizottságának elnöke közölte: nincs szükség a testület összehívására. Ambrust kizárta a párt.

Pedig a Fidesznek nem lenne rá oka, hogy ennyire idegesen reagáljon. Ha van párt, amely előmelegített székeket tart átülőknek, az éppen a Fidesz. Demeter Ervin, Manninger Jenő, Hende Csaba, Salamon László, Lezsák Sándor és nemzeti fórumosai, Turi-Kovács Béla, a kettőstagságú vállalkozók is árulók voltak ott, ahonnan eljöttek. Mindannyian vezető posztot töltöttek be anyapártjukban, mielőtt átigazoltak.

 Az pedig a legkevésbé sem etikus, hogy Ambrus Zoltán esélyt sem kap arra, hogy az etikai bizottság előtt megindokolja döntését.

 Ami pedig Kövér zsaroló-vádját illeti: erre sem szerencsés hivatkozni azt követően, hogy tavaly tavasszal Bagó Zoltán fideszes képviselőjelölt zsarolással próbálta meg visszalépésre bírni MDF-es vetélytársát.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.