Teve utca: nyolcvan bejelentést ellenőriznek

Mintegy nyolcvan értékelhető információt kapott eddig a rendőrség a február 13-i, Teve utcai rendőrszékház elleni támadással összefüggésben - közölte kedden az NNI szóvivője, aki szerint  ezeket a bejelentéseket jelenleg is ellenőrzik a nyomozók.

Horváczy Emese szólt arról is, hogy kaptak bejelentéseket azzal a rajzzal kapcsolatban is, amelyet egy hete hoztak  nyilvánosságra, és amely egy, a támadás előtti napokban a helyszín  környékén gyanúsan sétálgató 20 év körüli férfit ábrázol.

A szóvivő beszámolt arról is, a rendőrség továbbra is keresi azt a fekete Volkswagen Golfot, amely a lövöldözés idején járt a Teve utcában, a kocsi utasa vagy utasai ugyanis fontos információkkal szolgálhatnak.

Zsombok György, az NNI igazgatóhelyettese egy héttel a támadást követően azt mondta: a jármű utasai korábban "elkövetői szerepkörben" is felmerültek, de szerepük tisztázódott, már csak tanúként keresik őket. Potenciális szemtanúk lehetnek - mondta akkor.

A rendőrség Teve utcai székházára két hete, február 13-án  hajnalban, 0 óra 33 perckor adtak le vélhetően egy Kalasnyikov géppisztolyból nem célzott lövéseket. Bene László országos rendőrfőkapitány aznap közölte: 15 lövés érte az épületet, és a lövedékek csaknem 15 millió forintos kárt okoztak. A lövedékek az épület kilencedik és tizenharmadik emelete között csapódtak be.

Az országos rendőrfőkapitány még aznap ötmillió forint  nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval  segíti a támadás nyomozását.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.