Evangéliumi erkölcsről - és ázsiai pornográfiáról a T. Házban

Tegnap az Országgyűlésben napirend előtt - hangsúlyozottan nem az evangéliumi erkölcs, hanem a Larusse enciklopédia erkölcsdefiníciója alapján - Lanczendorfer Erzsébet arra szólította fel Petrétei József igazságügyi minisztert, hogy a jogalkotó kötelessége a gyermekek megvédése, a gyermekpornográfia megakadályozása.

 A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett, hogy a gyermekpornográfiával kapcsolatos törvénymódosítást az igazságügyi tárcánál készítették ugyanúgy, ahogyan azt a tanulmányt is, mely egymillió ázsiai betelepítési tervét tartalmazza. "Ázsiában virágzik a gyermekpornográfia" - tette hozzá. Tegnap napirend előtt derült ki az is, hogy 2000-ben az Orbán-kormány által megalakított népesedéspolitikai ad hoc bizottság egyik jelentésében is szerepelt: "ahhoz, hogy Magyarország lakossága 2050-re tízmillió maradjon, évente 20 ezer bevándorlónak kell letelepednie". - Évente 20 ezer bevándorló 50 év alatt pont egymillió - tette hozzá ehhez az MSZP-s Szabó Zoltán, aki visszautasította Semjén Zsoltnak azt az állítását, hogy a mostani kormány be szeretne telepíteni "milliónyi ázsiait". - Tehát, ami a mostani tanulmányban van, az nem az, amiről Semjén Zsolt beszélt. Amiről ő beszélt, azt valójában egy olyan szakmai anyag tartalmazza, amelyet Orbán Viktor kormánya készíttetett. "Amit önök elkövettek ezzel a dokumentummal, azt úgy hívják: nemzetárulás" - így reagált az elhangzottakra Semjén Zsolt, aki személyes érintettség címén kapott szót Szili Katalin házelnöktől a T. Ház döntése nyomán. (Cs. I.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.