L1 Kortárs Táncfesztivál három helyszínen

Immár hatodik akalommal, idén március 7-11. között rendezik meg Budapesten az L1 Kortárs Táncfesztivált. A híres külföldi koreográfusok darabjait is felvonultató rendezvényt már három intézmény mutatja be.

Az előadásokat ezúttal már három helyszínen: a Bakelit Multi Art Centerben, a MU Színházban, valamint a Nemzeti Táncszínházban lehet megtekinteni, ahol a nyitódarabot, a Voor Margaretta-t a Javier Murugarren - Erikk McKenzie szerzőpáros jóvoltából láthatjuk este nyolc órától.

A második napon a cseh Dagmar Chalupkova koreografálta Gradina című szóló-, majd Haraszti Adrienn - Jenei Gabriella Transz-formációk című produkcióját tekinthetjük meg, amely a tánc- és rajzművészet összevonásán és interakcióján alapul.

Ezt követően Pierre Nigaud rendezésében a Jour de colére (A harag napja) című darab lesz látható, melynek témájául egy irodalmi mű, a bibliai Jób könyve feldolgozása szolgál.

Március 10-én az USA-ból érkező amerikai-magyar koprodukció, a Zenon Dance Company Code című három részből álló előadásának a Nemzeti Táncszínház ad otthont. Szintén 10-én nézhetjük meg a Berger Gyula nevével fémjelzett Vermont counterpoint társulat előadását, valamint a Ladjánszki Márta által színpadra vitt Only you-t is. Az est pikantériája, hogy a két L1-es táncművész most először dolgozik együtt a jazz- és moderntáncot ötvöző Zenon tagjaival.

A találkozó utolsó napon Mészöly Andrea Imprinting, majd Szabó Réka – Grencsó István – Hajnóczy Csaba – Kenderesi Gabi Jelentések című bemutatója után a Kampec Dolores koncertjével zárul a Bakelit Multi Centerben.

További információ az L1 honlapján >>>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.