Mrs. Thatcherben megvolt a vasakarat - különben nem becézték volna Vasladynek. Az állami ipar és a szakszervezetek, a hajógyárak, a sztrájkoló bányászok a megmondhatói, mennyire. De egyvalamibe neki is beletört a bicskája. Ez a valami az általános és ingyenes egészségügyi ellátást biztosító NHS (Országos Egészségügyi Szolgálat) reformja volt. Thatcher már kilenc éve kormányzott, vagy inkább uralkodott, amikor elszakadt nála a cérna: az NHS egy "feneketlen hordó", sírta el egy tévéinterjúban. Rájött tudniillik, hogy akárhány reformkísérletbe fogott is bele, azok egyike sem volt alkalmas arra, hogy a világ legkonzervatívabb szakmáját, az orvoslást valamennyire is, ahogy akkor mondták, "költségtudatossá" tegye. Ez tréfának is rossz volt: végtére is egy konzervatív kormány kísérletezett (bár munkáspárti elődei is próbálkoztak) az egészségügy reformjával, ám eközben még egy önnön magánál is konzervatívabb testületbe ütközött. Hol a háziorvosokba, akik vadul védték évtizedes előjogukat, hogy bármely kórházba beutalhassák védenceiket; hol a kórházi orvosokba, akik egyáltalán nem voltak hajlandóak megbékélni a kórházfenntartók forrásainak óhatatlan szűkítésével; hol a nővérekbe, akik mindig is elégedetlenek voltak a javadalmazásukkal. De leginkább beleütközött a brit polgárba, aki a negyvenes évek vége óta megszokta a "brit szocializmusnak" azt a vívmányát, hogy járulékaiért őt ingyenesen és jó színvonalon ellátják. Az öngondoskodásban vallásosan hívő Thatchernek egyáltalán nem sikerült átterelnie ezt a polgárt a magánbiztosítók világába - és ezen a ponton a kudarca teljessé vált. Tevékenységének rossz megítéléséhez hozzájárult, hogy noha többet és egyre többet költött az egészségügyre, a szolgáltatások iránti kereslet (az átlagéletkor növekedésével és az új, költséges eljárások bevezetésével) sokkal gyorsabban nőtt, mint a betegekre fordítható közpénzek értelmes része. Egy további komponense volt a rossz állampolgári közérzetnek, hogy a várólisták az istennek se akartak zsugorodni. Tony Blair a thatcheri reformok egy részét - bosszúból - visszacsinálta, újakba fogott, de kormányzása közepén visszajutott oda, ahol a Vaslady korábban volt. De az az erőforrás-koncentráció, amelyet a leépítésekkel párhuzamosan beindított, már mutatja gyümölcseit: a nagyvárosokban ragyogó kórházak működnek, csökkenő várólistákkal. Másutt meg leépülés van, nem harminc, hanem ötven kilométeres körzetekben.

Gyarló, de igaz párhuzam: ennek a történetnek minden eleme - a politikusi reformelszántságtól a "megalvadt struktúrák" védelméig valahogy visszaköszön a mai magyar világból. A beteg nem "angol beteg". Sok szerencsét kívánok Gyurcsánynak és Molnárnak.