Azt azonban nem tudom szó nélkül hagyni, hogy egy liberális egyetemista mennyire ósdi közhelyekkel érvel, amikor eszmetörténeti hivatkozásokkal kíván rátromfolni az ebben szintén nem jeleskedő miniszterre. Kezdjük Kautzcal.

Nehéz megfejteni, mit is értsünk "smithiánus szakpolitikai íráson". Az a cikk, amelyre Nagy Zsófia hivatkozik, a Budapesti Szemle 1880-as évfolyamában A közgazdasági reakció ellen címmel jelent meg. Kautz itt a XIX. századi újkonzervatív, elsősorban francia és német áramlatok gazdasági elképzeléseit támadta. Liberális gondolkodóként szembesült azzal, hogy az 1873-ban kirobbant, az "alapító évek" (Gründerzeit) lendületét megtörő gazdasági válság nyomán felerősödtek az uralkodó tudományos elmélet elleni támadások. Uralkodó elméleten valóban "a nagy állambölcselő, Smith Ádám" rendszerét értette, amely a gazdasági szabadság eszméjén alapult, s amely az "újkori haladás egyik hatásos emeltyűje" volt. E rendszer Kautz szerint hozzájárult a korabeli - mondjuk így - globalizációhoz, áruk, munka és tőke szabad áramlásához, a gazdasági növekedéshez és gyarapodáshoz, "az egész polgárosult emberiséget átkaroló, nagy világgazdasági rend megalkotásához". 1860 után az európai országok között létrejövő kereskedelmi szerződések jóvoltából a vámok jelentősen csökkentek, a nemzetközi kereskedelem gyorsan nőtt. A folyamat a következő évtizedben megtört, helyét egy új nacionalista és protekcionista politika foglalta el, amely "vámokkal és határsorompókkal hisz ipart és jólétet teremthetni". Az "önhitt kontárok, a tudományt semmibe vevő rutinemberek" által követelt gazdaságpolitika az állami mindenhatóságot hirdeti, s okkal hihetjük azt is, hogy a reakció át fog csapni a társadalom és a politika területére is, ahol a "szervezett fizikai erőt bálványozó államvezetés" kezet fog emelni a "szabad emberi ész..., a jogegyenlőség, a szabad jogállam" vívmányaira is.

De Kautz soha nem állította azt, hogy a XVIII. századi skót filozófus műve, "a smithianizmus minden tana és részlete abszolút érvényű, vagy kiegészítést és korrektúrát fölöslegessé tevő". Nem volt vaskalapos liberális, nem is lehetett az, mert a közgazdaságtan (az ő idejében befolyásos, mára feledésbe merült) német történeti iskolájának követőjeként az volt a meggyőződése, hogy a tudománynak az örökké fejlődő és változó élettel együtt kell változnia, sohasem válhat tökéletessé és befejezetté. Ezért vette számba azokat a tendenciákat, amelyeket a közgazdaságtannak tudomásul kell vennie, ha meg akarja őrizni addigi szerepét a "század egyik uralkodó tudományaként". Mindinkább fölismerik - írta 1891-ben Smith főművének első magyar kiadásán bábáskodva -, hogy "a szabadság egymagában... a társadalmi bajokból való menekülhetésnek elvét vagy eszközét nem képezheti..., hogy az új szükségek és feladatok" miatt a "pozitív rendszabályoknak és aktív intézkedéseknek" egész sorára van szükség, a "mindent magára hagyás és az állami semmittevés elve mai napság már fenn nem tartható". Látta, hogy a gazdasági erők egyenlőtlensége miatt a verseny szabadsága nem feltétlenül jó hatású, "az ember és a társadalom természetében nemcsak az individualizmus, hanem a közületiség is fontos pszichikai tényező". Még folytathatnám az idézeteket, de ennyi is elegendő annak érzékeltetéséhez, hogy Kautz szövegeit miért nehéz belegyömöszölni olyan olvasatokba, mint amilyet Nagy Zsófia kínál. A kortársak sem így olvasták. Az említett szöveggyűjteményben olvasható tanítványa, Matlekovits Sándor jellemzése: "Kautz, Roscher tanítványa, a történelmi iskola híve inkább eklektikus, de semmi esetre sem túlzó liberális". (Magyar liberalizmus, 458. o.)

"Egészében véve, sokkal kisebb mértékben értelmeztek félre, mint azt okkal várhattam, úgyhogy inkább szerencsésnek tartom magam" - nyugtázta 1780-ban Adam Smith A nemzetek gazdasága fogadtatását. Nehéz elképzelni, mit is mondhatna ma, két és egynegyed századdal később. Hiszen e "sokszor emlegetett és ritkán olvasott könyvre" egyaránt hivatkoztak a szabadpiac fanatikusai és a tőkés rendszer határozott kritikusai is. 2005 februárjában Smith skóciai szülővárosában, Kirkcaldyban (amely véletlenül a jelenlegi angol pénzügyminiszter és leendő miniszterelnök, Gordon Brown szűkebb pátriája is) tartottak emlékülést. Ezen Alan Greenspan, az USA központi bankjának, a Fednek akkori, szinte mitikus tiszteletnek örvendő elnöke kijelentette, hogy "Smith hatalmas mértékben járult hozzá a modern világhoz, megmutatva a ma szabadpiaci kapitalizmusnak nevezett rendszer lényegéből fakadó stabilitást és növekedést. Nem élvezhetnénk a mai nemzetközi tranzakciók félelmetes sokaságának viszonylagos stabilitását, ha nem irányítaná őket az Adam Smith által leírt láthatatlan kéz."

Gordon Brown, aki rábeszélte Greenspant az előadásra, 2006-ban előszót írt egy könyvhöz (Iain McLean: Adam Smith, Radical and Egalitarian), amely nagy földijét "radikálisként és egalitáriánusként" jellemezte, mondván, hogy a történelmi Smith lehetséges olvasatai közül "a szociáldemokrata, balközép, ám nem marxista" adja a XXI. században a leghívebb képet a skót felvilágosodás nagy gondolkodójáról. Mi több, a szerző azt is felfedezte, hogy milyen "meglepő hasonlatosságok találhatók Adam Smith és Gordon Brown" nézetei között. Bármily csábító is a lehetőség, én nem vállalkozom hasonló megállapításra, mert úgy tartom, hogy Kóka János, amikor felvázolta a "jövőképesség" politikai programját, majdnem annyira elrugaszkodott a tényektől, mint brit kollégája, aki megajándékozta a hajdani glasgow-i professzort a "segítő kéz" gondolatának felfedezésével. Kóka állításával ellentétben (miszerint "ott nem a szegénység, hanem a nemzet jóléte és az egyéni boldogulás kapott hangsúlyt"), Smith éppen azért foglalkozott a nemzetek gazdaságával, hogy választ találjon a szegénység és egyenlőtlenség kérdésére. Abban a társadalomban, ahol azok kapják a legkevesebbet, akik a legtöbbet dolgoznak, ahol a polgári kormányzat azért jött létre, hogy a gazdagokat a szegényekkel szemben megvédje, nagyon nyomós érveket kell találni ahhoz, hogy ezt a berendezkedést igazságosnak nevezhessük. Ezt a paradoxont oldotta meg Smith azzal, hogy a munkamegosztás és a piaci társadalom rendszere nagyobb mértékben teszi lehetővé az alapvető szükségletek kielégítését, mint a javak közösségén alapuló hajdani vagy elképzelt társadalmak. Ennyiben, de csak ennyiben állja meg a helyét az elnökjelölt-miniszter kísérlete, hogy eszmetörténeti utalással próbálja markánsabbá tenni politikai imázsát.

Smith "neoliberális" olvasatáért az elmúlt évtizedekben az ún. chicagói iskola és a hozzá kapcsolódó közgazdák tették a legtöbbet (csak a Nobel-díjasokat említve: F. Hayek, M. Friedman, G. Stigler). De van egy másik chicagói olvasat is, amelyet 1926-ban, A nemzetek gazdasága megjelenésének 150. évfordulóján fogalmazott meg J. Viner: "Ma, amikor a versengő irányzatok mindegyike mélyen meg van győződve arról, hogy egyedül ő ismeri a közgazdasági igazsághoz vezető egyetlen utat, milyen üdítő visszatérni A nemzetek gazdaságához, annak eklekticizmusához, nyugodt hangjához, józan eszéhez és ahhoz a készségéhez, hogy a tőle eltérő álláspontokat csak részben tekintse tévesnek".

Talán ideje volna újra kiadni magyarul. Diák és miniszter egyaránt haszonnal forgathatná.

A szerző közgazdász

- Vitatkoznom kell veled, kedves barátom. Szerintem a társadalmi mobilitásról vázolt nézeteid kissé leragadtak a weberi hármas dimenzió strukturáltságánál...