Papírforma: Gyurcsány 75 százalékot kért, majdnem kilencvenet kapott, elnöke lett a szocialista pártnak is. Nyert. Győzött.

Nyert? Igen. Papír és formaságok nélkül is 2004 óta ő vezette az MSZP-t. Mostanra, mire a papírja is meglett ehhez, azért kicsit megváltozott a formája. Neki is, a pártjának is, az országnak is, és értelemszerűen annak a papírnak is, amely képletesen s valóságosan a kezében tart, hatalom felirattal. Gyurcsány megnyerte a hatalmi harcot az MSZP-ben, ami legalább akkora, ha nem nehezebb feladat, mint hatalomra jutni a parlamenti választások eredményeként.

Győzött is? Nem. Az MSZP néppárt, gyűjtőpárt, konglomerátum, e fajtából is különlegesen tarka: éppenséggel talál benne helyet nagyszívű nagytőkés éppúgy, mint az, aki a szíve mélyén még mindig államszocialista (kommunista). Gyurcsány maga is nagytőkés, önmagában véve se volna meglepő, hogy ő meggyőződéses piacszocialista. Olyan, aki szerint a piac igenis állítható úgy a közjó szolgálatába, hogy a verseny durván ne torzuljon, és „láthatatlan keze” valamiféle munkára, igazi teljesítményre alapozva jutalmazzon.

A dolognak ez a része szokott is sikerülni, gond azzal a részével van, amikor a piac szenvtelenül büntet, sőt kitaszít. A baloldalnak általában az a fő gondja, hogyan segítsen a leszakadókon, és főleg azokon, akik már le is szakadtak. Bő évszázadon át a próbálkozás lényege a törvényileg is biztosított újraelosztás volt, ebből nőtt ki a gondoskodó, majd a jóléti állam. Durván: beszedték az adót azoktól, akiktől tudták, és adtak belőle azoknak, akik rászorultak. Mindkét esetben annyit, amennyit tudtak.

Ha a lakosság elöregedése, a globalizáció kemény versenye, az egyenlőtlen fejlődés és az egészségügy drágulása nem szól közbe, ez a modell („európai”) nem szól közbe, akkor a jóléti állam, a szociális piacgazdaság erős és egészséges maradt volna, a benne rejlő igazságtalanságokkal és aránytalanságokkal is. (Hiszen rejlettek benne, nem is kevés.) De a felsorolt változások közbeszóltak, megfellebbezhetetlenül: ez a modell nem tartható fenn még tehetős országokban sem. A szegényebbeknél pedig nem reális, hogy e modellt teremtsék meg maguknak. Egy baloldali számára szörnyű felismerés.

A liberális számára is nehéz lehet belátni, hogy a globalizációval kétségtelenül létrejövő többlet magától nem szivárog „le” azokhoz, akik a rugalmas munkaerőpiacon állásukat, a keményedő versenyben kisvállalkozásukat vesztik. És az is tény, hogy távolról sem mindenki képes újból és újból alkalmazkodni, máshová költözni, más szakmát tanulni, más vállalkozásba kezdeni. Még akkor sem, ha reális esélyük volna erre, és még jobban is járnának. A korábbi Gyurcsány által favorizált „harmadik út” ezt az esélyt kínálta. Gyurcsány utóbb kissé letért erről az útról, előbb balra („jóléti rendszerváltás”), aztán jobbra.(„nem fog fájni”). Mostanra eljutott odáig – és elvonszolta a pártját is -, hogy nincs több újraelosztás, sőt: a sokkal kevesebbet is másképp lehet csak újraosztani.

És ez fájni fog. A dolgok rendje szerint a szegényeknek fog jobban fájni, és a gazdagabbak fognak jobban kiabálni. Egy ilyen kurtítási, majd reformálási sorozatot csak nagyon hiteles politikus és párt tudja úgy végig csinálni, hogy a közbizalom és a társadalmi türelem szükséges minimuma fennmaradjon.

A kényszerű és ígéretes modernizáció árát előre, most meg kell fizetni, és ritkán sikerül igazságosan elosztani a számlát. Sokszor van, hogy nem az arat, aki vetett.

Gyurcsány ma csak a köz és a társadalom körülbelül fele számára hiteles – pontosan nem tudni, hogy a nagyobbik vagy a kisebbik fele számára. A pártelnök-kormányfő most nyert, de a győzelemtől még messze van. A győzelemhez annak a politikának kell majd nyernie, amelyet a nevéhez kötnek, és végleg a nevéhez kötötte most az MSZP is. A papír formája egyébként adott, neve is van: szavazólap az országgyűlési választásokra.

Ja, és az MSZP most sem hagyta magát centralizálni.