A Fidesz bárkivel együttműködik

A Fidesz hajlandó mindenkivel együttműködni, aki az ország érdekeit tartja szem előtt - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető, a párt országos választmányának ülésén. Kövér László viszont felszólította az MSZP-t, hogy oszlassa fel a Heves megyei közgyűlést.

A politikus szerint ma Magyarországon nem a baloldal és a jobboldal, hanem a társadalom és a kormány között áll fenn konfliktus: kialakult egy új többség, amely elégedetlen a kormány politikájával. Tudjuk, hogy vannak olyan baloldali szavazók, és olyan baloldali politikusok, akik nem értenek egyet, és elfordulóban vannak a kormányzati politikától - vélte Navracsics Tibor, aki a választmányi ülés első, sajtónyilvános részén, a Fidesz elnöksége nevében adott politikai helyzetértékelést.

A frakcióvezető ezért kijelentette: "mi mindenkivel hajlandóak vagyunk összefogni" - legyen szó, akár baloldaliról, akár jobboldaliról, aki az ország érdekeit tartja szem előtt és nem az emberek életesélyeit csökkenti, aki hisz egy erős Magyarország megteremtésben, politikailag felelős kabinetet szeretne, nem hazudik, és nem az ellenzék támadását állítja politikája középpontjába.

"Legyen akár jobboldali, akár baloldali, mi most kezet nyújtunk mindenkinek, hajlandóak vagyunk együttműködni, halljuk, hogy baloldalon is vannak ilyen szavak, az új többség egy olyan esélyt jelenthet számunkra és mindenki számára, aki az ország érdekeit tartja szem előtt, hogy győzni fogunk és győzni tudunk a jövőben" - mondta Navracsics Tibor. Hangsúlyozta, hogy az új többség nem Fidesz szavazókat jelent, és nem is a Fidesz tulajdona, hanem egy lehetőség a Fidesz számára.

A frakcióvezető azt mondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2006-os országgyűlési választásokig nem kormányzott, mert népszerűtlen intézkedésekkel nem akarta kockáztatni a hatalom megszerzését, most azonban már hiába akar kormányozni, nem tud.

Gyurcsány Ferenc akar, de nem tud kormányozni, nem tudja működtetni az államgépezetet, a közigazgatást, ennek következtében, alapvető funkcionális problémák vannak, az állampolgárok naponta találkozhatnak azzal, hogy nem működik a központi közigazgatás és egyre súlyosabb problémák vannak a helyi közszolgáltatásokban is - folytatta Navracsics Tibor.

Úgy vélte: a rosszindulatú olvasat szerint a kormány ezt direkt csinálja, direkt támadja a családokat a gyermekpornóval kapcsolatos törvénymódosítással, direkt rontja a Fidesz hírnevét külföldön a Göncz Kinga-féle körlevéllel, és direkt sérti a nemzetpolitikai alapelveket az ázsiaiak betelepüléséről szóló tanulmánnyal. Navracsics Tibor ugyanakkor hozzátette: nem javasolja, hogy ezt a rosszindulatú álláspontot elfogadják. Úgy vélte: Gyurcsány Ferenc szétver mindent, amihez hozzányúl: a közigazgatást, a egészségügyet, a miniszterelnök "reformdühe" elér mindenkit, aki nem az ő véleményét képviseli.

Fel kell oszlatni a Heves megyei közgyűlést!

Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke arra kérte az MSZP vezetését, hogy ha maradt még bennük demokratikus érzék, akkor utasítsák Heves megyei szervezetüket, hogy oszlassa fel a megyei közgyűlést. A fideszes politikus erről a párt szombati választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatót.

Az ügy előzménye, hogy pénteken szocialista elnököt választott a Heves megyei közgyűlés, miután a Fidesz-frakcióból kilépett egy képviselő és függetlenként megszavazta az MSZP-s Sós Tamást.

Kövér László szerint árulás történt, de nem elsősorban a Fideszt, hanem a Heves megyei választókat árulták el, hiszen az önkormányzati választáson többen szavaztak a Fidesz listájára.

Mint mondta, az ügy tanulsága, hogy a jövőben még nagyobb körültekintéssel kell kiválasztani azokat az embereket, akiket a Fidesz a választók bizalmába ajánl. Az eset kapcsán egy nyilatkozatot is elfogadott a választmány, amelyben leszögezik azt is, hogy az MSZP ismételten bebizonyította: semmilyen eszköz bevetésétől nem riad vissza a hatalom megszerzése és megtartása érdekében.

MSZP: "Távol áll tűlünk!"

Nyakó István, az MSZP szóvivője a Kövér László által elmondottakra reagálva arra emlékeztetett, hogy az országgyűlési választások alatt több MDF-es jelöltet megfenyegettek, vagy megzsaroltak a - sajtó híradásai szerint - fideszes politikusok. "Ez távol áll tőlünk" - mondta Nyakó. A szocialisták szóvivője közölte: pártja üdvözli a Heves megyei közgyűlés döntését. Mint mondta, az új tisztségviselők megválasztásával és a megye költségvetésének elfogadásával a testület azzal foglalkozik, ami a dolga.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.