Aztán az ő, javarészt európai államkötvénybe fektetett vagyonuk nagy része odalett, és megszámlálhatatlan milliók pusztultak el a lövészárkokban. Pedig az előző századfordulóra már a vasutakkal, menetrendrendszerű hajójáratokkal, tengerfenékre fektetett távközlő rézkábelekkel behálózott és az egyre több nemzetközi intézményt működtető világ erősen bízott a békében. Európában legalábbis. Ennek aztán egyszer s mindenkorra vége lett. Az európaiak számára a békebeli világnak az ígérete is elveszett.

Az 1904-es orosz-japán háború kezdetétől az 1954-es koreai békekötésig, majd pedig Vietnamban sok tízmillió ember pusztul el a XX. század háborúiban (- a kétszázvalahány kisebb államközi fegyveres összecsapást észbe se tudjuk tartani). A történészek és statisztikusok természetesen számolnak, és számon tartanak. De például 1962-ben nincsenek nagy háborúk, ez szinte egy "békeév". S majdnem belehaltunk. McNamara, amerikai hadügyminiszter arra emlékezik, hogy 1962. október 27-én, egy szombati napon kilépett a washingtoni Fehér Ház épületéből, hogy élvezze egy pillanatra a nyugodt naplementét. "Megnézni, beleszippantani a levegőbe, mert azt gondoltam, ez az utolsó szombat az életemben." - írja. Ugyanezekben az órákban, Moszkvában Fjodor Burlackij, a szovjet vezetés főtanácsadója a feleségének telefonál: "Dobj félre mindent, azonnal hagyd el Moszkvát!" Ezek a kubai rakétaválság napjai és órái, amikor éppen hajszálon függött, hogy kitör az atomfegyvereket is harcba vető harmadik világháború. Furcsa, hogy már magyarázgatni kell, hogy negyven éve még miért kínozta az embereket az atomháború réme. Merthogy a hidegháborús időszak nagyhatalmi politikája, minden idegtépő feszültségével és számos korlátozott háborújával együtt aztán elhárította a világégés veszélyét - s ma már az emberek másban keresik meg a mindennapi aggodalmukhoz szükséges okokat. Bele is szoktunk ebbe, akárcsak az egy évszázaddal ezelőtti elődeink az arany békeévekbe.

Niall Ferguson tavaly megjelent történelemkönyve The War of the World (azaz a Világ háborúja, s ebből idéztem fentebb) a háborút tartja a XX. század valódi jellemzőjének, s úgy látja, hogy azok a sötét emberi erők, amelyek ehhez vezettek, vagyis a gazdasági bajok és hatalmi vetélkedések során felforrósodó faji és etnikai, nemzeti szembenállások bármikor kataklizmákba sodorhatnak bennünket. De a brit szerző nem jóslásokkal foglalkozik, hanem a fantáziák világából származó "világok háborújának" ismert fordulatát az elmúlt évszázadra alkalmazva leírja, hogy szerinte mi történt. És nem csak Európában.

A szerző negyvenes évei közepén járó híres, számos kollégája szemében egy kicsit hírhedt történész. Még 1997-ben a "mi lett volna ha", a szakmai közfelfogás szerint tudománytalan megközelítés alkalmazásával törekedett bizonyítani, hogy a mindenkori jelenben, a még el nem dőlt választási lehetőségek elemzésével is lehet érvényes történelmi elemzéseket végezni. A történelemnek nincs elrendelt menete, nincs eleve meghatározott történés, ezért a politikai döntnököknek, a politikai intézőköröknek valamilyen választási lehetősége mindig van, s ettől súlyos a szerepük és felelősségük. Néhány kollégája szerint e túl sokat szerepelő történész a brit és az amerikai birodalmiság házi történésze, sőt, egyesek szerint még rasszista is. Tavaly az angol Guardian hasábjain ezt elutasítja, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a fajiság nagyon is számít - de nem mint biológiai tény, hanem azért, mert az emberek sokasága a háborúskodásig menően hisz ebben, a némely politikusok és tudósok által is támogatott balítéletben.

Niall Ferguson harvardi tanár, de az amerikai kontinens másik partján, a stanfordi egyetemen, valamint Oxfordban is állandó pozíciója van. Az utóbbi tíz évben nemcsak szinte évente jelennek meg vaskos kötetei, hanem néhány nagy napilapban állandó rovata van, s az óceán mindkét oldalán gyakori vendége a tévéstúdióknak. "Tudományos serpák hada dolgozik a keze alá" - húzza el a száját egy történész ismerősöm. Igen, lehet. De a könyvet, amely immár németül is olvasható, érdemes elolvasni.

Senki nem vitathatatlan, és bárcsak nálunk is jelennének meg a közvéleményt megmozgató nagy történelmi munkák, a lapok levelező rovatát, a chatroomokat és blogokat betöltő szóváltások, a mába nyúló történelem értelmezéséről. Ferguson könyve nem csak jól van megírva, hanem helyenként meghökkentő történésekről tudósít. Egyik fejezetében például, amelyben a rasszista államokról van szó, kitűnik, hogy Hitler nem egy esetben fürkésző szemeit az Egyesült Államokra vetette. 1945-ig az Egyesült Államok 30 tagállamában tiltják alkotmányosan és törvényi előírásokban a fajközi házasságokat, 27 tagállamban pedig kötelező a sterilizáció bizonyos esetekben. Csak 1933-ban, Kaliforniában 1278 ember sterilizálnak ilyen alapon. - Tessék, lehet vitatkozni, a könyvben felsorolt adatok és érvek alapján. Végül még egy példa a gondolkodásra késztető könyv oldalairól: mikor is kezdődött a második világháború? Hát persze, ezt mindnyájan tudjuk, 1939. szeptember elején, Lengyelországban. Ez legalábbis a berögzült "nyugati" hiedelem - mutat rá a szerző. Mert hisz ekkorra, 1937 nyarától, a nagyhatalmak megelőző, koncessziós Kína-politikájának következtében, már milliós japán és kínai seregtestek öldöklik egymást, és a civil lakosságot. Egészen addig, amíg le nem dobják 1945 nyarán Hirosimában és Nagaszakiban a Nagy Bombát.

Niall Ferguson könyvében a klasszikussá lett XX. századi, híres regények passzusait azonos szintű érvként sorakoztatja a tőzsdei, világgazdasági adatokkal. Megteheti, hisz az ő nevéhez fűződik nem egy gazdaság- és pénztörténeti elemző munka. Bulgakov vagy Remarque tudott annyit a minden eddiginél véresebb XX. századról, mint bárki más. Svejk, a derék katona hangja pedig - a világot illető minden jogos aggodalom ellenére - mégiscsak derűt jelent az emberi őrültségek óceánjában.