Kétszer mondtak fel a sárospataki iskolaigazgatónak

Egy hónapon belül másodszor vonta vissza a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola vezetőjének megbízatását a sárospataki önkormányzat - mondta el Hörcsik Richárd, a város polgármestere

Hörcsik Richárd elmondta: a képviselő-testület január 26-án tárgyalta az intézmény tevékenységéről szóló beszámolót, amelynek során - több vesztes per kapcsán - felmerült az igazgató alkalmatlansága. A városatyák többsége akkor úgy döntött, hogy a megrendült bizalom miatt visszahívja a vezetői tisztségből Zérczi László igazgatót. Az önkormányzat azonban a döntésnél elkövetett néhány jogtechnikai hibát, ezért azt a határozatot néhány nap múlva visszavonták - tette hozzá.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy ismét napirendre tűzték az iskolavezető ügyét és - az érintett kérésére nyílt ülésen - megtartott vita után újból megvonták a bizalmat az igazgatótól. Az ügyben kikérték az adatvédelmi biztos véleményét, valamint jogi állásfoglalást is beszereztek a vesztes perek súlyát illetően. Ezek tudatában hozták meg döntésüket - mondta.

Zérczi László igazgató a történtekkel kapcsolatban azt mondta: amíg a hivatalos indoklást kézhez nem kapja, nem nyilatkozik. Zérczi László egyébként Sárospatak egyetlen önkormányzati általános iskolájának vezetői posztját töltötte be. Az MTI-nek január végén úgy nyilatkozott, hogy hat évvel ezelőtt két iskola összevonásával - és az ő vezetésével - alakult ki a jelenlegi intézmény, sok munka árán, ezért tavaly újabb öt évre megkapta az igazgatói kinevezést a testülettől, emellett elismerésül átvehette a Comenius-díjat is, amely a zempléni város egyik legmagasabb kitüntetése. A felmentési döntés miatt egyébként akkor úgy vélte, munkaügyi bírósághoz fordul. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.