A Fidesz kormányon ellenreformálna

Ha a kormány az egészségügyben bevezeti a több-biztosítós rendszert, akkor a polgári kormány, ha lesz, ezt leállítja - Orbán Viktor az Inforádió Aréna című műsorában szerda este arról beszélt: az egészségügy igenis finanszírozható, a kormány pedig nem reformál, hanem "ki akarja lopni a jövedelmező részeket".

A Fidesz elnöke "nem viccel"; ezt bizonyítja számos, az Orbán-kormány idején született döntés. 1998. október 29-én például az Orbán-kormány úgy határozott: nem az Erzsébet téren építi fel a Nemzeti Színházat, holott előzetesen, a Fidesz-kormány hivatalba lépése előtt már döntés született erről. 1998. november elején megvétózták a 4-es metró ügyét is, amikor a Fidesz-kormány deklarálta: túlságosan nagynak ítéli a metróépítés 160 milliárd forintra becsült költségét, ezért nem vesz részt a beruházás finanszírozásában. Az Orbán-kormány első döntései között szerepelt egyébként a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolása is. Mindemellett az Orbán-kormány visszaállította az alanyi jogon járó családi pótlék intézményét; a kormányra kerülése első évében eltörölte a havi 2000 forintos felsőoktatási tandíjat - erre utalt az Inforádióban Orbán Viktor. A Malév előző ciklusban tervezett privatizációja kapcsán pedig a legutóbbi választási kampányban a Fidesz-elnök egyértelművé tette: ha ismét kormányra kerülnek, felülvizsgálnak egyes privatizációs szerződéseket. Nem kerültek.

A népszavazás a kulcs?

Orbán Viktor szerint sorra megbuknak a kormány reformjai, egyre nagyobb azoknak a köre, akiket érint a megélhetési válság. Ez feszültséget hoz létre, és változtatást követel. A jelenlegi helyzetet a miniszterelnök cseréjével a koalíciós többségnek kellett volna megoldania, de nem tették meg - hangoztatta a Fidesz elnöke az Inforádióban. Hozzátette, a változást az embereknek kell elérniük, de kizárólag alkotmányos keretek között. Ha a kormány elveszíti a Fidesz által kezdeményezett népszavazást, és azután sem távozik, akkor minden felelősség az övé - közölte Orbán.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.