Csodára senki ne számítson – e szavakkal nyitotta meg Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott Bécsben a szerbek és a koszovói albánok utolsó tárgyalási fordulóját. A pontosan egy éve tartó, és teljesen eredménytelen alkudozást még két hétig folytatják, Ahtisaari március 10-én küldi el az ENSZ-nek a véglegesített „papírját”. Ebben tesz ja-vaslatot a tartomány státusára, amelyet a világszervezet Biztonsági Tanácsa vagy elfogad, vagy nem: Oroszország, és esetleg Kína megvétózhatja a Koszovó feltételes függetlensé-gét kimondó határozatot. (De el is fogadhatják, ez külön, a térséghez nem is kötődő alkuk és megfontolások tárgya).

A „papír” szerint Koszovó (albánul: Kosova) kiszakad Szerbiából, és önálló köztársa-ság lesz, saját himnusszal, zászlóval, címerrel, egy kis hadsereggel, és beléphet nemzetközi szervezetekbe is. Noha Ahtisaari dokumentuma nem mondja ki, ez tényleges függetlenséget jelent. Ugyanakkor az új állam nemzetközi gyámság alá kerül, egy ENSZ által ki-nevezett EU-főképviselő irányításával. A gyámságot az albánok elfogadják, de semmi-lyen, még jelképes formában sem egyeznek bele abba, hogy a tartomány Szerbiához tartozva maradjon.
Szerbia viszont semmilyen formában nem fogadja el területe 15 százalékának végleges elvesztését. Szinte korlátlan autonómiát ajánl a kétmillió albánnak – de más késő. Belgrád állítólag abba is beleegyezne, hogy húsz évre maradjon a mostani állapot: Koszovó gyakorlatilag nemzetközi gyámság alatt bár, de független, papíron azonban Szerbia része. Az albánok ezt nem fogadják el.

Az alapkérdésben tehát most sem várható egyezség, bár az eddig passzív szerb küldöttség állítólag sok módosító javaslatot tesz a mostanáig általában elutasított Ahtisaari-papír megváltoztatására. Ezek egy részét az albánok is hajlandóak megvitatni, a bécsi tárgyalások hozhatnak bizonyos részletkérdésekben eredményeket.
Ha semmilyen megállapodás nem lesz, akkor a hat nagyhatalom – USA, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország – közül az öt nyugati minden bizonnyal elfogadja és végrehajtatja az Ahtisaari-tervet, az orosz álláspont erre az esetre egyelőre ismeretlen.

Magyarország (is) olyan egyezséget szeretne, amely a szerbek számára is elfogadható (bár erre gyakorlatilag nincs esély). Félő, hogy a koszovói szerb kisebbség a déli tartományból az északi Vajdaság tartományba költözik, és ez problémákat okozhat az ottani magyar kisebbségnek. Másfelől: az Ahtisaari-terv gyakorlatilag teljes körű autonómiát kí-nál a koszovói szerbeknek (és még kettős állampolgárságot is), ami jó hivatkozási alap le-het a kisebbségi önigazgatás érdekében. Szlovák és román részről jó előre aggódnak is, hogy a mintegy nyolcvanezer koszovói szerb kisebbségi jogainak példája „radikalizálhatja” a felvidéki és az erdélyi magyarokat. Sokan mások viszont azért aggódnak, hogy a koszovói albán többség sikere – kiharcolták az önálló államiságot – a baszkoktól az ujgurokig sok eddigi kisebbséget elszakadásra ösztökélhet mostani országából. Ami komolyabb: például a bosznia szerb országrészt ezek után miért nem engedik csatlakozni Szerbiához? Erre az a nyugati válasz, hogy Kostovó egyedi, különleges eset.

Nagy kérdés, Szerbia hogyan törődik bele a veszteségbe - és vajon mit kap cserébe?