GMO: Sulfina Barbu "elárulta" Magyarországot

Elárulta Sulfina Barbu román környezetvédelmi miniszter Magyarországot azzal, hogy az Európai Unió környezetvédelmi minisztereinek keddi tanácskozásán tartózkodott a génmódosított kukorica termesztésére  vonatkozó moratóriumról szóló szavazáskor - írja keddi számában a Jurnalul National című napilap.

A Bukarestben megjelenő legnagyobb példányszámú közéleti-politikai napilap szerint a miniszter Magyarország mellett a génmódosított kukorica termesztésére vonatkozó moratóriumot szorgalmazó kelet-közép-európai államok "szövetségét" is elárulta, és ezáltal nevetségessé tette Romániát.

A lap emlékeztet, hogy Románia először vett részt teljes jogú tagként az EU-nak ebben a testületében, majd rámutat: csak a román fél tartózkodott szavazáskor.

A Jurnalul National a Greenpeace aktivistáit idézi, akiket - a lap szerint - Barbu "sokkoló magatartása felháborított". A zöldek úgy vélik, hogy minden tudományos, törvényes és gazdasági érvet felsorakoztattak a román tárcavezetőnek annak érdekében, hogy Magyarországot támogassa ebben a kérdésben.

Február 12-én Sólyom László köztársasági elnök Traian Basescu román államfővel és Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnökkel folytatott bukaresti megbeszélései után úgy nyilatkozott, hogy román kollégája megértéssel fogadta a moratórium fenntartására vonatkozó magyar álláspontot, a kormányfő pedig ígéretet tett, hogy felülvizsgálja az eddigi román tartózkodó álláspontot.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.