Felmérhetetlen ökológiai és gazdasági kockázatok

A tilalom fenntartásának elfogadtatása jelentős siker Magyarország számára, lényegesen többen szavaztak most hazánk álláspontja mellett, mint amennyien hasonló ügyben tavaly Ausztriát támogatták - nyilatkozta lapunknak a döntés után Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter.

Szerinte az eredmény elsősorban annak tulajdonítható, hogy a legfontosabb ellenérvet - vagyis hogy a génkezelt kukorica termesztésének veszélytelensége nincs kellőképpen bizonyítva - sikerült megalapozottan, tudományos vizsgálatokkal alátámasztva az érdekeltek tudomására hozni. Végül is 22 tagállam voksolt Magyarország mellett, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Finnország a moratórium eltörlésére szavazott, Románia pedig tartózkodott.

A magyar álláspontot a két éve húzódó vita kezdeteitől az a szempont határozta meg, hogy hazánk számára gazdasági és ökológiai értelemben egyaránt fölösleges kockázatot jelentene a génkezelt haszonnövények beengedése. A közvetlen ökológiai kockázatot bizonyos védett növények és rovarok visszaszorulása jelenti, ugyanakkor mindig fennáll a módosított növényekben lévő mesterséges gének "kiszabadulásának" veszélye is. A Greenpeace közvélemény-kutatási adatai szerint az európai fogyasztók 70 százaléka elutasítja a génkezelt élelmiszereket.

Európában (és Magyarországon) egyébként jelenleg is forgalomban vannak génkezelt termékek, a takarmányozási céllal importált szója és kukorica nagy része genetikailag módosított. A Greenpeace a közelmúltban egymillió aláírással ellátott petíciót adott át az EU egészségügyi főbiztosának, követelve, hogy a génkezelt takarmányon nevelt állatokból származó termékek (hús, tej, tojás stb.) csomagolásán is kötelező legyen jelölni a génmódosított eredetet.(H. M.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.