Mesterek és tanítványok

Molnár Lajos és csapata a gyógyszerpiac monopóliumának részleges megszüntetésére tett lépéseiért minden elismerést megérdemel. A szemléletmód általa indukált változása az egészségügyi piac más területeire is jótékony hatást gyakorol majd. Nem így a tervezett több-biztosítós modell, amit ma még csak sokadkézből ismerünk.

A több-biztosítós modellel önmagában semmi bajom. Ilyen rendszer az 1948 előtti Magyarországon már létezett, és nem is működött rosszul. Fenntartásaim a profitérdekeltsége miatt vannak. Gyermekkoromra visszaemlékezve, a betegbiztosítás akkor is több társaságra épült. Az OTI, a MABI, az OTBA és az ORBA, egy-egy társadalmi réteg biztosításával foglalkoztak. Valamennyi az érintett társadalmi csoportok kezdeményezésére, az önsegélyezés céljából jött létre. Azt kívánták elérni, hogy gyógyításukat a befizetett összegeikből a leggazdaságosabban oldják meg. A szolidaritási elv alapján szerveződött biztosítók éppen abban voltak érdekeltek, hogy tagjaiknak a befizetett összegekért a profitérdekelt gyógyító szervezetekkel való kapcsolatukban a leghatékonyabb szolgáltatásokat nyújtsák. Közben - gondolva a nehezebb időkre - tartalékokat is felhalmoztak. Ha tehát az egészségbiztosítás profitérdekelt lenne, akkor a befizetőkről két bőrt nyúznának le. Egyet a biztosítók, a másikat - méltányolandóan - a gyógyító szervezetek. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen konstrukció a biztosítottak érdekével ellentétes lenne.

Nem hiszem, hogy a biztosítottak többsége tapsol a kapitalizmusnak. Tudomásul veszi. Ám ha kiderülne, hogy a nyereségalapú betegbiztosítás nem csupán koholmány, hanem kormányzati terv, az azt jelentené, hogy társadalmi szolidaritás terén a múlt század húszas évei kapitalizmusának színvonala alá süllyednénk le. Ez pedig azt eredményezné, hogy a társadalom eddig hallgató, szélsőségektől mentes csoportjai is az utcára mennének. Kinek lenne jó ez?

Dr. Huller Gyula

Balatonfüred

Félreértés lehetett

A február 5-én megjelent Mikor privatizálják? című olvasói levélre szeretnék válaszolni. Munkatársunk helyesen informálta a levélírót, Major Ferencet, amikor azt mondta, hogy a Magyar Postánál postacsomagot 5 kilogrammig - különszolgáltatások nélkül - 7500 forintért lehet feladni Franciaországba. A levelében - amelyből sajnálatos módon nem derül ki, hogy melyik postán szerette volna feladni csomagját - közölt adatok alapján a feladni kívánt küldeményének értéke 250-255 ezer forint közötti összeg lehetett, így további 7650 forint lett volna az értékbiztosítási díj. A jelzett 28 ezer forintos összeg valamilyen tévedésből vagy félreértésből adódhatott, amiért ezúton is elnézést kérek a levélírótól. A hasonló esetek megelőzése végett egyre több postánkon van olyan informatikai rendszer, amely biztosítja, hogy ne jelenhessen meg téves összeg, illetve információ.

A tartósan állami tulajdonban lévő Magyar Posta esetében nem a privatizáció a kérdés, hanem az, hogy a társaság miként tud még jobban felkészülni a várhatóan 2009-ben bekövetkező piacnyitásra, az élesedő versenyre. Biztosan van olyan postai szolgáltatás, amelyet versenytársaink olcsóbban nyújtanak, és van olyan, amelyekben a Magyar Posta kínálja a legkedvezőbb feltételeket. Társaságunk komoly figyelmet fordít arra, hogy szolgáltatásainak minősége kiváló legyen, és azokat az ügyfelek megtartása érdekében kedvező árak mellett nyújtsa.

A kellemetlenségért ismételten elnézést kérek Major úrtól, és remélem, hogy az eset ellenére is ügyfeleink között köszönthetjük a jövőben is!

Tomecskó Tamás

szóvivő

Válaszra várva

Szikinger István (A rend és a zavarása, február 6.) a Kossuth téri állapotokkal, a Fidesz kordonbontásával foglalkozva a gyülekezés jogát "az alaptörvény által a legmagasabb értékként oltalmazottnak" minősíti.

Az Alkotmánybíróság 55/2001 (XI. 29.) számú határozata részletesen foglalkozik a dilemmával: mi a teendő alapjogok ütközése esetén? Konkrétan kitér például a szabad mozgáshoz való jogra, kimondva, hogy amennyiben a két alapjog egyidejű érvényesítése nem lehetséges, törekedni kell arra, hogy "az egyik csak a legszükségesebb mértékben szoruljon háttérbe időlegesen a másik javára". Ez szerintem egyértelműen igenlő választ ad arra a kérdésre, hogy korlátozható-e időben a gyülekezési jog. (Így sem az útlezárások, sem egyéb, mások jogait sértő demonstrációk sem folytathatók korlátlan ideig.) A határozat cáfolja, hogy a gyülekezési jog magasabb rendű lenne más alapjogoknál.

A közelgő március 15-i ünnepségek kapcsán fontos a határozat egy másik állásfoglalását is kiemelni, amely szerint "a gyülekezéshez való alkotmányos alapjog nem-csak az állam illetéktelen beavatkozásával, hanem mások, például ellentüntetők és más rendzavarók ellenében is védelemre szorul": "a gyülekezési jog magában foglalja azt a jogot is, hogy az állam biztosítsa: a jogszerűen tartott gyűlést (...) mások ne zavarhassák meg". Téves tehát az a már-már közfelfogásként jelentkező állítás, hogy egy gyűlést a "véleménynyilvánítási szabadságra" hivatkozva meg lehet zavarni. Kimondja a határozat: "a hatóságnak szükség esetén akár erő alkalmazásával is biztosítania kell a jogszerűen tartott gyűlések lebonyolítását, illetőleg meg kell akadályoznia, hogy azt mások megzavarják". Csak remélni lehet, hogy Szili Katalin állásfoglalást kérő levelére az AB válasza összhangban lesz korábbi határozatának szellemével.

Kerekes Ottó

Budapest

Levélturmix

Az Ernst Múzeum intézményi önállóságának megszüntetésével foglalkozó cikkükben (Múzeum, elvitelre, január 11.) ismertetik az Ernst Lajos által építtetett bérpalota, a Nagymező utca 8. történetét. Ernst - úgy ahogyan az egy műgyűjtő-mecénáshoz illik és elvárható tőle - a ház legfelső emeletének északi frontján, azaz a festők számára legjobb helyen, két remek műteremlakást is építtetett. A két első bérlő neve bevonult a XX. század magyar művészettörténetébe: Fényes Adolf és Zádor István. Mindketten halálukig - 1945, illetve 1963 - ott alkottak. Emléküket tábla hirdeti a lakóházi kapunál.

Dr. Del Medico Imre, Budapest

A parlament soron következő ülésszakát megnyitó beszédében gróf Batthyány Lajos és küzdőtársai munkásságához hasonlítja Gyurcsány Ferenc a jelenlegi magyar politikai osztály feladatait. Az analógia fennkölt, csak egy apróságról megfeledkezik a szónok. Arról, tudniillik, hogy e jeles férfiak vezetésével az akkori uralkodó osztály, a nemesség, lemondott előjogairól (az összes nemest megilletőkről), s ezáltal jövedelmei és vagyona nem csekély részéről a társadalom, a nemzet javára (közteherviselés elfogadása, adómentesség, kilenced és robot eltörlése, úrbéri telkek tulajdonának átadása jobbágybirtokosaiknak stb.). Vagyis a politika és az állam mai embereinek valóban lenne kiktől tanulni a tekintetben, hogy a közös kondér telítettségét és tartalmának ízletességét legalább annyira szem előtt tartsák, mint a maguk egzisztenciájának gyarapítását, a saját fazék megtöltését.

Fekete György, Budapest