Az európai bíróság elmarasztalta Törökországot kínzás miatt

Elmarasztalta az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi határozatában Törökországot két állampolgárával - egy testvérpárral - szemben a fogva tartás során alkalmazott, a kínzás fogalmát kimerítő bántalmazás miatt. A strasbourgi bíróság 25-25 ezer euró kártérítést ítélt meg az időközben Németországba menekült kérelmezőknek.

A testvérpár férfi tagját, a most 40 éves Mitlik Ölmezt 1993 júliusában vette őrizetbe az isztambuli rendőrség. A fogva tartás alatt a rendőrök ütlegelték, jéghideg vízzel locsolták, a karjainál fogva fellógatták, és egy gumibottal fajtalankodtak vele. Megpróbálták rávenni arra, ismerje be, hogy a Törökország délkeleti részén aktív, betiltott szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagja.

Mitlik húga, a 36 éves Yildiz, tanúvallomásában elmondta: a rendőrök levetkőztették, őt is fellógatták ugyanúgy, ahogy a testvérét, és elektromos sokkolóval, valamint hideg vízsugárral gyötörték, sőt két rendőr meg is erőszakolta.

A török kormány tagadta a panasztevők által előadottakat, de a bíróság megállapította, hogy a kérelmezők valóban elszenvedték azokat a sérüléseket, amelyekről beszámoltak, és az eljárás során az is bebizonyosodott, hogy a sérülések a rendőri őrizet alatti bántalmazásra vezethetők vissza. A testvérek még Törökországban feljelentették kínzóikat, s a rendőrök ellen büntetőeljárás is indult, ám a vádlottakat bizonyíték hiányában 1995 decemberében felmentették.Törökországot elmarasztaló ítélet született kedden egy másik hasonló ügyben is az európai emberi jogi bíróságon: Ankarát 10 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezték egy bejárónő, bizonyos Zeynep Özcan ügyében. Az 1998 júliusában őrizetbe vett nőt a fogdában karjainál fogva kikötözték, és verték. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.