Azon tűnődtem, mi lehet az oka annak, hogy egy pap fontosabbnak véli politikai hovatartozásának kinyilvánítását, mint esetleg temploma névadójának propagálását. Az alábbiakban erre az apró hiányosságra szeretném fölhívni a figyelmet. Előre bocsátom: ez jóval érdekesebb, bár valamivel nehezebb feladat, mint a szélsőjobbal parolázni.

Szent András, akinek nevét Fajcsák Tibor temploma viseli, halász volt, s Keresztelő János híveként tüsténkedett. Aztán viszont megismerte a názáreti Jézust, s a Megváltót kezdte benne tisztelni. Olyan lelkesnek bizonyult, hogy azonnal meghívta testvérét, Simon Pétert, aki szintén Jézus követője (apostola) lett. A két testvér jelen van, amikor Jézus megsokasítja a kenyeret ("Van itt egy fiú - mondja András -, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek? Mire Jézus: – Telepítsétek le az embereket. – Majd kezébe vette a kenyeret, hálát adott, és kiosztotta az embereknek, s ugyanúgy a halból is adott, amennyit csak akartak.") Jézus keresztre feszítése után András Kisázsia felé veszi az irányt.

Trákiában, Szkítiában és Görögországban hirdeti az evangéliumot, s 60-ban az achiai Petrosz városában vértanúhalált hal. Amikor elfogják, a római prokonzul azt mondja neki: "Értelmes ember létedre hogy tudsz olyat követni, akit, mint mondod, keresztre feszítettek?" Mire András: Ha akarod, mesélhetek neked Jézus haláláról. És sorolni kezdte a kereszt általi megváltás misztériumát. Aegeas nem értette, és börtönbe záratta a "hittérítőt". Megkínzatta, és parancsba adta, feszítsék őt is keresztre, miként a tanítót, aki Róma elpusztítására tört. Az apostol keresztjét átlósan ácsolták: innen származik az András-kereszt (ld. András Cselekedetei, III. sz.). "Szent András ott meg-fogaték, Setét tömlöczben vetteték, Kereszt-fára fel-feszíték, Fáratságát így fizeték" - írja Kájoni János Csíkban, 1676-ban egy ismert dalra írt szövegében.

Emléknapja november 30-ára esik, közvetlenül az adventi ünnepkör előestjére. A középkorban nagy kultusza volt, mert a novembert a nép évszázadokon át Szent András havának nevezte. Hogy jeles szent lehetett már a honfoglalás idején is, jelzi, hogy zománcképe - SCSANDREAS jelzéssel - látható a magyar Szent Koronán is (A korona kilenc évszázada, Magyar Helikon 1979.)

Ha pap volnék, magáról a fölárpádsávozott templomról is tudnék mint mondani. Igen érdekes az egykor volt szerb ortodox templom története, melynek helyén úgy lett plébániatemplom, hogy a katolikusok 1946-ban 7000 forintért és 150 mázsa búzáért megvették az elhagyott épületet (www.templom.hu) Az átalakított templomot Mindszenthy hercegprímás 1948-ban szentelte. A padok a híres, 1951-ben politikai döntésre lebontott budapesti Regnum Marianum templomból valók! Freskóit Jeges Ernő (a szentendrei művésztelep alapítója) festette. Az oltárasztal mögött főoltárként Szent András látható két oldalán Szent Péterrel és Keresztelő Szent Jánossal. Az oltár tabernákulumát Lőte Éva készítette 1939-ben. Orgonája kétmanuálos, kisalakú, hordozható, ajándékba kapta a templom. Többnyire egyházi könnyűzenei együttesek tartanak a templomban koncertet. A szerbektől maradt vissza az a XVIII. századi, bizánci stílusú kereszt, amelynek közepén Krisztus, négy szélén pedig a négy evangélista alakja látható.

Négy harangja van, melyek közül a 65 kg súlyú használaton kívüli, haranglábon függ. Ezt a sérült, hegesztett harangot Joseph Brunner öntötte Budán 1792-ben, felső peremén copf minták láthatók. A toronyban három harang található. A legnagyobb 206 kilós, Gombos Lajos öntötte 2000-ben Őrbottyánban. A harang dísze a koronás magyar címer. 110 és fél kilós harangját M. Kovács Kálmán és felesége adományozta 1912-ben, Novotny Antal öntötte Temesvárott. Érdekessége, hogy a harangpalást felső negyedében, körben késő barokk mintázatú nyílások találhatók. Felirata: "Uram, legyen meg mindenben mindenkor a te akaratod". A lélekharang 30 kilós, 1810-ben Franciscus Millner öntötte Budán. Egyik oldalán Szent Kristóf, a másikon a megfeszített Krisztus domborműve látható…

Ahelyett hát, hogy a plébános úr a sokakban rossz érzést kiváltó lobogót és a hozzá tartozó szellemiséget propagálja, volna éppen miről mesélnie. Lelke rajta, ha nem ezt a végtelenül egyszerű utat választja. Amúgy a botrányos esetről nem nyilatkozik. Jól teszi!

---

Ps. Amikor egyházi kérdésekbe ártom magam, sokat gondolok anyai nagybátyámra, bizonyos Rab Pál pálos-rendi hittérítőre, aki 1937-ben hazáját hátrahagyva Kínába indult, hogy a kommunista hatalomátvétel után - melynek során a "hős forradalmárok" megkínozták és a saját kutyáját is megétették vele - egész életét Tajvanon töltse le. Aki hazatérve, oly sok nélkülözés és szenvedés után is azt mondta: „Arra törekedtem, hogy soha, semmilyen körülmények között ne bántsak meg másokat.” Szintén nagy szeretettel emlékszem egykori hittantanáromra, Sasvári Józsefre, a ceglédi katolikus plébánia pompás kispapjára, akiről lapunk hasábjain is megemlékeztem (Jézus rugósfocistái, Népszabadság, 2003. december 23.). Sasvári "atya" óriás pásztorbottal járt-kelt köztünk a vad kommunista időkben, s miközben megkocogtatta vele a fejünket, azt mondogatta: "Megtanítlak benneteket, Isten tudatlan, neveletlen barmai!" S mi örömünkben majd kibújtunk a bőrünkből e kedves mondat hallatán.