Pert nyert a TASZ az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet ellen

Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) ellen; az intézet megsértette az egyik betege személyiségi jogait, amikor indokolatlan gyógykezelésnek vetették alá - közölte a szervezet.

Emlékeztetnek rá: a TASZ által képviselt ügyfél azért indított keresetet az IMEI ellen, hogy a bíróság állapítsa meg, az intézet megsértette személyhez fűződő jogait, amikor indokolatlan gyógykezelésnek vetették alá, valamint akkor, amikor az intézetben nem biztosítottak számára nemdohányzó kórtermet.

Az ügyben az elsőfokú ítélet csak a kereseti kérelem egy részét tartotta megalapozottnak, de a február 16-i másodfokú tárgyaláson a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével a keresetnek helyt adott, és megállapította a jogsértést.

A TASZ által képviselt magánszemély előzetes letartóztatásból, nem pszichiátriai jellegű panaszok miatt került az IMEI-be, ahol az ügyfél kifejezett tiltakozása és az előzetes orvosi iratokban foglaltak ellenére olyan kezelésnek vetették alá, amely vele szemben orvosilag nem volt alkalmazható.

"Miután a kezelést követően rosszul lett, ígéretet tettek arra, hogy a terápiát a későbbiekben nem fogják folytatni. Ennek ellenére két nap múlva újra ugyanezen kezelésnek vetették alá. Tették mindezt úgy, hogy ügyfelünk folyamatosan tiltakozott az injekciózások ellen. A bíróság a tényállás feltárása után megállapította a személyiségi jogokat sértő kezelést" - olvasható a közleményben.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.