Kiütéssel győzött a politika
Egészen pontosan a kínai Wang Quan'ané a Tuya házassága című drámájáért. Mivel a mű, a kritikusok szerint a hoszszú évek óta leggyengébb versenyprogram kevés kiemelkedő darabjának egyike volt, az elismerés nem nagy meglepetés.
A mű pikantériáját tovább fokozza, hogy tulajdonképpen a kommunista Kína kapitalista gazdasági fölényének kritikája. Azoknak a mongol pásztoroknak ellehetetlenülését kísérhetjük figyelemmel, akik Kína ipari fejlődése és terjeszkedése miatt kénytelenek feladni több évszázados életmódjukat. Quan'an ezt egyetlen asszony szemszögéből mutatja be (ez már a nyugati filmnyelv használatát jelenti). A főszereplő, Tuya, férje sérülése óta egyedül kénytelen eltartani családját. Amikor az ő egészsége is tönkremegy, elválik, hogy egy új férfival rendezze az életét. Mindemellett nem hajlandó megválni régi urától sem, tehát a vállalkozó kedvű új férjnek egészen kivételesnek kell lennie. A dokumentarista ábrázolás végigvonul a mozin, és hálásak lehetünk ezért, mert a film elröpít minket a mongol sztyeppék (ma még) érintetlen világába.
Az Ezüst Medve az argentin Ariel Rotteré lett, akinek Mások című alkotása az egyén jelentéktelenségéről, azaz az ember pótolhatóságáról szól: hőse, a vonaton utazó Juan egyszerűen átveszi halott utastársának személyazonosságát, és újrakezdi az életét. Nem is mellékesen, a főszereplő Julio Chavez lett a legjobb színész.
A legjobb rendezőnek járó medve az izraeli Joseph Cedar kapta a Beaufort című, tulajdonképpen cselekmény nélküli drámájáért. A cím arra az erődre utal, amelyet az 1982-es libanoni háború óta az izraeliek egészen 2000-ig fenntartottak. A film tulajdonképpen az utolsó néhány hét története, mielőtt a katonák végleg elhagynák a bázist. Ennek megfelelően nem is történik semmi érdemleges, azt viszont sikerült feszültséggel teli mozgóképpé varázsolni - tulajdonképpen megérdemelt az elismerés.
A németeknek csak egy színészi elismerés jutott, a helyi sajtó által ünnepelt (mivel a keleti és a nyugati Németország közötti gazdasági szakadékot bemutatja), ám a nemzetközi szakma által tragikusnak ítélt (mivel ezt az egészet sok sebből vérző misztikus thrillerbe csomagolták) Yella című film főszereplője, Nina Hoss lett a Berlinale legjobb színésznője. Alakítása valóban intenzív, ritka, hogy egy A-kategóriás fesztivál zsűrije ezt tulajdonképpen még egy rossz filmben is "észreveszi".
Az idei Berlinale számos sztárt csábított az eseményre, néha olyan érzése volt az embernek, hogy a válogatás egyik fő szempontja: vajon mennyi hírességet lehet felvonultatni a vörös szőnyegen. Bár többségük nem igazán értékes művel érkezett, az egyetlen díjazhatót, a Robert De Niro rendezte The Good Shepherdot elismerték; elegánsan a teljes színészgárda kapott egy különdíjat a művészeti teljesítményért.
A díjakat tekintve furcsa, hogy a 13 év után visszatérő Jirí Menzel Őfelsége pincére voltam című (epizodistaként feltűnik benne Szabó István) abszurdját figyelemre sem méltatta a zsűri, a rendező csupán a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját kapta meg. A legjobb filmzenéért járó medvét David Mackenzie vitte haza a Hallam Foe című ifjúsági drámáért (ez is egy régen látott műfaj). A legjobb első film a Vanaja című, nehezen nézhető indiai alkotás lett, amely egy szépen éneklő és táncoló lány szappanopera-szerű melodrámája. A szintén első filmes Bogdán Árpád, a Boldog új élet rendezője elismerő oklevelet kapott.
