Sztárgázsi és alamizsna

Szégyellhetik magukat a budapesti Operabál szervezői. Amikor a gazdaság olyan helyzetben van, hogy egyidejűleg kell emelni az energiák, a közlekedés és a gyógyszerek árát, bevezetik a doboz- és vizitdíjat, akkor ők 50 ezer dollárt szórnak ki egy Daryl Hannah nevű közepes "sztár" gázsijára. Mert enélkül ugyebár a magyar már nem is tud szórakozni.

Tisztelt Szervezők! Nem sül le "arcukról" a bőr, amikor másfél millió forintot mint alamizsnát dobnak oda a Heim Pál Kórháznak? Az önök gyermekeit nyilván dúsgazdag orvosok gyógyítják Telkiben, és talán már azt is elfelejtették, amikor maguk is nyomorúságos körülmények között várták ki sorukat a Nagyvárad téren. Megkérdezte-e valamelyikük az OEP-től, hogy vajon mire elegendő másfél millió? Hány műszert, ágyat adnak ennyi pénzért, hány gyógyító doktor nénit vagy bácsit lehet ennyi pénzből megfizetni?

Jómagam, feleségem, és néhány lelkes Luxemburgban élő magyar második alkalommal vettünk részt egy karácsonyi jótékonysági vásáron, ahol az itt élő nemzetek megismertetése mellett a cél a bevétel - 2006-ban több mint félmillió euró - eljuttatása olyan helyekre, ahol szükség van minden fillérre. Büszkék vagyunk arra, hogy a száznál is több projekten belül két olyan magyar alapítványt tudtunk támogatni - összesen 5000 euróval -, amely hátrányos helyzetű gyerekeket segít. És nekünk ehhez nem kellett annak közel tízszeresét hollywoodi díszvendégre költenünk.

Földes György
Luxemburg

Sok kicsi mire megy?

Egy kedves ismerősöm tavaly úgy döntött, hogy a Liska Alapítványnak adja adója egy százalékát, de kapott egy levelet az APEH-től, hogy az adó kicsinysége miatt nem áll módjukban a megnevezett alapítványnak utalni azt a kicsi pénzt. Alapítványunk bármilyen kicsiny összeget szívesen vesz, ha szívesen adják, de hogy miért az APEH dönti el, hogy mi számít kicsinek, azt egyáltalán nem értem. És a kevés pénz nem olyan, mint a sok? Mi a különbség az 1 forint és az 1 millió forint között? (Természetesen nem matematikai problémáim vannak e kérdés megválaszolására.)

Az évenkénti összegyűlt egy százalékok sajnos inkább a kisebb adóforintokból, mint a nagyobbakból tevődnek össze. Milyen alapon mondja az alapítvány illetékesei helyett a hivatal, hogy ez az összeg túl kicsi, nem lehet átutalni? Mennyi az a minimumösszeg, ami alatt szóba sem állnak az ügyféllel? Mi van akkor, ha az alapítvány pedig elfogadná még azt a picinyke egy százalékot is? Milyen agyament szabály tiltja meg egy bizonyos határ alatt az átutalást, és mondja meg, hogy te meg te jó adózó vagy, a te pénzed jó átutalásra, a tiéd pedig nem? Miféle diszkrimináció ez?

Sajnos alapítványunk - de nagyon sok másik - szimpatizánsok adományaiból tartja fenn magát, s az alapító okiratban meghatározott feladatokat ezekből a pénzekből valósítja meg, minden forint jól jön.

Liskáné Pólya Lenke
Liska Alapítvány

Van itt ész?!

Nagyon örültek a hadigondozottak, amikor 1994-ben a parlament elfogadta a hadigondozásról szóló XLV. törvényt. A háború után 49 évvel végre ők is kaptak némi kárpótlást a nemzettől, ha nem is olyan mértékűt, amilyent Horthyék adtak az első világháborút követően. A törvény nyomán a hadirokkantak visszavonásig érvényes közgyógyigazolványt kaptak, amit később egy évig érvényesre módosítottak. Hátha közben kinő a rokkant keze-lába, és jogtalanul kapja azt a néhány gyógyszert, ami a közgyógy alapján adható - gondolhatta az illetékes. Vagy legyen dolga az önkormányzatnak is? Talány, de ez semmiség a következőkhöz képest.

A jóval nyolcvan feletti - napról napra gyorsan fogyatkozó - hadirokkantak kedvezően fogadták a közgyógyellátás új szabályozását, amely szerint havi 12 ezer forintos keretig térítés nélkül kapják a szükséges gyógyszereket, és csak afelett kell fizetni. Ehhez "csak" a következő kell. Az önkormányzattól - sorban állás után - kérni kell a Kérelem a közgyógyellátás megállapítására című űrlapot, amit kitöltve át kell adni a háziorvosnak. Ő készít egy titokzatos anyagot, amit zárt borítékban, az űrlappal együtt - újabb sorállás után - be kell adni az önkormányzatnak. A jogosultság megállapításáról a jegyző értesíti az Országos Egészségpénztárt, amely kinyomtatja az egy évig érvényes kártyát, és postázza a betegnek. Mindez kb. két hónap.

Történt azonban, hogy az egyik szakorvos változtatott a terápián, és új gyógyszert írt fel, emellett más betegség is jelentkezett. A háziorvos közölte: egyikre sem adhat közgyógyos receptet, csak azokra, amelyek az OEP által küldött listán (ezek szerepeltek a zárt borítékban) vannak. Ha egy újabb gyógyszer kell, végig kell csinálni az egész tortúrát. Át is adta az új borítékot, amit természetesen nem akarnak átvenni az önkormányzatnál, mondván, az ő feladatuk az igazolványjogosultság megadása. Az orvos és az önkormányzat között ott a hadirokkant, kezében a boríték. Közgyógyigazolványra gyógyszert nem kaphat, holott - a konkrét esetben - az OEP által jóváhagyott keretnek eddig mindössze 9 százalékát vette igénybe.

Van itt ész?!

Dr. Fébó László
Budapest

Hitviták

Elismerem, hogy A gyűlölet evangéliuma címmel (olvasói levelek, december 11.) megjelent írásomban markáns kritikával illettem az egyház működését. Megdöbbentett azonban, hogy a vallását gyülekezeti tagként gyakorló Pásztory Ádám "elnagyoltnak, tájékozatlannak, elfogultnak, illetőleg provokatívnak" értékelte indulataimat a Közösségek a közösségben címmel (olvasói oldal, január 15.) megjelent reagálásában. Megdöbbenésemet csak fokozza, hogy kétségbe vonta kritikám erkölcsi jogalapját, abból kiindulva, hogy a lelkész nagyszülők puszta ténye, a felekezeti oktatásban való részvételem, illetve a személyes gyülekezeti tagságom elégtelen az egyház munkájának megítélésére.

Az egyház saját hitelességét gyengíti, amikor - a politikától kölcsönzött eszközöket alkalmazva - valós problémáinak feltárása helyett a társadalmi megítélésével kapcsolatos probléma okaként többek között a rossz kommunikációt jelöli meg, amely miatt az egyház mintegy "gettóba" kerül, illetve "képtelen kifejezni céljait és az identitását". Az okokat boncolgatva P. Á. megállapítja: "az egyházakról annyit tud az átlagos magyar, amennyi látható belőlük: az egyház politizál, jobboldali, békétlen, illetve pénzéhes". Felhívnám a figyelmét arra, hogy amikor az egyház választási körlevélben szavazásra vonatkozó tanácsot ad a híveknek, amikor a templomokban rendszeresen aláírásgyűjtés folyik (olimpia, főpolgármester-, illetve polgármester-választás stb.), amikor folyamatosan hangsúlyozza az anyagi ellehetetlenítésére irányuló balliberális törekvéseket, s amikor az egyház prominens képviselői a mindennapi pártpolitikában véleményt fogalmaznak meg, akkor az egyház fáradhatatlanul dolgozik az "átlagemberben" kialakuló, szerinte téves megítélése erősítésén. Tekintettel azonban arra, hogy az egyház a politikai szerepvállalásához, illetőleg egyéni céljaihoz szükséges, a széles körökhöz elvezető nyilvános fórumokat mindig megtalálja, és csak az evangéliumi lelkület, a tisztességesség, megbocsátás, a szeretet és a szolidaritás templomokon kívüli, közéleti terjesztéséhez vezető utakat nem leli sehol, az egyház megítélése ("gettósodása") kizárólag saját cselekedeteinek következménye. Az egyházi "botlásokkal" kapcsolatosan azzal védekezni, hogy a lelkészeket is megilleti a lelkiismereti szabadság, számomra kifejezetten visszatetszést keltő.

Az egyház a jobboldallal karöltve hirdeti az állam és az egyház következetes szétválasztásának hibás voltát, s ennek következtében támadja a semleges világnézetű államot mint a liberális politika térhódításának eredményét. Sajnálatos módon az egyház világszerte meg van győződve arról, hogy az evangéliumot a politikai színtérre lépve, politikai módszerekkel hatásosabban tudja képviselni annál, mint amit az egyház szerepéről a Biblia tanít. Ennek a következménye az, hogy az egyház kedvezőtlen megítélését a rossz kommunikációnak, a plurális média káros hatásának, illetve az egyház közéleti szerepének létjogosultságát megkérdőjelező liberális politikának tudják be. Amikor azonban ezt teszi, rövidlátóságáról tesz tanúbizonyságot, illetve kizárólag saját felelősségét takargatja.

Sokan egyetértünk abban, hogy a társadalom alapja a család. A jóléti demokratikus rendszerek, illetve az alapjukat képező sikerorientált fogyasztói társadalmak a világ minden részében a kényelmet, a felelőtlenséget és az önzést erősítik, amelynek oka az embereknek erre való hajlama. A fogyasztói társadalmak ezen démoni csábítása igen sikeresen téríti le a társadalom tagjait, benne a jelen, illetve jövendőbeli szülőket (beleértve a vallásos meggyőződésűeket is) a családban elvégzendő kötelezettségek tisztességes elvégzéséről, így például a tisztességre, önzetlenségre, jó erkölcsre, toleranciára, nyitottságra irányuló időigényes nevelésről, melynek következtében a társadalom jelentős része már eleve értékmentesen szocializálódik, s további segítségre erkölcsi hanyatlásában már nincsen szüksége. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú az egyház hitelének megőrzése, s hogy "legyenek népünk élő lelkiismerete, s mint az ige hű sáfárai tisztán és bátran tolmácsolják Isten irgalmas üzenetét, vigasztalásul, feddésül és világosságul". Ha ugyanis az egyház örökkévaló céljainak elérésében kárt vall, semmi sem állíthatja meg a modern társadalmak további züllését.

Dr. Kéri Ádám
Budapest

Az igazság megfeszíttetik

Egyre mélyülő viszolygással figyelem a magyar "igazságszolgáltatást", melynek áldozatai többségükben cigányok. Nehezen vagyok meggyőzhető arról, hogy a meggyötörtek, megalázottak, az évekig ártatlanul bebörtönzöttek merő véletlenségből szinte mindig ők.

Mint ahogy afelől sincs kétségem, hogy a felületes rendőri, ügyészségi, bírósági munka hátterében is ott munkál a társadalom nagy részének gondolkodásában nyíltan vagy burkoltan fellelhető diszkrimináció ezen honfitársainkkal szemben. A diszkrimináció azért oly aljas és veszélyes emberi attitűd, mert nem igényel semminemű elítélendő, megbotránkoztató, visszatetsző akciót a megkülönböztetést elszenvedőktől. Semmit nem kell tenniük. Elég, ha vannak.

Más a bőrük színe, másként és másban hisznek, más nyelvet beszélnek, más csoporthoz, etnikumhoz tartozónak vallják magukat A diszkriminálót sztereotípiák vezérlik. Sablonokban gondolkozik. Ha verekedés van a kocsmában, biztos a cigányok. Lógós, naplopó, ingyenélő, mocskos, mind- mind behelyettesíthető egyetlen szóval: cigány. Így lett a fent sommásan vázolt mentalitás áldozata a két Burka is (apa és fia). Így ültek ártatlanul öt évet (Negyvenötmilliós kártalanítás, január 18.).

Számomra az ügy legszörnyűbb konklúziója, hogy hiába akasztotta fel magát kilátástalan igazságkeresésének lezárásaként az ártatlanul hat évet ült Pusoma Dénes, hiába a Gán testvérek meghurcoltatása, a Burkák kálváriája azt bizonyítja, hogy a magyar harmadik hatalmi ág nem tanul. Időről időre felhangzik valamelyik tárgyalóteremben az obligát mondat: "A Magyar Köztársaság nevében", (a mi nevünkben), amikor is az igazság megfeszíttetik. Többnyire egy cigány embertársunk személye által.

Dr. Király Gábor
Detk