Navracsics nem számít előrehozott választásokra

A mostani egészségügyi ámokfutás és a korábbi közigazgatási kaszabolás is azt bizonyítja, hogy a Gyurcsány-kormánynak nincs koncepciója és jövőképe, nem tudja mit kezdjen Magyarországgal - mondta Navracsics Tibor Veszprémben sajtótájékoztatón.

Ennek következtében alakult ki a polgári oldalon az új többség, amely már megszilárdulni látszik - tette hozzá a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Utalt a legújabb közvélemény-kutatási adatokra, amelyek szerint a megkérdezettek 72 százaléka gondolja úgy, hogy Magyarországon rosszul mennek a dolgok, s kétharmaduk elégedetlen a kormány működésével, ha pedig pártok közül kell választaniuk, akkor jelentős többségük a Fideszt választja.

A fideszes politikus szerint ez a helyzet az elmúlt bő félév koncepciótlan, eredménytelen és igazságtalan kormányzati politikájának következménye.

Navracsics Tibor ugyanakkor - mint azt az InfoRádiónak elmondta - nem számít előrehozott választásokra 2010 előtt. A rádió honlapjára szombaton felkerült interjúban az ellenzéki politikus azt mondta: az MSZP és az SZDSZ sok esetben már a demokráciában szokatlan eszközöket is megragad annak érdekében, hogy minél tovább meghosszabbítsa a kormány "élettartamát".

Gyanúsnak nevezte, hogy amikor a fideszes politikusok lebontották a Kossuth téri "vasfüggönyt", rögtön kiderült: nemzetbiztonsági kockázat miatt állították a kordont. Gyanúsnak tartja azt is, hogy ezután a kormány felfegyverkezett emberekről beszélt, majd valakik rálőttek a Teve utcai rendőrpalotára. Gyurcsány Ferenc volt az első, aki közvetlen összefüggést látott október 23., a kordonbontás és a "Teve utcai sortűz" között - jegyezte meg.

Veszprémi sajtótájékoztatóján Navracsics kijelentette: a kormányzat magára hagyja a szegényeket és akadályokat épít a tehetségesek elé, a tavalyi választási kampányban hangoztatott szocialista ígéretek közül semmi sem valósult meg, sőt Gyurcsány kormánya éppen az ígértek ellenkezőjét teszi.

A frakcióvezető szerint az új többség léte azt a lehetőséget nyújtja a Fidesznek, hogy konzultációkkal, párbeszédekkel kialakítsa azt a jövőképet, amely "vélhetően ennek az új többségnek a jövőképe".

"Kötelességünk ugyanakkor ennek az új többségnek a képviselete az Országgyűlésben, a magyar politikában" - hangsúlyozta Navracsics Tibor, aki szerint kötelességük a képviselet, még ha tisztában vannak is azzal, hogy "ez az új többség nem ideológiai alapon áll össze, s nem csak jobboldali" szavazókról van szó.

Elmondta: pártja azokat is képviseli és azoknak is jövőképet nyújt, akik most sem fogadóképesek a Fidesz érveire.

"Ez a jövőkép pedig az erős Magyarország" - jelentette ki a politikus. "Egy olyan ország jövőképe, amelyben együttműködnek a politikai pártok, érvényesül a felelős demokrácia és felelős kormányzás követelménye, azaz a politikusok képesek és hajlandóak felelősséget vállalni a saját tetteikért" - mondta Navracsics Tibor a veszprémi várban tartott sajtótájékoztatóján.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.