Feszültség Olaszországban és Lengyelországban amerikai támaszpontok miatt

Olaszországban amerikai katonai támaszpont tervezett bővítése ellen tüntettek, Lengyelországban pedig a kormányon belül támadt feszültség egy amerikai rakétabázis terve miatt.

Több tízezer ember vonult fel szombaton az észak-olaszországi Vicenzában jelentős rendőri jelenlét mellett, hogy tiltakozzon a térségben lévő amerikai katonai támaszpont tervezett bővítése ellen, amely megterhelte az olasz középbal kormánykoalícióban résztvevő pártok viszonyát.

A tiltakozók - a rendőrség szerint 50 ezren, a szervezők szerint 80 ezren - békésen vonultak végig a mintegy hét kilométernyi útvonalukon. Néhányan ""Yankee Go Home" (Jenkik távozzatok) feliratos pólókban meneteltek.

"Katonai támaszpontot építeni nem egy békés kormány szándékára vall. Eljött az idő a katonai támaszpontok lebontására és a béke struktúráinak kialakítására"" - nyilatkozta egy helyi lakos.

Különvonatok és buszok hozták Olaszország minden részébe a baloldali aktivistákat, parlamenti képviselőket, neves olasz értelmiségieket és globalizációellenes tüntetőket a helyi lakosok támogatása céljából, akik attól tartanak, hogy az amerikai hadsereg 173. számú légi szállítású dandárját majdan befogadó támaszpont kibővítése közlekedési káoszt okoz a térségben, szennyezni fogja a térség vízkészletét, megnöveli egy terrortámadás veszélyét.

Romano Prodi kormányfő a minap maga ellen fordította szélsőbaloldali szövetségeseit, amikor közölte: kormányának nincs oka leállítani a bővítést, amelyet Vicenza városi tanács engedélyezett. Feszültség Varsóban az amerikai rakétabázis miatt

Lengyelországban a Gazeta Wyborcza szombaton azt írta, hogy a kormány beleegyezik: az Egyesült Államok az ország területén telepítse a tervezett amerikai rakétaelhárító rendszer egyes elemeit, de egy sor, az ország biztonságával kapcsolatos feltételt támaszt.

Az újság szerint a tárgyalások már korábban elkezdődhettek volna, e téren azonban késedelmet okozott a nemzetvédelmi tárca élén február 5-én végrehajtott személycsere, Radoslaw Sikorski eddigi miniszter váratlan menesztése.

Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök már csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a lengyel kormány, az államelnök és személy szerint ő bizonyos feltételekkel beleegyezne az amerikai védelmi eszközök lengyelországi telepítésébe, de nem részletezte, hogy milyen feltételekről lenne szó. Kaczynski elismerte, hogy a rakétatelepítés hordoz bizonyos veszélyeket magában, de úgy vélte, alapos tárgyalások után növelni fogja az ország biztonságát, s hozzáétette: a kérdésről még a nap folyamán egyeztet Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel.

Washington a múlt hónapban fordult hivatalos kéréssel Varsóhoz és Prágához, s elképzelése szerint öt éven belül tíz rakétaelfogó rakéta indítására alkalmas silót építene meg Lengyelországban és egy radarrendszert cseh területen, indoklása szerint azért, hogy felkészüljön az olyan országokból érkező fenyegetés ellen, mint például Irán vagy Észak-Korea.Ugyanakkor a rakétapajzs egy részének lengyelországi telepítése ellen foglalt állást szombaton a lengyel kormány egyik miniszterelnök-helyettese, a koalícióhoz tartozó Önvédelem (Samoobrona) párt vezetője, egyúttal azt szorgalmazva, hogy Varsóban vegyék figyelembe a tervet bíráló Moszkva, Kijev és Minszk fenntartásait.

"Az álláspontunk ma egyértelmű, ellenezzük a rakétapajzsot" - jelentette ki újságíróknak Andrzej Lepper, s hozzátette, hogy nincs elég információjuk sem a kérdésről.

A baloldali populista kispárt elnöke emellett azt hangoztatta, hogy figyelembe kell venni Lengyelország szomszédainak, Ukrajnának, Oroszországnak és Fehéroroszországnak az érveit is. "Nem hagyhatjuk azokat figyelmen kívül" - mondta.

Oroszország a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött INF-szerződésből való kilépéssel fenyegetőzött a rakétavédelmi rendszerelemek lengyelországi és csehországi elhelyezésére vonatkozó terv miatt, s ukrán vezetők is az országuk ellen irányuló fenyegetésként értékelték az amerikai rakétaernyő Közép-Európába való előretolását.

(forrás: MTI)


 

Békés felvonulás Vicenzában egy közelben lévõ amerikai katonai támaszpont bõvítése ellen
Békés felvonulás Vicenzában egy közelben lévõ amerikai katonai támaszpont bõvítése ellen
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.