Hiedelem az is, hogy képes vagyok egy feladatot elvégezni, megteszem, bármi történjék is. Hiedelem az, hogy hogyan kell gyermeket nevelni, hogyan kell a családom tagjaival különböző helyzetekben eljárnom. És persze nagyon fontos hiedelmek azok, amelyek az egész közösség viselkedésére vonatkoznak. A közösségről szóló hiedelmekkel helyezzük el a közösségünket és benne magunkat a világban, mintegy előre megjósolva a közösségünkkel bekövetkező eseményeket. Hiedelmek alapozzák meg a szociális szerepeket, mit várhatok el egy tanártól, egy orvostól, egy politikustól vagy óvónőtől, milyen kötelességeim vannak nekem. Hiedelmek nélkül az embercsoportok szétestek volna. Hiába a fejlett intelligencia, a szerszámkészítő és használó kéz, ha senki sem gondolkodna a világról, magáról és arról a közösségről, amelyhez tartozik. A közösséghez tartozás vélelme is hiedelem. A nyelv legfontosabb funkciója éppen a közös hiedelmek kialakítása és folyamatos megújításuk. Közös hiedelmek nélkül nincsen közös cselekvés, a társadalom szétesik közömbös vagy egymás ellenére dolgozó csoportokra. Normális társadalomban a különböző hiedelmek kiegészítik, támogatják egymást, egyfajta "logikájuk" van, segítik a társadalom működését.

Újabb időkben az a legnagyobb problémánk, hogy a sok ezer különféle kultúrából összetevődő modern társadalmakban a hiedelmek nem szinkronizálódnak, egymás ellen fordulnak nem a problémák megoldását szolgálják, hanem éppen azokat hozzák létre.

Itt van például a reformok esete, amely azt is példázza, hogy a társadalom szervezői mennyire lebecsülik a hiedelmeket. Lehet, hogy valaki íróasztala csendes magányában racionális, logikus, amíg feleségének el nem mondja, egészen végrehajthatónak tűnő egészségügyi reformot munkál ki, de várakozásával ellentétben ez csak akkor fog működni, ha a reform alapját képező új hiedelmek lényegét sok millió ember, legfőképpen azok, akik ebben a szolgáltatásban működnek, elhiszik. Ha nem, akkor az istennek se fog működni!

Ha azt hisszük, hogy az orvosi ellátás ingyenes, jár az államtól, és legfeljebb annyi a dolgunk, hogy működését itt-ott megzsírozzuk, hogy saját igényeinkhez jobban simuljon, akkor azt is gondoljuk, hogy bárki, aki ehhez a rendszerhez hozzá merészelne nyúlni, ezt csak ártó szándékkal teheti. A reformer első dolga tehát nem a vizitdíj bevezetése kell legyen, bármilyen nemes szándék vezérli is, hanem az, hogy ügyes kommunikációval átalakítsa a hiedelmek kialakult rendszerét. Ezt sokféleképpen lehet elkezdeni. Legelőször is meg kell változtatni az orvosi szolgáltatás ingyenességének hiedelmét. Sokszor, naponta el kell magyarázni tízmillió embernek, hogy az orvosi szolgáltatás pénzbe kerül, pontosan meg kell mutatni, hogy mikor mennyibe. Mindenkinek, aki orvosi szolgáltatást vesz igénybe, tudnia kell, hogy a rendszer éppen mennyit költött rá. E mellé a sokszor tetemes összeg mellé oda kell írni, hogy ő az eddigi élete során mennyit fizetett már be, hangsúlyozva, hogy a befizetés egy jól meghatározott részét azok részére használják fel, akik még nála is kevesebbet fizettek, vagy még nála is többe kerülnek. Mert ezt így kívánják a becsületes emberi együttérzés és szolidaritás elvei.

Ha már elértük a költségtudatos gondolkodás elterjedését - sok kis népszerű brosúra, minden állampolgárnak postázva, sok közszolgálati televíziós adás, médiakampány kell ehhez, nem elég a miniszterelnök logikus, világos, de egyszeri okfejtése -, akkor következik a másik nagy hiedelemstruktúra átformálása. A másik hiedelem arról szól, szép álom ez, hogy minden állampolgárnak egyenlően jár a legmagasabb szintű orvosi ellátás - függetlenül attól, hogy befizette-e a járulékot rendesen, és mennyi is volt az. Ez a legveszedelmesebb hiedelem, mert a valóság ezzel sohasem egyezett. Régen se, ma se, a jövőben se fog. Minden emberi társadalom hierarchikus felépítésű. A hatalom, a vagyon, a lehetőség nem oszlik el egyenlően az emberek között. Ez szörnyű igazságtalanság, és igyekeznünk kell a legrosszabb következményeitől megóvni a társadalom tagjait, de jobb, ha egyszer becsületesen szembenézünk vele. Egy pesti gazdag ügyvéd és egy egyedül élő öreg néni Szabolcsban soha nem fog azonos színvonalú egészségügyi ellátást kapni, akármilyen rendszert vezetnek is be. Nem ez az egyetlen igazságtalan különbség a két illető élethelyzete között. Az egyik gazdag, a másik szegény, az egyiknek kiterjedt társadalmi kapcsolatai vannak, a másikat még a szomszédai is alig ismerik. Lehetnek egyenlők a törvény előtt, de sohasem lesznek egyenlők a lehetőségekben, és bármennyire fájdalmas is ez, nem fognak egyenlő orvosi ellátást sem kapni, ha netán szükségük lesz rá. Álnok dolog a szabolcsi nénit azzal áltatni, hogy ez nem így van, hogy majd megoldjuk, hogy ne így legyen. Sokkal tisztességesebb azt mondani, hogy neki is jár a kielégítő alapellátás, de a legújabb gyógyszerekre, a legjobb orvosokra, a legjobb kórházakra csak akkor számíthat, ha erre már korábban gondolt, kiegészítő biztosítást kötött és fizetett. Ő maga döntheti el, hogy ez mekkora legyen. A tisztességes, szociálisan érzékeny rendszer arra fog törekedni, hogy az a bizonyos alapellátás legyen jó, kielégítő, elviselhető, és évről évre fejlődjön egy kicsit. Persze ehhez legelőször pontosan meg kell mondani, hogy mi az a kielégítő alapellátás, és nem kéne ezt elsumákolni, ahogyan most teszik, mert így fogalmunk sincsen, miről is beszélünk.

Ha ez a két nagy hiedelemstruktúra átalakult, akkor lehet nekikezdeni a tulajdonképpeni reformnak, ami persze szakmai kérdés, az egészségügyhöz értő szakemberek problémája, a politikának nem az aktív ágyszámot kell meghatároznia, ehhez nem ért, ez nem az ő dolga, hanem a megfelelő hiedelemváltoztatásokat kell sikeresen végrehajtani. Meg segíteni néhány további szociális kérdés kezelésében. A világ valamennyi társadalmában a varázslók, füvesasszonyok, orvosok a legjobban fizetett kaszt tagjai. Nagyon egyszerű pszichológiai okai vannak ennek. A piacon az értékek könnyen összehasonlíthatók és árukkal általában arányosak. A néhány kivétel közé tartozik az ember egészsége. Sokkal hálásabbak vagyunk annak, aki egy ötperces apró műtétet végez el rajtunk, mint mondjuk annak, aki egész nap teljes erejével ássa kertünket, vagy hordja a csomagjainkat. Az ember hihetetlenül nagyvonalú képes lenni, ha saját magáról van szó. Mindenkinek fontos az, hogy őt a legjobban, kiemelt figyelemmel és különleges gondossággal kezeljék, ha bármilyen betegsége van. Ezért fizetni is hajlandó, jóval többet, mint az átlagfizetések mértékéből következnék. Diktatúrákban el lehet rendelni, hogy az orvos is átlagfizetést kapjon, és ugye akkor jelenik meg a hálapénz, amely tömegszavazás arról, hogy a fizetési rendszer rossz, kiegészítésre szorul. A mi politikusaink ártalmas hiedelme az, hogy ha az orvosok egyszer akkora fizetést kapnának, mint az világ más részein, és végre nem hálapénzből kéne kiadásaikat fedezni, akkor a lakosság többi része ezt biztosan nem viselné el. Nagyon káros hiedelem, a hálapénz jelensége mutatja a lakóság véleményét. Más politikus azt gondolja, rendben, legyen a hálapénz legális, de adózzon utána az orvos. Remek, ez ugye negyven százalékkal kevesebb. Az orvosok akkor fognak bármiféle egészségügyi reformot őszintén támogatni, ha annak a végén legalább annyit fognak keresni adólevonás után, mint most, de lehetőleg valamennyivel többet. Aki ezt nem érti, nem látja be, az ne csináljon reformot.

Végül a szervezésről. A reformot szervezők nem választják el világosan az ellátás szerveződésének és finanszírozásának problémáit a szolidaritás fontos és méltánylandó problémájától. A folytonos keveredés a rendszert átláthatatlanná, igazságtalanná, ostobává tesz. Mi lenne, ha lenne egy egészségügyi szolgáltatásunk, amelyben mindenki igényei és kívánsága szerint kapja az ellátást, ő maga fizet érte, de mivel van állami biztosítása, fizette a járulékot, a költségek egy részét a biztosító neki visszafizetné. Ez az átlagkeresők problémáját egyből megoldja. Aki nem tudott eleget fizetni, vagy bármilyen más okból rászorul a közösség segítségére, annak rendelkezésére áll egy teljesen külön kezelt szolidaritási alap az önkormányzatok vagy független szervezetek kezelésében (amelyet a biztosítási járulék egy részéből töltenek fel folyamatosan), oda lehet fordulni a számlával, és a méltányos segítség onnan jön. Így világosan látszik, hogy mi, mibe kerül, ki honnan kapja rá a fedezetet. Nem sérül a szolidaritás, de világosan nyomon követhetők a ráfordítások.

Magyarország világelső a gyógyszerfogyasztásban, és a felesleges gyógyszerek nagy része a szemétbe kerül, évi sok-sok milliárdért. Nagyon egyszerűen mérsékelhető az értelmetlen fogyasztás. A patikában mindenki fizesse ki a gyógyszer teljes árát, majd ballagjon el a biztosítóhoz és kapja vissza a számla bizonyos százalékát. Macerásnak tűnik, de sok ország gyakorlatában tökéletesen megoldotta a problémát. Ami ingyen van, annak nincsen értéke, ami sok pénzbe kerül, mégha csak átmenetileg is, arra gondosan ügyelünk majd. Az igazán szegényeket meg segíti majd a szolidaritási alap.

Ezek után lehet majd foglalkozni a kórházak átalakításával meg az ágylétszámmal.