Orbán Viktor évértékelő beszélgetése - Eger
Eger, 2006. január 20.

Orbán Viktor: Jó napot kívánok, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy mindannyiukat tisztelettel és szeretettel köszöntsem.

Először is a házigazda egrieket, köszönöm szépen, hogy itt lehetünk, itt lehetek, de láttam, hogy érkeztek a környékből is, látok itt parlamenti képviselőket, szervusz András, Mezőkövesdről és nyilván itt van valahol Demeter Ervin is közöttünk, aki pedig a képviselőjelöltünk lesz, szervusz Ervin, örülök, hogy láthatlak. Nos, hát valóban, amikor átgondoltuk, ezelőtt néhány héttel, hogy milyen is legyen a választási kampánya a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségnek és a velünk együtt bajtársi szövetségben induló Kereszténydemokrata Néppártnak, akkor arról beszélgettünk, hogy melyek azok a gondok, a legfontosabb gondok, amiről beszélni kell a választási kampány során.

Ugyanis egy választási kampány nem a meggyőzésről szól, az már csak az utolsó napok munkája, hanem e beszélgetésről szól. Végre, a mindennapi gondokon túl, az ország jövőjéről beszélgetve is szóba tudunk egymással állni. És akkor a következő öt témát találtuk olyannak, amiről mindenképpen beszélgetnünk kellene, s minél gyakrabban egymással, a választások április 9-edikén esedékes pillanatáig. A munkáról, mert azt tapasztaltuk a Nemzeti Konzultáció során, hogy az emberek leginkább attól félnek, hogy elveszítik a munkahelyüket. Ha pedig elveszítették, akkor attól félnek, hogy nem fognak újat találni, tehát a munka az első számú kérdés. A második kérdés a család ügye. Az emberek úgy látják, hogy számos oldalról fenyegetés és kihívás éri a családokat. Erről fogunk ma beszélgetni. Ilyennek találtuk az egészségügyet. Ilyennek találtuk az árak, bérek, a megélhetés kérdését. És ilyennek találtuk az otthonteremtés kérdését, tehát az ország értékelő beszélgetések során az idén, ebben az öt kérdésben próbálunk minél több emberrel beszélni. Sokan megkérdezték ma tőlem – elsősorban a sajtó munkatársai – hogy a családok dolgáról történő beszélgetésnek miért éppen Egert választottuk színhelyül? És én sem tudtam hirtelen mást mondani –valószínűleg mindannyiunknak a gondolatában ez munkálhatott mélyen, hogy ha család, akkor asszonyok, nők, ha nők, akkor meg Eger. Úgyhogy az egri nők miatt vagyunk itt éppen Egerben. És aztán arról beszélgettem – miközben készültem erre a mai találkozóra – hogy mindenki azt hiszi, hogy ha azt a szót kimondja, hogy család, akkor mindannyian ugyanarra gondolunk. És ez nincs egészen így. Ott, azon a vidéken, ahonnan én származom, az embertől meg szokták azt kérdezni, hogy hány családja van. De nem arra kíváncsiak, hogy hányszor nősült.

Tehát ha azt kezdem bizonygatni, hogy nekem csak egy családom van, mert egy feleségem és még együtt vagyunk, akkor nem értik, hogy miért nem értem a kérdést. A magyar ember fejében a „hány családja van" arra a helyes válasz az, ha az ember megmondja, mennyi gyereke. Ugye? Öt, négy, három, kettő, kinek mennyi. Tehát érdemes onnan kiindulnunk a mai beszélgetésben, hogy a magyar ember fejében a család, meg a gyerek az lényegében ugyanaz. Ahol van lemenő és fölmenő, az már egy család. És az nagyon fontos, hogy a politika ne is akarja nevelni, megmagyarázni vagy belekényszeríteni az embereket abba, hogy milyen is a jó család. Azt rá kell bízni az emberekre. Egy dolog azonban biztos: hogy a családban történik valami, ami máshol nem nagyon történik meg velünk a világban, ez pedig a gondoskodás. A föltétlen és önzetlen gondoskodás. A család szerintem azért fontos és azért kell, hogy beszéljünk róla, mert az a vadkapitalista világ, ami az elmúlt tizenöt évben körülöttünk kiépült, az lassan minden emberi viszonyt fölzabál. A verseny maga alá gyűr lassan mindent. De van egy hely azonban, ahol nem lehet, nincs helye a versenynek. Ez pedig a család. Nincs kivel versenyezni és a családunk nem arról szól, hogy ki jobb a másiknál, ki keres többet, hanem arról szól, hogy hogyan tudunk egymásról gondoskodni, hogyan tudunk egymásnak segíteni. És aztán van még egy magyar szempont is – és ha Júlia megengedi még mondanék erről néhány szót – hogy miért tartom fontosnak, hogy a magyar emberek különösen sok figyelmet fordítsanak a családra. És, hogy a kormány is – bár a család végül is magánügy – mégis, ha lehet a programja középpontjába állítsa ezt a kérdést. Nyilvánvalóan a ’98 és 2002 közötti kormányzásról is Magyarországon az emberek sokféleképpen gondolkodnak. De én azt hiszem, hogy még a legelvakultabb szocialista hívek sem vonják és nem is vonták sohasem azt kétségbe, hogy a polgári kormány számára a legfontosabb a család volt. És mindent megtett annak érdekében, hogy a családok megkapják az elismerésre méltó helyüket a társadalom életében. Nos, ha Önök megnéznek egy nemzetközi fölmérést – időnként érdemes ezeket lapozgatni – akkor azt fogják találni, hogy megpróbálják, megpróbálták a nemzetek lelki alkatát is különböző módszerekkel fölmérni. És ha a magyarok saját magukat keresgélik ezekben a fölmérésekben, akkor például az egyéni érdek követése nevű – mondjuk így, hogy – ösztönben azt fogják látni, hogy nagyon elöl állunk.

Ezt úgy szokták mondani, hogy a magyarok nagyon individualisták és valóban, bennünket a világon csak négy angolszász ország előz meg a tekintetben, hogy mennyire fontos az egyéni érdekérvényesítés. Ez a magyarokban erősen munkál. Persze nem vagyunk olyan szerencsések, mint az angolszászok, mert azokat nem szállták meg keletről jött csapatok ötven éven keresztül, a kommunistákat is csak hírből ismerik, és nem volt ott egypártrendszer és ezért arrafelé – az egyéni érdekérvényesítés nagyon erős ösztönét – kiegyensúlyozták a különböző közösségek. Például Amerika a világ ötödik legvallásosabb országa. Amibe az egész világ, mindenki beleértendő, az ázsiaiak is. Tehát ott a vallási közösségek, baráti közösségek, munkahelyi közösségek, azok ellensúlyozzák ezt az erőteljes egyéni életösztönt. Magyarországnak nem volt szerencséje ebből a szempontból, hiszen az elmúlt negyven-ötven évben ezeket a közösségeket a kommunizmus alatt leginkább szétzúzták. De van ennek a fölmérésnek egy – ez az utolsó mondatom Júlia – egy nagyon érdekes pontja, amely arról szól, hogy viszont van egy olyan közösségi forma, amelyikbe a világon a magyarok a legpozitívabbak, amit a magyarok tartanak a világon a legfontosabbnak, és ez a család. Úgyhogy a magyar lelki alkatban egyszerre van jelen a nagyon erős egyéni érdekérvényesítés és másfelől a család feltétlen, szinte már misztikus tisztelete. Ezért szerintem Magyarországnak arra van szüksége a jövőben, hogy az egyéni érdekérvényesítés előtt kitárjuk a kaput, fölszabadítsuk az alkotó energiákat, de közben mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy a családok elnyerjék az őket megillető megbecsülést, tiszteletet és akkor szerintem a magyar lelki alkat is egyensúlyba kerül majd és ezt a vadkapitalista tizenöt évet, amely minden értéket fölevett, fölrozsdásított körülöttünk, azt lezárhatjuk és egy kiegyensúlyozottabb, lelkileg egészségesebb szakaszába léphet a magyar nemzet. No, ez a lényege annak, hogy miért kell szerintem a család kérdésének a 2006 után alakuló – reményeink szerint új, polgári kormány munkájának középpontjában is állnia.

Kudlik Júlia: Köszönöm szépen, ha jól értettem mindazt, amit elmondott, arra következtetek, hogy tulajdonképpen ma már vagy manapság Magyarországon azt is család címszóval illetjük – a gondoskodás révén – ahol nem teljes értékű – tehát: papa, mama, gyerekek – hanem például nagyszülők, idős emberek, vagy úgy nevezett csonka család, de együtt élnek, tehát ma dolgozó fiatalok, akik nemcsak gyermeküket nevelik, mondjuk egyedül, hanem a szülőkről is gondoskodni kell. A szülő, a gyermek is lehet beteg.

Orbán Viktor: Bocsánat Júlia, engedjen meg egy pillanatot, szerintem a mai beszélgetés során – mert most nem azért ültünk össze, hogy törvényeket alkossunk, szerintem a család fogalmát azt használjuk kitekintően és ott, ahol önzetlen gondoskodás van, azt tekintsük családnak. Ott, ahol csak egyetlen férfiember van, tegyük föl, aki az idős édesanyjáról gondoskodik, az a mi fölfogásunkban, a mai beszélgetés alatt, csak hogy tisztázzuk, hogy ki mit ért a szavai alatt, nálam a mai szóhasználatomban ez családot jelent, következésképpen csonka család nincs: van ilyen család, olyan család, meg amolyan család, és ott, ahol önzetlen szeretet van, az érték és ezért támogatásra, védelemre, tiszteletre szorul és azt érdemeli.

Kudlik: ez így van, ebben egyetértünk és az önzetlen szeretet valóban és az önzetlen gondoskodás valóban nagyon-nagyon fontos, de erre még egy deka vajat sem adnak az üzletben, tehát én arra akartam volna kitérni, hogy mindaz, amivel segítik ma ezeket a családokat, amit ápolási díjnak, vagy beteg gyerek után járó nem tudom, minek neveznek, az manapság meglehetősen – szinte bántóan – alacsony érték vagy mennyiség. Ez ügyben milyen tervei, elképzelései vannak a Fidesznek?

Orbán Viktor: Magyarországon sokfajta élethelyzetű család van, és a legfontosabb, hogy mindenkinek abban adjon a kormány illetve az állam segítséget, amire éppen szüksége van. Ez alatt azt értem, hogy például ott, ahol a szülők tudnak dolgozni, tegyük föl, mind a kettőnek van rendes, tartós állása és szívesen vállalnának gyermeket, vagy az első gyermek után egy másodikat, ők akkor teszik ezt a lépést meg – vagy az egyik fontos szempont, amikor a döntést meghozzák, az az lesz – hogy vajon a gyermek vállalása után mondjuk a feleség az vissza tud-e menni dolgozni. Vagy elveszíti az állását. Vagy, ha egy gyermekkel többet kell fönn- illetve eltartani, abban az esetben a család életszínvonala csökkenni fog vagy sem. Tehát a dolgozó családokat akkor tudja megsegíteni egy kormányzat, ha lehetővé teszi, hogy a nők vissza tudjanak menni szülés után dolgozni. Ma beszélgettem egy olyan családdal, ahol azt mondta az asszony, hogy amikor meghallották, hogy négy gyermeket nevel – egy ilyen munka megbeszélésen – akkor – ő fogalmazott így – az arcomba nevettek. Mert, hogy a négy gyerek közül az egyik mindig beteg vagy gyakran lehet beteg, rossz munkaerőnek minősül. S Nyugat-Európában részmunkaidős foglalkoztatást hoznak létre, és így a nők vissza tudnak menni dolgozni.

Magyarországon azonban ez teljesen kialakulatlan. Hogyha csak olyan átlagban hoznánk létre részmunkaidős munkahelyeket, mint az Európai Uniós átlag, akkor Magyarországon – ezt elmondtam legutóbb Dombóváron is, ahol a munka kérdéséről beszélgettünk az emberekkel – ötszázezer új munkahely jönne létre Magyarországon. Ma az álláshelyek kevesebb, mint három, három és fél százaléka részmunkaidős, az európai átlag pedig harminc százalék fölött van. tehát, aki dolgozik, azt abban próbáljuk segíteni, hogy gyermekvállalás mellett is tudjon dolgozni. Aztán vannak olyanok, akik vissza tudnak menni dolgozni, de egy gyermeket fönntartva már kevesebb, alacsonyabb az életszínvonal. Nekik pedig azt kell lehetővé tenni, hogy a gyermekvállalás költségeit le tudják írni az adójukból. Mindig el szoktam mondani, hogy a mai adórendszer, az munkaellenes, az vállalkozásellenes, az családellenes és magyarellenes. Családellenes azért, mert nem veszi figyelembe, hogy hány embert tartunk el a keresetünkből. Ma Magyarországon, ha valaki keres száz forintot és egymaga él belőle, ugyanannyit adózik, mintha valaki keres száz forintot és abból még eltart két gyereket. Nem akarok túl erőteljesen fogalmazni, de a mai magyar adórendszer olyan, hogy ha az ember mondjuk úgy dönt, hogy állatot tart, mondjuk nyulat, annak a költségeit leírhatja az adójából, ha úgy dönt, hogy gyermeket tart, azt nem írhatja le. Ez egy tarthatatlan helyzet, ezért családellenes az adórendszer. És vannak azok – Júlia talán őket hozta szóba – akik egyébként nem lehetőséget akarnak, hanem segítségre szorulnak. Most, szerintem itt is fontos néhány elvi tételt rögzítenünk. Az első dolog az az, hogy a segély az fontos dolog, de a segély az fájdalomcsillapító. Attól nem gyógyul meg az ember…

Kudlik: és nem biztos, hogy segítség

Orbán Viktor: Azt gondolom, minél nagyobb a fájdalom, annál nagyobb dózisban és gyorsasággal van szükségünk fájdalomcsillapítóra, és ilyenkor segélyre szükség is van. Azonban tudnunk kell, hogy segélyen élni, az nem a világ és az élet helyes rendje. Tehát ahhoz kell hozzásegíteni az embereket, hogy előbb-utóbb mégis munkához tudjanak jutni. Én például személy szerint bármennyire is furcsa, ezért tartottam fontosnak azt, hogy amikor a családi pótlékot megint általánossá tettük – emlékeznek rá, hogy a Bokros-csomag idején ezt megszüntették, nem járt alanyi jogon – akkor azt is kimondtuk, hogy, de a családi pótlékot csak az kapja meg, aki az iskolás korú gyermeket járatja is iskolába. És ezért ezt iskoláztatási támogatásnak neveztük. No tehát, a segély végén ott kell lenni a lehetőségnek, hogy előbb-utóbb munkából is képes az ember jövedelemhez jutni. De ott, ahol segítségre van szükség, ott nem félmegoldást kell nyújtani. Ma is találkoztunk, ugye olyan családokkal, Júlia – ahol volt egy autista gyermek, akit minden nap be kellett hozni az édesanyjának a gondozási, ápolási, nevelési intézménybe, és otthon még van másik három gyermek, akik iskolába járnak. Na most ezt gondolják el, hogy reggel be kell hozni az egyiket, aki ráadásul, ugye ilyen nehéz helyzetű gyermek, utána haza kell rohanni délután vele együtt, és ott jön a három gyermek meg még a férj, ugye, és azokról gondoskodni kell. És kap ezért, mint ő mondta, huszonkettő, huszonhárom vagy huszonnégyezer forintot. És, hogyha a férj elveszti az állását, akkor pedig ott állnak a semmi közepén, ugye ha baj van, akkor nagyon nagy baj van.

Most nyilvánvalóan amikor a főállású anyaság intézményét kigondolták a magyar jogalkotók, akkor nem arra gondoltak, hogy a megélhetéshez sem elegendő összeggel vesznek, illetve engedik meg , vagy támogatják egy-egy hölgynek azt a döntését, hogy egyébként otthon maradjon és főállású anyaként nevelje a gyermekeit. Úgyhogy nyilvánvalóan ezeken a helyeken a segély összegét meg kell emelni, de még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a segély az csak fájdalomcsillapító, a megoldást azt munkának nevezik és igenis részmunkaidős foglalkoztatással, távmunkával lehet megoldást találni a legnehezebb helyzetben lévő ember számára is, mindenfajta, a legalacsonyabb képzettségű ember számára is lehet munkát biztosítani. Én abban hiszek, hogy a magyar állam az többre képes annál, mint amit az elmúlt időszakban mutatott. Magyarországon van négyszázezer regisztrált munkanélküli, és háromszázezer ember, aki pedig nem dolgozik, csak hébe-hóba. Ez hétszázezer ember. Én mindig azt mondom, hogy ha hétszázezer ember Magyarországon, aki dolgozni szeretne, valóban dolgozhatna, akkor Magyarországon a gazdaság minden baja megoldódna. Ha nem egy csapásra, akkor kettőre. De a költségvetési egyensúly kérdése, az egészségügy kérdése, a járulékfizetésnek az oldalán, az államadósság kérdése. Hétszázezerrel több dolgozó magyar lényegében megoldaná a magyar gazdaság mai, nehéz kérdéseit is.

Kudlik: Mindig a munkáról beszélünk és az anyáknak, amit két, három, négy gyermek vagy öt gyermek felnevelése esetén elvégez, azt miért nem tekintjük munkának, ha pedig annak tekintjük, akkor miért nem úgy bérezzük? Tehát, most lehet, hogy ostobaságot kérdezek, de sok hölggyel beszéltem, találkoztam, és felmerült az a kérdés, hogy vajon ha egy asszony úgy dönt, hogy főállású anyaként otthon marad, és felneveli azt a három, négy, esetleg öt gyermeket, akkor miért nem kaphatja meg mondjuk a minimálbért havonta?

Először is, akkor azt kell tisztáznunk itt, hogy az öregecskedő feleségeket, azokat meg kell becsülni, ugye, ha jól értem. Ez a kiindulópont.

Kudlik: a nem öregecskedőket is meg kell. Minden nőt és feleséget meg kell becsülni szerintem.

Orbán Viktor: És nem biztos, hogy igaz, hogy mindenki szeretné őket lecserélni, ugye, mert azért ilyen tanácsok is elhangzottak a mai magyar közéletben és az ember ilyenkor nem veszíti el a hivatalát, ez szerencsésebb lelki alkatú országokban nem biztos, hogy előfordulhatna. Mindegy. Magyarországon ez megesett. Na most a minimálbér dolga, az pedig döntés kérdése, én ezt lehetségesnek tartom, de itt is azt mondom, hogy annyi kockázatot érdemes pénzügyileg vállalni, ami ésszerűnek tűnik, ez azt jelenti, hogy azt az első lépést meg lehet tenni, hogy ott, ahol fogyatékkal élő gyermek van a családban, és a szülő vállalja, hogy otthon marad, ápolja, gondozza és neveli, ott a minimálbérrel azonos fizetést, főállású anyaságért cserébe járó fizetést szerintem az állam vállalhat. Ma láttam több olyan családot, akin ez bizony segítene.

Kudlik: Annál is inkább, hisz ez a fajta gyermek, vagy ezzel a fajta fogyatékossággal, betegséggel, nem tudom, minek nevezzem, együtt élő gyermek, sajnos soha nem fog meggyógyulni, a helyzete javulhat, az ápolásra igencsak rászorul, és ugye tudjuk, hogy sokkal jobb otthoni környezetben, mint intézetben.

Orbán Viktor: Én, amikor készültem ide ma, akkor átolvastam néhány nemzetközi tanulmányt, amiből már idéztem az előbb is, hogy a család melletti, nemzetközileg elfogadott érveket össze tudjuk gyűjteni. Itt most van egy, kettő, ami kapcsolódik ahhoz, amit Ön kérdezett, Júlia. Ugye, egészen világos, illetve bizonyított, hogy a családban élők, hosszabb ideig élnek, mint a magányosok. A nemzetközi statisztika szerint öt-nyolc évvel hosszabb időt élnek azok, akik családban, tehát önzetlen, szeretetteljes gondoskodásban töltik el az idejüket, illetve életüket, mint akiknek ez nem adatik meg. Szintén így fest a helyzet az egészséggel is. A családban élők egészségesebbek, mint a magányosak. Országonként változik, de Európában kétszer, ötször ritkábbak a súlyos megbetegedések, bármilyen furcsa is ez, a családban élők között, mint a magányosok között. A meggyógyulás aránya is sokkal nagyobb azokban a helyzetekben, ahol az ápolásban részt vesznek a családok, a betegségből való fölgyógyulásnak is jóval nagyobb az esélye, és kedvezőbb az aránya, mint ahol egyébként valaki magányosan kell, hogy megküzdjön a kórral, megküzdjön a bajjal. Tehát azt kell mondanom, hogy az állam szempontjából a családokat támogató intézkedések, ide juttatott ésszerű pénzügyi segítség az sokszorosan térül meg. Megtérül érzelmileg, gyógyítja, erősíti a nemzet lelkét, lelkiismeretét, öntudatát, és egyúttal egyébként jót tesz a költségvetésnek is, tehát azok az érvek, amelyek szembe akarják állítani az ésszerűséget az érzelemmel, azok egész egyszerűen nem igazak. Egy kormányzásnak egyszerre kell lenni ésszerűnek meg emberségesnek is. És sohasem hivatkozhat az embertelenség indoklására gazdasági ésszerűségre, mint ahogy az gyakran előfordul. Ez rossz gazdaságpolitika.

Rákay: Elnök Úr, bár jócskán vannak itt olyan kérdések leírva, amelyeket az elmúlt napokban e-mailben SMS-ben küldtek hozzánk az ország különböző pontjairól, de ahogy figyeltem az imént a körülöttünk ülőket, nagyon sokan vagy jelezték, hogy kérdeznének, vagy bólogattak egy-egy témánál, amiből arra vélek következtetni, hogy szívesen hozzászólnának a témához. Ha így van, akkor kérem szépen, jelezzék, tegyék fel a kezüket. Itt a hölgy például az első kockán.
Tessék parancsolni!

Hölgy: Elnök Úr, én azt szeretném Öntől kérdezni, hogy ez az ápolási díj, ez az idősekre is vonatkozik, ugye? Mivel én, közel hat éve otthon vagyok az édesanyámmal, aki nyolcvannyolc éves, és nagyon-nagyon ápolásra szorul, mert mozgássérült. Ugyan a törvény azt megengedi, hogy most négy órában el lehessen menni dolgozni, de éppen én nem tudom megtenni, aki nem tudom ott hagyni őt, mert nem tud egy pohár vízért kimenni. Nem csak a segélyről van szó, én is azt mondom, hogy inkább dolgozni szeretnék, most akár interneten, akár mint valamikor volt a házimunka, az a háziipari munka, ahol, hogy apró dolgokat, hogy én is fontosnak érezzem magamat. Aki falun lakik, az még nehezebb helyzetben van ennél, mert ugye hát itt a városban még gyerekfelügyeletet, bármit vállalhat, de falvakban, a beutazás, az a négy óra az nem négy óra, hanem hat vagy nyolc. Én szeretném tudni, hogy ebben is segít-e nekünk, hogyha egy x-et odateszünk, ahova illik.

Orbán Viktor: Jó, most még erről ne tárgyaljunk, ez majd…

Philip: Egy kevés lesz

Orbán Viktor : A köztársasági elnök még csak tegnap jelentette be a választás időpontját, tehát most még inkább a problémáról beszéljünk és aztán majd a beszélgetésünk végén talán eljutunk ide is. Ha jól értem, akkor nyugdíjas az édesanyja.

Hölgy: nyugdíjas az anyukám és hát már nyolcvannyolc éves és két lépést nem tud menni.

Orbán Viktor : És Ön próbált munkahelyet találni?

Hölgy: Igen. Egy évig dolgoztam a helyi kistérségi irodában, hát, titkárnőként, irodai munkát végeztem, délelőttönként odavoltam. De hát reggel hét órakor elmentem, akkor a reggeli munkánál, azt, hogy reggeliztetem, azt már nem tudtam megtenni, mikorára hazamentem, az olyan három óra volt, mert nem Egerben lakom, hanem Makláron és azért a vonat az nem az én ízlésem szerint jár és bizony azért három órakor már, ebédfőzés, mosakodás, szóval elég nagy probléma ez. És mindezt, én akkor húszezer forintot kaptam az irodában, és tizennyolcezer forintot kaptam most az ápolásért.

Orbán Viktor: Mikor volt ez?

Hölgy: 2000-ben. És, sajnos ott kellett hagynom, mert nem bírta, egyszerűen nem bírta, tiszta betege volt, hogy én nem vagyok mellette, meg hát egy lehetetlen állapot. Hát egy ilyen kiszolgáltatott embert, aki nyolcvannyolc éves, azt nem lehet otthagyni. És azért, hát az én felfogásom szerint, a családba, nyilván hogy a felmenők éppen úgy beletartoznak, mint a gyerekek.

A férjével él együtt?

Hölgy: A férjemmel élek együtt, természetes dolog, a férjem pedig vállalkozó és olyan labilis helyzetben van, hogy … ő esztergályos és Egerben minden van csak ipar nincs és sajnos őneki állásba el kellett menni, fel kellett adni a vállalkozását, otthon van a műhely, gyönyörű szépen, és áll benne a pénzünk, és az anyukám kapja a nyugdíjat, a férjem kapja a hatvan akárhány ezer forint fizetést, ötven akárhány évesen, van két nagy fiunk, hát hál’ Istennek ők már a maguk útját járják, de én meg a tizennyolcezer forinttal… Hatvannyolcezer forint számlát adtam föl éppen tegnap.

Egy hónapra?

Hölgy: Egy hónapra.

Orbán Viktor: Hatvannyolcat?

Hölgy: Hatvannyolcat. Ez olyan, hogy gázszámla, villanyszámla, telefonszámla…

Orbán Viktor: Hatvannyolc volt a számla és mennyi a család bevétele?

Hölgy: Hát az anyukámnak éppen annyi a nyugdíja, és akkor a férjem keresetéből élünk, ami hatvan két-háromezer forint. Plusz, én kapom a tizennyolcezer forintot.

Orbán Viktor: Ha megengedik, akkor szerintem beszéljünk egy kicsit ennek a problémának a kapcsán arról a javaslatról, amit Dombóváron tettünk és ami azóta hosszú utat s kacskaringós utat járt meg. Ugye, Dombóváron azt a bejelentést tettük – Fidesz kormányzás 2006 programíróinak javaslata alapján – hogy a társadalombiztosítási járulék mai harminckilenc százalékos mértékét huszonkilenc százalékra kellene csökkenteni. Ugye, ha valaki ezt végigszámolja, ez tíz százalékpontos csökkentés, de ugye, ha a harminckilenc százalékot megvizsgáljuk, akkor egy tíz százalékos csökkentés az annak a harminc százalékát jelenti, tehát egy több, mint egyharmados tb-járulék csökkentésről beszéltünk. Mi úgy számolunk, hogy ezzel a lépéssel több tízezer új munkahelyet lehet létrehozni. Bármilyen meglepő – most visszakanyarodok itt a családhoz – Magyarországon ma a vállalkozások többsége az családi vállalkozás. Azt kell mondanom, hogy ha csak minden egyes családi vállalkozás egy emberrel tudna többet alkalmazni, mint most, akkor Magyarországon hatszázezer új munkahely jönne létre. Ha minden egyes családi vállalkozó csak eggyel tudna többet alkalmazni.

Márpedig, amikor megkérdezzük a vállalkozókat, hogy az olyan embereknek, mint az Ön férje, aki ha jól értem, akkor szakmunkásként keresi a kenyerét, miért nem adnak több munkát, kenyérkereseti lehetőséget, akkor azt szokták mondani, hogy azért, mert magas a járulék. Ha alacsonyabb lenne a járulék, akkor először is több embert jelentenénk be, aki valójában dolgozik, másodsorban pedig valóban tudnánk még új embereket is alkalmazni. Dombóváron jártam egy varrodában, ott ezt a hölgy, aki a tulajdonos volt, világosan el is mondta. Na most ez pedig azt jelenti, hogy ha létrejönne százhúsz-, százharmincezer új munkahely, másfél-két év alatt, akkor lényegében az új munkahelyek által létrehozott költségvetési bevételek azok fedeznék a tb-járulék kiesését és a magyar államot semmilyen pénzügyi probléma nem terhelné, tehát arra kérem Önöket, ne higgyék el azt a propagandát, hogy a tb-járulékot azért nem lehet csökkenteni, mert akkor kevesebb pénz jut nyugdíjra, meg szociális ellátásra.

Ez nem így van, plusz még hozzá kell tennünk azt is. És ehhez még érdemes hozzátennünk azt is, amit a magyar emberek nem tudnak, hogy egy munkanélkülinek az ellátása évente a magyar államnak hétszázötvenezer forintjába kerül. Egy munkanélküli, egy évben hétszázötvenezer forintjába kerül a magyar államnak. Ahelyett, hogy ezt segélyként adnánk, érdemes lenne inkább tb-járulékot csökkentve munkahely formájában ezeket az embereket megélhetési lehetőséghez juttatni. Tehát összességében azt tudom mondani, hogy a legjobb politika a munkahelyteremtés, és ha olcsóbbak a járulékok, akkor megnyílik a lehetőség a magasabb bérek előtt is és akkor az olyan családok, mint amilyen az Öné például, ha csak egy bevétellel is számolhat, a férjéével, akkor is magasabb bevételhez jut. Másfelől pedig itt a nyugdíjemelés kérdése. Mert ugye azzal riogatják az ellenfeleink a nyugdíjasokat, hogy ha csökken a tb-járulék, akkor majd nem kapnak nyugdíjat. Most először is szeretném a nyugdíjasoknak elmondani, hogy valami fenyegeti az ő nyugdíjukat, de azt nem úgy hívják, hogy Fidesz -Magyar Polgári Szövetség. Ami fenyegeti őket – de nem is annyira a mostani nyugdíjasokat, hanem a leendőket, az ötven környékieket, lassan már a magam korabelieket is – az az, ugye, hogy egyre kevesebb gyermek születik. És miután egyre kevesebb gyermek születik, amikor mi nyugdíjba fogunk menni, kevesebb lesz az aktív dolgozók száma is. Az időseké nő, az aktívaké pedig csökken. Tehát, egyre kevesebb aktívnak kell majd előállítani azt a jövedelmet, amiből a nyugdíjunkat majd megkaphatjuk. Ez a legnagyobb fenyegetés ma egyébként a nyugdíjrendszer előtt. Ezért mondom én azt, hogy ennek a demográfiai, népességcsökkenési tendenciának a megállítása az egy evidens gazdasági kérdés is, mert ha nem születnek gyermekek, akiket rendesen iskoláztatunk, szakmához juttatunk, akkor nem lesz az, aki az egyre öregebb, idősebb magyar társadalomnak előállítsa a nyugdíj szétosztásához szükséges pénzt, ugyanis amikor a rendszerváltás történt – erről sem szoktak beszélni – de amikor a rendszerváltás történt, akkor a magyar nyugdíjkasszában, nulla, azaz nulla forint volt. A magyar demokrácia az úgy vágott neki a saját sorsának, az előtte álló új korszaknak, hogy az előző rendszerben kifosztották a nyugdíjkasszát.

Normális esetben ennek úgy kellett volna történnie, hogy az emberek befizetik a nyugdíjjárulékot, azt elkülönítik, az pénzalapként működik és annak a hozamából fizetjük ki mindig a nyugdíjakat. De nem így történt, hanem azt kisöpörték, s ezért a rendszerváltáskor lényegében beállt egy olyan állapot, amikor a mindenkori aktívak állítják elő azt a pénzösszeget, amit egyébként szétosztunk nyugdíjként. Igaza van a fiataloknak is, ugye, hogy tőlük függ, hogy van-e nyugdíj vagy sem és igaza van a nyugdíjasoknak is, akik ezt kikérik maguknak s azt mondják, hogy ne vicceljenek, én ezért megdolgoztam. Ugye? Kérem, én negyven, ötven, ki tudja hány évet dolgoztam becsülettel, a nyugdíj az nem segély. Az nekem jár és ez így van. Csak ez a probléma, amiről most beszéltem, a mai nehéz helyzetet előidézte. No, ennek ellenére én azt mondom, hogy akkor, ha a tb-járulékot le tudjuk csökkenteni, ha a tb-járulékot a mostani huszonkilenc százalékról le tudjuk vinni tizenkilenc százalékra, és a mi reményeink és számításaink szerint a gazdaság ettől növekedésnek indul, és újabb és újabb munkahelyek jönnek létre, akkor szerintem bátran ki lehet célul tűzni azt és ez az Önök problémáira valamilyen választ mégiscsak jelent, akkor nyugodtan célul tűzhetjük ki azt, hogy a 2006 és 2010 közötti négy év során, négy év alatt a tizennegyedik havi nyugdíjat is be lehet vezetni. De ehhez munkahelyek kellenek. Ha lesznek munkahelyek, ha lesznek tb-járulék csökkentéses lépések, akkor lesz magasabb nyugdíj és lesz tizennegyedik havi nyugdíj is. tehát nem igaz, amit a szocialisták mondanak, annak az ellenkezője igaz, akkor lesz magasabb nyugdíj, akkor lesz tizennegyedik havi nyugdíj és mi elszántak vagyunk, hogy ezt be is vezessük, akkor lesz tizennegyedik havi nyugdíj, hogyha egyre többen dolgoznak Magyarországon.

Ehhez pedig csökkenteni kell az adókat, meg a járulékokat. Nem mondom, hogy ez könnyű lesz, de ha elszántak vagyunk, ha összefogunk, ha megvan hozzá a kellő támogatás, ha mi sem hibázunk lépést, ha jó pénzügyminisztert tudunk választani magunknak, a miniszterelnök személye sem közömbös. Abban az esetben, szerintem, abban az esetben lehetséges, hogy az olyan helyzetben lévő családok, mint amiről az előbb hallottunk, egyfelől biztosabb munkahellyel rendelkeznek, magasabb bérrel rendelkeznek, és egyúttal képesek leszünk két-három év elteltével, tehát a következő négy év ciklusában képesek leszünk a nyugdíjat illetve a tizennegyedik havi járulékot is illetve nyugdíjat bevezetni és kifizetni. Az majd egy külön kérdés – ha megengedik, ezt nem nekünk kell eldönteni és nem most – hanem a nyugdíjas társadalomnak kell eldöntenie majd a választások után, hogy a tizennegyedik havi nyugdíjat azt hogyan képzeli el pontosan. Egy fix összeg legyen-e, átlag szerint vagy inkább százalékban határozzuk meg, de még egyszer mondom, ezt nem a kormánynak kell elsősorban eldöntenie, nem a pártoknak kell előre bejelentenie, hanem meg kell kérdezni a nyugdíjasokat, be kell vonni őket egy nyugdíjas konzultációba és úgy kell eldöntenünk, de a legfontosabb, hogy a munka megbecsülése az nem csak azt jelenti, hogy van munka, hanem azt is, hogy tisztességesen megfizetik. A tisztességesen megfizetett munkából meg kell tudjunk élni.

A probléma az, hogy ma nem ez a helyzet. Most nem azért jöttünk össze, hogy a megélhetés költségeiről beszéljünk, de az igazság az mégiscsak az – ha már itt vagyunk, hadd mondjam el így magunk között – hogy azért pestiesen szólva, „ott vesznek le bennünket, ahol csak tudnak". Ezt mi elegánsan luxusprofitnak nevezzük, ami azt jelenti, hogy megfizettetnek velünk olyan üzleti hasznokat is, amelyek teljesen indokolatlanok. Mert az ember azt elfogadja, hogy a versenyben van egy tisztességes haszon. De az nem lehetséges, hogy mi úgy keresünk, ahogy és többet fizetünk a villamos energia áráért, mint mondjuk az osztrákok. Az nem lehetséges, nem helyes, nem rendjén való, hogy úgy keresünk, ahogy és közben többszörösét fizetjük kilométerre számolva mondjuk az autópálya díjaknak Magyarországon, mint a nyugat-európai országokban, ahol hasonló rendszer működik. Hasonló a helyzet a telekommunikációnál, a gáznál és sorolhatnám tovább. Az nem normális dolog, hogy egyetlen választási ciklus alatt, a mögöttünk hagyott négy év alatt, hatvanhét százalékkal nő a lakossági gázár. És a vállalkozói pedig több, mint száztizenhét százalékkal. Ez a gazdaság ez nincs normális állapotban. Amikor az a helyzet áll elő, hogy az ember megkeresi a pénzét, megkapja a fizetését, és arra gondol, hogy jó lenne kimenni külföldre és ott vásárolni, mert ott olcsóbbak a termékek – mondjuk Ausztriában olcsóbb, mint Magyarországon – tehát a nehezen megkeresett kis pénzt is az emberek Ausztriában akarják elkölteni, az országhatáron kívül, akkor hiába a hókusz-pókusz, a GDP-vel meg a nem tudom milyen mutatókkal, meg hiába dübörög nekünk az újságokban a gazdaság, mindenki látja, hogy ez így nincsen rendjén. Ez így nincsen jól, ezt meg kell változtatni.

Rákay: És, hát azt is tudjuk, hogy bennünket irigyel fél Európa és hogy mennyire irigylésre méltó helyzetben vagyunk…

Nem is akármelyik fele… a németek, a franciák…

Rákay: …és azt alátámasztandó, hogy milyen irigylésre méltó helyzetben is vagyunk, én továbbra is azt javaslom, hogy adjuk át a kérdezés jogát az itt ülőknek. Tessék, az Elnök úr mögött a nyakkendős úr.

Úr: Jó napot kívánok. Szeretnék mindenkit köszönteni, hát tulajdonképpen olyan kérdést szeretnék föltenni a miniszter úr, a hiány (47:20) miniszter úr felé, amit gyakorlatilag Magyarországon, minden család feltenne, hiszen mindenkit érint, a kérdés a következő lenne, tervezi-e a Fidesz, kormányra jutás esetén, a családi adózás, családi adókedvezmény bevezetését. Ugye ez nagyon fontos, hiszen én úgy gondolom, hogy ez egy fontos lépés lehet afelé, hogy végre megállítsuk a fogyást, ne fogyjunk tovább. Ez egy első lépés, úgy gondolom.

Orbán Viktor: Bár ez nem az én, hagyományos kötelességem itt, hanem a Philipé, de most egy pillanatra át fogom azt venni, mert ennek a kérdésnek a megválaszolásához, szerintem a válasz, vagy ennek a kérdésnek a helyes megválaszolására a megoldás az itt van a teremben. Arra kérem Önöket, hogy aki egyetért azzal, hogy az adórendszerbe vegyük figyelembe, hogy az adóból hány embert tart el a kereső, és aki többet tart el, az kevesebb adót fizessen, aki ezzel egyet ért, az emelje föl a kezét legyen olyan kedves. Na, hát körülbelül itt van a válasz az Ön kérdésére. Én azért nem használom a családi adózás kifejezést, mert a magyar emberek, amikor meghallják azt, hogy családi adózás, akkor arra gondolnak, hogy új adókat akarnak bevezetni. Ez nem ok nélkül van így, mert egész eddig, amikor adócsökkentésről beszéltek – mondjuk az elmúlt négy évben – akkor kiderült, hogy harmincnyolcszor emeltek adót és bevezettek hat új adófajtát. Tehát, ahogy a magyar ember óvatos, mindenfajta adóra vonatkozó mondattal kapcsolatban, és mindenről csak az emelés jut az eszébe, meg új adónem, az nem csoda. Ezért a családi adózás kifejezést én nem is nagyon használom, én azt szoktam mondani, hogy a gyermeknevelés költségeit le kell írni az adóból. A gyermekek után járó adókedvezmény egyébként ilyen volt. Az valójában nem is adókedvezmény volt, hanem költségleírás. A gyermeknevelés költségeit le lehetett írni egy összeghatárig az adóból. A családi adózás egyébként ennél valamivel többet jelent. Az azt jelenti, hogy szemben a mi időnkben bevezetett rendszerrel – ahol az emberek ezt költségleírásként vagy kedvezményként élték meg – ezt joggá kell tenni. Tehát én, ha módunk lenne, de szép is volna, mondjuk egy kétharmados többségű parlamentet elővarázsolni, ami…

Rákay: Tegye föl a kezét, aki szeretné …

Orbán Viktor: …ami nem tűnik könnyűnek, de ne is utaljuk a lehetetlen birodalmába, ne utaljuk a lehetetlen birodalmába, akkor szerintem az Alkotmányt is módosítani kellene és abba bele kéne ezt venni. Bele kellene venni, hogy Magyarországon az állam elismeri a gyermeknevelés költségeit és az adórendszer erre az alapra épül föl. Nem kell többet írni az Alkotmányba, csak ennyit. És onnantól kezdve, úgy, mint a franciák, ahol egyébként egész Európában egyedül, inkább bátorító, mint riasztó a népesség alakulása, és nem a bevándorlással nő a népesség, hanem a francia állampolgárok vállalnak több gyermeket, tehát a francia mintára, bizony, a gyermekvállalás tényét az adó alapjává kell tenni. Aki száz forintból egyedül él, az pontosan háromszor annyit kell fizessen adóként, mint az, aki egyébként harmad magával él meg abból az adóból, illetve keresetből. Fordítva – hogy pozitívan fogalmazzunk – aki gyermeket nevel, annak kevesebb adót kell majd fizetnie. Ez radikális változást hoz, és nem tartja fönn azt a képzetet, hogy az államtól kap valaki ajándékot. Azért kell beleírni az Alkotmányba, hogy minden magyar tudja, hogy a gyereknevelés az állam által elfogadott közjószág, a legjobb tevékenységek egyike, ezért bizonyos jogok kapcsolódnak hozzá.

Mi ott követtük el a hibát egyébként, ugye – az ember mindig okosabb akar lenni a kelleténél – hogy mi nem ezt az utat választottuk. Tehát nem azt mondtuk, hogy ezentúl az adó megállapításának alapja a jövedelem és az, hogy ki hány embert tart el a jövedelemből, hanem adókedvezmény formájában hoztuk be. Az emberek ugyan ezt szerették, de mikor a szocialisták most elvették – idén január elsejétől – akkor az emberek úgy gondolják, hogy elvettek valamit, amit az előző kormány adott. Egyik adta a másik elvette. Ugye nem örülnek nyilván ennek a dolognak, de mégis. Nincs az az elemi fölháborodás, ami arról szólna, hogy bocsánat, egy nekem járó jogtól fosztottak meg. Ezért nem kedvezményként, meg költségleírásként kell ez, hanem az adózás alapjává kell tennünk, és az Alkotmányban is, ha lehet, rögzíteni kell és meg is kell majd védeni és akkor nem lehet majd kormányváltáskor elvenni a gyermekek után járó adókedvezményt, úgyhogy tervezzük ezt a lépést.

Úr: Akkor lehet további gyerekeket tervezni.

Hölgy: Miniszterelnök úr, két gyermekem van, és részben már válaszolt az engem foglalkoztató kérdésre, azt szeretném még megkérdezni, hogy, ugye a gyermekvállalás egyik nagyon fontos feltétele az otthonteremtés, ezen a téren, ha kormányt alakíthatnak, reményeink szerint, milyen programjuk van? Milyen változás lesz, vagy az előzőhöz képest, mert az nagyon sok szempontból jónak bizonyult.

Köszönöm szépen.

Rákay: Hadd egészítsem ki annyival, valahol SMS-ben vagy e-mailben érkezett ez a kérdés, hogy amennyiben az Orbán-kormány megalakul, azt a bizonyos kétszáznegyvenezer forintos évi adókedvezményt, amelyet a szocialisták félig eltöröltek, azt vajon visszaállítja-e az Orbán-kormány?

Orbán Viktor: Egyszer tanultam Horn Gyulától valamit, sőt, igazából két dolgot is tanultam tőle, az egyikről már beszéltünk, úgyhogy azt most csak megemlítem a becsület, a tisztesség kedvéért, ugyanis ő volt az első olyan miniszterelnök, aki vett egyszer egy nagy levegőt és az egyik adófajtára azt mondta, hogy ezt most radikálisan csökkenteni fogom. És a társasági nyereségadót harminchat százalékról levitte tizennyolc százalékra. És mi történt? Még abban az évben jóval több bevétele lett a költségvetésnek a kisebb kulccsal, mint korábban volt a naggyal. Úgyhogy, mikor a szocialisták bennünket támadnak a radikális adócsökkentés miatt, akkor érdemes lenne a saját házuk táján körülnézni, és a kevés jó intézkedéseik legfontosabbikát nem kidobni a fürdővízzel együtt, mert éppen tőlük származó egyik példa mutatja, hogy ez lehetséges. De a másik dolog, amit tanultam az elődömtől – ha szabad így fogalmazni, Horn Gyula miniszterelnök úrtól – az a miniszterelnöki vitán volt ’98-ban. Akkor mondta ő azt a mondatot, amit most idevalónak érzek, az otthonteremtés ügyében, azt mondta nekem, hogy ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. És rájöttem, hogy igaza van. Rájöttem, hogy igaza van, ami nem romlott el, nem kell megjavítani, és az otthonteremtési rendszer nem romlott el 2002-ben. ’98-tól 2002-ig egy olyan otthonteremtési rendszer volt Magyarországon, amely nem volt hibátlan, de jól működött. Teljesen felesleges volt kicserélni. Ráadásul ott ült, néhány évvel későbben – mert hogy ilyen az ember sorsa – egy másik szocialista miniszterelnök jelölt mellettem, akivel szemben viszont elveszítettem akkor a választást, és azt mondta, hogy: fogadom, az ország nyilvánossága előtt, hogy semmit, ami jó volt a polgári kormány időszaka alatt, ha mi kormányra kerülünk, nem fogunk megváltoztatni. Legyen szó otthonteremtésről, Széchenyi-tervről, gyermeknevelési támogatásról, gyerekek után járó adókedvezményről, és így tovább.

Ehhez képest Széchenyi-terv nincsen, gyerekek után járó adókedvezményt eltörölték, az otthonteremtési rendszert pedig egy újjal váltották föl. Ha csak ezt az egyetlen ígéretüket tartották volna be, hallgatva Horn Gyulára, hogy ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani, akkor ma nem itt tartana az ország, ahol tart, Kedves Egriek. Ezért azt szeretném mondani Önöknek, hogy az otthonteremtésnél – kis kiigazításokkal – mi a ’98 és 2002 között működött rendszert szeretnénk visszahozni. Korábban Magyarországon otthon hiány volt, korábban Magyarországon az volt a legnagyobb baj, hogy nem épült elegendő számú lakás, a mi fölfogásunk szerint évente negyvenezer otthonnak kell ahhoz fölépülnie, hogy a magyar építőipar hozzá tudja adni képességeinek teljességét a magyar gazdaság növekedéséhez. Én nem tudom, Egerben ez hogy van, meg az Eger környéki falvakban hogy van, de mifelénk az úgy áll, hogy amikor az építőiparnak rosszul megy, akkor a falunkban megnő a munkanélküliség. Azonnal. Nem csak a regisztrált, hanem az is, ami nem regisztrált, mert hogy az építőipar az úgy dolgozik, hogy reggel jön a kisbusz, ha van munka, az emberek beszállnak, viszik őket. Amikor nincs munka, nem jön a kisbusz. Ez a helyzet. Legalábbis a Dunántúlnak azon a részén, ahol mi lakunk, de szerintem az Alföldön sem nagyon lehet ez másképpen. Tehát az építőipar működtetése fontos, és a fiatalok számára illetve az előbbre jutó középkorúak számára az egyre jobb minőségű otthonoknak a fölépítése szintén fontos, tehát én azt tudom mondani Önöknek, hogy otthonteremtés ügyében bízzanak bennünk, egyszer már sikerült a holtpontról kimozdítani a magyar építőipart, az egész otthonteremtési állapotot sikerült megjavítani, az egyébként korábban siralmas otthonteremtési állapotokat, és azt hiszem, hogy a ’98 és 2002 közötti időszakban mi bizonyítottuk, hogy ezen a területen meg tudunk birkózni a kihívásokkal és a feladatokkal. Úgyhogy, aki otthont akar, az bátran szavazzon a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre.

Kudlik: Én megint visszatérnék a hölgyekhez. Én nagyon sok hölggyel beszéltem, felvetődik egy nagyon komoly probléma, család vagy karrier. Van-e a Fidesznek olyan terve, hogy valós választást ad a hölgyeknek, hogy a családot, a karriert válasszák, vagy megoldható a kettő együtt? Tehát, hogy ki-ki el tudja dönteni, hogy végül is mit akar.

Rákay: Bocsáss meg Júlia, hogy közbeszólok, egy ifjú pár hölgy tagja jelentkezett az imént, pont az Elnök úr mögött, nem tudom, hogy mit szeretne kérdezni, de még az is lehet, hogy témába vág.

Hölgy: Tisztelettel köszöntök én is mindenkit, én Meggyesi Melinda vagyok és bemutatom a vőlegényem, ő Pápai Ákos. Ügyvédjelöltek vagyunk mind a ketten és én arra lennék kíváncsi, Elnök úr részéről, hogy ügyvédjelöltként dolgozunk, és az utóbbi időben nagyon sok válóperrel találkozunk. Mind a kettőnk szülei elváltak korábban és az Ákos két héttel ezelőtt megkérte a kezem. Hogy, egyrészt mit javasol,

Orbán Viktor: Gratulálunk ehhez…

Hölgy: Köszönöm. Egyrészt szeretném megkérdezni azt, hogy mit gondol arról, hogy család vagy karrier, illetve amire kíváncsibb lennék, hogy miért a házasság mellett tegyük le a voksot és ne az élettársi kapcsolat mellett?

Nehezet kérdez tőlem. Én csak arról tudok beszélni, hogy amit családnak nevezünk, tehát, ahol esküvő is történt, de nem gondolom, hogy a politikusoknak beletartozna a feladatába, hogy minőségi kategóriákat állítsanak föl az együttélés különböző formáit illetően. A politikus legjobban és leghelyesebben akkor jár el, hogyha azt tudja mondani, hogy élek, ahogyan élek, ez mindenki előtt egy nyitott könyv és hiszek abban, ahogyan élek. Tehát én támogatom, vagy javaslom Önnek, hogy ha lehet, házasodjanak is össze. Ugyanakkor, persze mi, akik gyermeket nevelünk, és biztosan vagyunk néhányan itt a teremben – vannak, akik négyet, meg olyanok is talán, ugye, akik ötöt – azt mindannyian tudjuk, hogy a családban az élet, amíg mindenki egészséges, addig azért nehezebb, mint külön. Csak nagyobb is érte a jutalom. Mert, ugye, ha az ember maga él, akkor magával kell törődnie. A családban ez már nem így van. Ugye, holtomiglan, holtodiglan, illetve a mostani jó állapotában és későbbi rosszabb állapotában is az embernek ki kell tartania a másik mellett és ez nem mindig könnyű dolog.

A gyerekekről nem is beszélve, hogy az ember időnként úgy érzi, hogy egy zsák bolha szabadult el a lakásban, tehát az kétségkívül így van. hogy aki családot vállal, házasságot vállal, gyermeket vállal, az egy nehezebb sorsot vállal, mint az, aki egyébként egyedül él, de a jutalma is sokkal nagyobb, mert ezt vissza fogja kapni, mindenfajta rejtélyes utakon, amit én nem tudok elmondani, majd Önök meg fogják tapasztalni a saját életükben. És, hát nagyon fontosnak érzem, hogy ugye, mikor megszületik az első gyermek, akkor érzi meg az ember igazából, hogy mi volt a házasság értelme. Ugyanakkor azt is mondom Önöknek, hogy ne irigyeljék azokat, akik talán jobban élnek, mint Önök és egyedülállók, és szabadnak szokták magukat mondani, mert ugye a szabadságot, a magányossággal sohasem szabad összekeverni. Én azt mondom, hogy a szabadsághoz legalább két ember kell. Amikor az ember egymaga áll, mint a kisujj, akkor az nem szabad, hanem magányos. És, amikor rátör a szomorúság meg a magányosság érzése, annál kutyább érzés szerintem nincsen. Úgyhogy, én örülök annak mindig, amikor olyan fiatalemberekkel találkozom, akik úgy döntenek, hogy fogadalmat tesznek az egymás mellett élésre. No most, ugyanakkor az állás ügyében, túl sok jóval nem tudom Önöket most bíztatni, mert ha jól értem, akkor jogász… Abból most éppen Dunát lehet rekeszteni. Annyi jogászt képez Magyarország, ugye, korábban volt ennek egy korlátja, de Magyarországon a képzése a fiataloknak teljesen megváltozott, mindenfajta központi tervezés – átestünk szerintem a ló másik oldalára – tehát a tervezésnek a központi, hosszú távú gondolkodásnak a nyomai sem nagyon tapasztalhatók. Ezért képezünk rendre, szakokra olyan fiatalokat, akikről pontosan tudjuk, hogy abban a szakmában nem nyílik a következő tizenöt-húsz évben majd új álláshely, vagy legalábbis sokkal kevesebb, nyílik, mint amennyien jelentkeznek. Úgyhogy azt kell mondanom, hogy Önöknek nehéz versenyhelyzetük lesz majd. Nagyon jól kell dolgozniuk és jó ügyvédekké kell válniuk, hogyha ezen a nehéz piacon most meg akarják vetni a lábukat, de nem tudom, hogy bíztatás-e ez vagy fenyegetés, de én is jogászként végeztem és mégsem vagyok ügyvéd, azért valamire csak jut az ember, hogyha más szakmák felé is, szóval… Nem rossz szakma ez. Ami a család meg a karrier dolgát illeti, ugye a férfiak, látszólag lelkileg nehezebb helyzetben vannak, de gyakran van az úgy – erről én is tudnék beszélni, de nem én tettem föl a kérdést, hanem fordítva – hogy az ember együtt él valakivel, a feleségével, aki egyébként mondjuk a saját szakmájában tehetségesebb, mint ami megadatik a család férj tagjának.

És, ugye az nagyon nehéz dolog, hogy úgy berendezni az életet, hogy a férfi is, aki ugye, hagyományosan mégiscsak úgy tekint saját magára, hogy ő a családfenntartó, meg mégiscsak rajta áll vagy bukik a család biztonsága, hogy ő is jól érezze magát ebben a családban, egész embernek érezze és a feleség se érezze úgy, hogy csak bejárónő, mosogat, takarít, főz, hanem lehessen egy élete, ha akarja. Nem mindenki szeretné ezt, de van, akinek ez nagyon fontos, hogy bizonyítsa, hogy egyébként a szakmájában, a saját szakmájában ő is megállja a helyét. És nem csak otthon a rántást fékezi, ahogy a feleségem szokta mondani. Csak a rántást fékezem itthon, pedig nekem is van egy rendes diplomám, ugye, tehát nem egyszerű dolog és nagyon sok asszony van, ez ott van, szerintem ez egy pozitív energia, ez egy nagyon fontos dolog, és az az ország, amelyik a dolgozni akaró nők számára nem teszi lehetővé, hogy választhassanak, hogy az otthoni munka mellett még egyébként állásba is mennek, az az ország rosszul gazdálkodik az erőforrásaival és az értékeivel. Tehát nyugaton nem véletlenül van az, amit az előbb említettem, hogy megpróbálnak olyan foglalkoztatási formákat kialakítani, hogy a gyermeküket nevelő hölgyek is vissza tudjanak lépni, vagy be tudjanak lépni a munkaerőpiacra. Úgyhogy én egy olyan hölggyel, az én feleségem egy olyan asszony, aki nem tett le arról, hogy a gyerekek mellett még szakmája is legyen, mindig dolgozik valamit, és alig várja, hogy a legkisebbek megnőjenek és végre egyre több időt tölthessen egy tőlem független munkahelyen. A nők számára ez fontos. A mi vidékünkön, nem tudom, itt Eger környékén hogy van, de a mi vidékünkön, ott, ahol ilyen, még mikor archaikusabb parasztvilág létezett, akkor a költségvetések, a családon belül is úgy voltak megosztva, hogy – persze volt a közös költség, amit az ember hazahozott jövedelemként azt letette – de ami a kert környékén, az ott termelt zöldségnek az eladásából meg gyümölcsből volt, az mindig egy külön pénztárban volt. Tehát a magyar hagyományban az, hogy az asszonynak megvan egy bizonyos függetlensége és önállósága a családon belül, az egy nagyon erős hagyomány. Hosszú időn keresztül ez a névviselésben is egyébként megmutatkozott, hogy megmaradtak a családban a női nevek is, azt is vitték tovább a leszármazók. Ennek oka van, tehát szerintem a magyar demokrácia az elmúlt tizenöt évben nagyon rosszul gazdálkodott azzal a lehetőséggel, hogy olyan asszonyok vannak Magyarországon, az asszonyok többsége olyan Magyarországon, aki egyébként gyermeket akar nevelni, családban képzeli el az életét, és emellett még szívesen dolgozna, ha értelmes, tisztességesen megfizetett munkalehetőséghez jut.

De szerintem ezen lehet változtatni, én itt nagy tartalékokat érzek, ráadásul, politikailag is látok egy változást, nem tudom, hogy ez Egerben is így van-e, de én úgy látom, hogy a nők sokkal elszántabbak most a kampány elején, mint a férfiak. Lehet, hogy majd később fölzárkózunk, azt nem tudom, de azt tapasztalom, hogy először is sokkal többen járnak el közéleti rendezvényekre, mint a férfiak, kettő: radikálisabbak, mint a férfiak és az én óvatoskodó válaszaimra rendszeresen azt mondják, no jó ezt hagyjuk, most egyenesen válaszoljon arra a kérdésre. Azt nem mondom, hogy mindennapos élményem, de elég gyakori élmény a különböző kampányrendezvényeken. Tehát én úgy látom, hogy a nők az ország politikai sorsa szempontjából is sokkal nagyobb szerepet fognak játszani most, a 2006-os választáson, mint azt korábban tették, meg bárki gondolta és szerintem ez a polgári-nemzeti-keresztény érzelmű politikai tábornak, amit mi jelentünk, ez egy óriási előny.

Philip: …hölgyek és urak is, nem is tudom kinek adjuk át a szót.

Kudlik: Ott az a hölgy már nagyon rég óta jelentkezik, ősz hajjal, az elnök úr mögött.

Kérdező1: Hetven éves nagymama vagyok, négy unokám van, a legöregebb 24 éves. Tehát, ami azt jelenti családalapítás előtt áll, katonatiszt. De most a honvédségnél mi megy? Egymás után leépítések, leépítések. Hogy merjen egyáltalán nősülésre gondolni, meg családalapításra. A Fidesznek van-e valami terve arra, hogy a honvédségnél is valahogy máshogy alakuljanak a dolgok? Akkor még egy kérdésem van, elnök úr. A fiam kiskereskedő, a multinacionális nagy üzletek, a nagy adózás megöli őket. Két gyereke van, hogy merjen harmadik gyerekre gondolni, mikor állandó stresszbe vannak, hogy vajon mikor csődöl be az üzlet, mi lesz velük. És én nem csodálkozom azon, amikor bepánikolnak ezek az emberek. Elnök úr tessék valami bíztatót nekik is mondani, meg nekem is.

Orbán Viktor: No. Az egyik szomorú történet az a magyar hadsereg, honvédség története a rendszerváltás után. Itt most nem csak arról van szó, hogy jól vagy rosszul élnek a katonatisztek, hanem ugye bármilyen szakámról beszélünk… Ön korábban dolgozott mielőtt nyugdíjba ment volna?

Kérdező1: Igen.

Orbán Viktor: És mit dolgozott, megkérdezhetem?

Kérdező1: Vendéglátós voltam.

Orbán Viktor: Nem elég, hogy az embernek munkája van, az is fontos, hogy azt érezze, hogy arra a munkára szükség van. Ahogy most én figyelem a Magyar Honvédség háza táján zajló eseményeket, ott szinte csak olyan üzeneteket kapnak a katonák, hogy tulajdonképpen ők egy ilyen szükséges rossz. Nem is nagyon van erre szükség, leépítjük, a NATO-nak tett ajánlatott se érdemes betartani. Ha bajban van az ország a honvédség a legutolsó, akikkel foglalkozni kell. Tehát akik ma a hadseregben vannak, azok szerintem nem érzékelik azt, hogy rájuk az országnak szüksége van. Márpedig egyébként, ha van komoly foglalkozás, amely teljes odaadást, és kockázatvállalást igényel, ha jól belegondolunk az éppen a katona. Arra esküszik föl, hogyha baj van ő az élete árán is meg fogja védeni a hazáját. Hát ennél komolyabb esküt azért nem nagyon szoktak tenni az emberek a polgári életükben. Tehát azt hiszem, hogy akármilyen békebeli, vagy békeszagú állapotok vannak, mint most, hogy nincs a horizontunkon fegyveres kihívás, nincs a környéken olyan ellenség, amely fegyverrel próbálna velünk szembe fordulni. Tehát ez kétség kívül így van. De ebből nem következhet az, mint ahogy a történelem is tanít erre, hogy egyik pillanatról a másikra nem változik meg a dolog, Egy ország akkor érzi magát biztonságban, hogyha azokat az embereket, akiknek az a dolguk, hogy a hazát megvédjék, azok föl is készülnek erre a munkára. És az ember úgy érzi, hogy nemcsak a nemzetközi összefogás segít rajta, hanem a saját katonái is majd segíteni fognak, ha baj van. Ezért minden országban megbecsülik a katonákat.

Hogy mondjak önöknek egy összevetést, mondjuk Lengyelország sincs más helyzetben katonai fenyegetettség, vagy béke ügyében, mint Magyarország, mégis Lengyelországban a katonatisztek megbecsültsége az nagyságrendekkel haladja meg a magyarországi állapotokat. Én tudom, mert magam is szolgáltam, persze az előző rendszerben kialakult honvédségnek voltak olyan - aki volt katona az pontosan tudja - voltak olyan tulajdonságai, hogy az emberek nehezére esett szeretni. És sok mindent érzett, amikor szolgált, de azt nem túl gyakran, hogy nélküle aztán bajba lenne az ország. Biztosan van itt az előző rendszerből sokunkban egy felemás emlék. De a jövőt illetően, különösen most, hogy már nincs sorozás, hanem tényleg elszántságból mennek az emberek katonának, különösen katonatisztnek, ezeket az embereket nagyon meg kell becsülni. Úgy kell megbecsülni, amilyen komolyságú az esküjük, ezzel arányban. És úgy ahogyan korábban is volt, a magyarságnak szívén kell viselnie a magyar katonatiszteknek a sorsát, életkörülményeit, nagyon nehéz, mert ugye mozognak az országban, a gyereket ki kell venni egyik iskolából, átvinni egy másik iskolába, ez a gyereket egyébként is megviseli. Olyan életmód, ami nehezebb, mint az átlagos, és ezt bizony meg kell becsülni. És én azon is leszek egyébként, hogy a hivatásos állomány, az mindig érezze, hogy a magyar kormány úgy gondolja, hogy rájuk szükség van. És bármelyik pillanatban teljesíteniük kell azt a kötelezettséget, amit vállalnak. Ez nem fenyeget bennünket, de mindig ott kell legyen a tudatukban, hogy Európában négy-öt-hat év alatt elő szoktak állni komoly bajok. Úgy, hogy előtte ennek a szelét érezni sem lehet. És bizony a biztonság akkor van, hogyha a katonai szövetség, ami a NATO, annak egyenrangú tagjai vagyunk, meg nem mondunk le arról, hogy mi magunk is képesek legyünk bizonyos veszélyekkel szemben megvédeni magunkat. Úgyhogy az ilyen embereket - akik ilyen esküt vállalnak és ilyen életmódot vállalnak - azt meg kell becsülni, mert ma mi másért vállal egy katonatiszt, őszintén válaszolva erre a kérdésre, katonai szolgálatot, ezt a pályát miért választja, hogyha nem azért, mert őszintén hisz abban, hogy a hazának szüksége van rá. Az ilyen embereket nagyon meg kell becsülni, úgyhogy üdvözlöm a fiát, és mondja meg, hogy csak előre.

Kérdező1: Az unokám.

Orbán Viktor: Az unokáját, bocsánat. Na nézzük a másikat, a kiskereskedő fiát. Amikor arról szoktam beszélni, itt is tettem egy említést erről, talán föltűnt, amikor azt mondtam, hogy az adórendszer az magyar ellenes is. Érdekes dolog egyébként, hogy amikor ilyeneket szokott mondani az ember, amikor nemzeti kérdéseket hoz szóba, akkor általában meg szoktak támadni. Minden nap tulajdonképpen.

Kudlik: Most is meg fogják.

Orbán Viktor: Ezt akarom mondani Júlia Önnek, hogy ez az egyetlen olyan téma, ahol még soha nem kaptam támadást. És ez valószínűleg azért van, mert ebben a kérdésben ez a kifejtett álláspont teljes elfogadottságot élvez. Hogy az adórendszer ma olyan, hogy az bünteti a magyar kis- és középvállalkozókat, bünteti a magyar kereskedőket. Ebben szerintem az országban szinte mindenki egyetért, hogy az adórendszer a külföldieknek előnyt ad, a magyart meg inkább hátránnyal sújtja, és ezért még soha nem támadott meg senki. Úgyhogy én azt hiszem, hogy itt egy széles egyetértés létre jöhet majd, talán a választásokat követően is. Be kell vezetnünk egy törvényt, ami Nyugat-Európában is ismert, az a neve, hogy a Tisztességes Kereskedelemről szóló törvény. Mert ha tisztességes kereskedelem van, akkor nem fordulhat elő, hogy a beszerzési ár alatt értékesítenek a nagy nemzetközi láncok. Beszerzési ár alatt, ami nyilván nélkülöz gazdasági ésszerűséget, egyetlen célja van, hogy tönkretegye vele a helyi vállalkozókat, kereskedőket. A beszállítóknak, elsősorban a magyar mezőgazdaságból élőknek is fontos ez, mert mit látunk, azt látjuk, hogy a rossz minőségű, időnként veszélyes, külföldről hozott élelmiszerek, azok elárasztanak bennünket. Azon az áron sonkát nem lehet készíteni, mint ahogy árulják a láncokba. Úgyhogy egy dolog biztos, nem csoda történt, az nem abból van. Nyilvánvaló, ehhez nem kell atomtudósnak lenni, hogy az ember ezt megállapítsa, meg akadémikusnak. Tehát én egész biztos vagyok abban, hogy ha a tisztességes kereskedelemről szóló törvényt megalkotjuk, kötelezővé tesszük az élelmiszer minőségi és biztonsági előírások legmagasabb szintjének betartását, akkor a magyar termelők hirtelen rendelkeznek majd itthon piaccal, a sok szemét, rossz minőségű, ránk sózott árutól meg lehet szabadulni, tisztességes, egészséges, magyar élelmiszereket kapunk majd elfogadható áron, nemcsak a multinacionális cégeknél, hanem ezeknél a kisboltoknál is, ahol az Ön fia is dolgozik. Tehát én nagyon hiszek abban, hogy a magyar kis- és középvállalkozások közül, a kereskedelemben dolgozókat meg tudjuk menteni és egy tisztességes kereskedelemről szóló törvénnyel a magyar kis- és középvállalkozókat, valamint a kereskedőket levegőhöz, perspektívához, jövőhöz tudjuk majd juttatni. Úgyhogy ne adja vissza az ipart a fia se legyen kedves, van jövője.

Kérdező1: Hogy a legkisebbekről beszéljünk, a mi gyerekeink, a jóságos manócskán, az aranyos kis mazsolán, Böbe babán nőttek fel ugyanúgy, mint elnök úr.

Orbán Viktor: Futrinka utca, igen.

Kérdező1: És most mit látnak a tévébe? Az erőszakot. Már a mesealakok is erőszakosak, számítóak. Talán még azt is meg fogjuk élni, hogy Gyurcsány mesél nekik.

Philip: Hát az már így is mindennapos.

Kudlik : Mást se csinál.

Kérdező1: Hogyan kell pénzt szerezni a mások kárára.

Kudlik: Tanulságos mese.

Philip: Adjuk át a szót szerintem, sok még a kérdés.

Orbán Viktor: Nem menekülök, csak lendületet veszek a válaszhoz. Itt azért van két komoly kérdés, és ha megengedik mind a kettőről érdemes egy kicsit beszélni. Mindenhol elmondom, bárhol járok az országban, hogy abban a körben, ahol így összejövünk, együtt vannak mindig fontos fölidéznünk, tisztáznunk, hogy a mi fejünkben mi választja el egymástól a munkát és a spekulációt. Ez nagyon fontos dolog. Hiszen a mi programunk középpontjában a munka alapú gazdaság áll. Arról beszélünk, hogy mindenki próbáljon tisztességesen megélni a mun