Rákay Philip: Hölgyeim és Uraim, köszöntöm önöket nagyon sok szeretettel, Rákay Philip vagyok, ezt a mai munkaértekezletet együtt töltjük majd. Nagyjából másfél-két órás figyelmükre számítunk. Engedjék meg, hogy elsősorban a szentesieket köszöntsem, és megköszönjem azt, hogy nagyon jó házigazdáink voltak, hiszen itt töltöttük az egész napot. Elnök Úr nagyon sok helyre ellátogatott, úgyhogy köszönjük szépen a szentesi szíves látást. És engedjék meg, hogy a szentesiek nevében fogadatlan prókátorként egy picit hadd köszöntsem azokat, akik a környező településekről érkeztek. Úgyhogy, a szentesiek egy tapssal üdvözöljék a vendégeket, köszönjük szépen. És ha már a köszöntőknél tartunk, engedjék meg, hogy üdvözöljem Farkas Sándor Urat, aki itt ül valahol. Köszönjük szépen Sándor, hogy jó házigazdánk voltál, és egyben hadd köszöntsem az itt jelen lévő, akár szegedi, akár kecskeméti országgyűlési képviselő urakat is, álljatok fel legyetek kedvesek mindannyian, Isten hozott mindenkit. Köszönjük szépen. Nem kevésbé a szomszéd város polgármesterét, Lázár Jánost Hódmezővásárhelyről. És tekintettel arra, hogy ez a mai rendezvény a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvénye, ugye ez az egyesület, amely évekkel ezelőtt felkérte először Orbán Viktort arra, hogy tartson évértékelő beszédet, és ez a mai napig így van. Tehát nemcsak a január 29-ei évértékelő beszéd, hanem ez az azt előkészítendő, mondjuk azt, hogy fórum, munkaértekezlet. Ki hogyan nevezi, ez is neki köszönhető, és itt is van valahol Weszelovszky Zoltán, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület képviseletében, köszönjük szépen. Köszönjük szépen nekik is ezt a remek lehetőséget. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Negyedik állomásához érkezett az a rendezvénysorozat, amely előkészíteni hívatott Orbán Viktor január 29-én tartandó évértékelő, ország-értékelő beszédét. Jártunk Dombóvár városában, Pécsett, Egerben, ma ugye Szentesen vagyunk, holnap után Békéscsabára látogatunk. Mindegyik városnak más-más témája van, jelen városunkban, Szentesen nem másról, nem kisebb témáról, mint a megélhetésről, az árakról és az ezzel kapcsolatos biztonságról, vagy éppen bizonytalanságról fogunk majd szót váltani. Nem tudom, hogy akadnak-e önök között olyanok, akik látták mondjuk akár a televízióknak köszönhetően a tavalyi évértékelő beszédet. Vannak-e ilyenek a teremben? Gondolom, hogy azért sokan. Nem nagyon térünk el attól a formától, amelyet egy évvel ezelőtt Önök megismerhettek, és talán hozzá is szokhattak, hiszen például a Hírtelevízió segítségével láthatták a tavalyi évértékelő beszélgetések állomásait, vagy akár a nemzeti konzultáció bizonyos programjait. Ez a forma ma sem változik túl sokat, Kudlik Júlia és jómagam fogjuk majd az elnök úrnak feltenni azokat a kérdéseket, amelyek részben e-mailben, részben, pedig SMS formájában érkeztek az elmúlt hetekben. De annyiban újítottunk, és látják ez a díszletből is kiderül, hogy itt ahol az elnök úr beszélni fog, tőle szinte karnyújtásnyira ül 15, nem tudom pontosan, 12-13-15 ember, ők azok, akik itt a helyszínen jelezték azt, vagy a mai nap folyamán, amikor az elnök úr különböző helyekre látogatott, jelezték, hogy kérdéssel készültek, és kérdéseket szeretnének intézni Orbán Viktornak. Ők azok, akik itt ülnek, és akik persze fel is tehetik a kérdéseiket. De ez nem azt jelenti, hogyha önök közül, itt főleg a földszinti sorokra gondolok, tehát mondjuk elérhető mikrofonnal távolságban vannak, valakinek kérdése támadna azokkal a témákkal kapcsolatban, amelyekről ma szót ejtünk. Nyugodtan kérdezzenek, tehát nem azt jelenti, hogy Önök nem kérdezhetnek csak azért, mert nem itt ülnek a sárga szőnyegen, illetve ezeken a fehér kockákon. Sőt én most rögtön az elején arra biztatnám önöket, hogyha megfogalmazódik Önökben bármiféle kérdés a mai fő témánkkal kapcsolatban, akkor a beszélgetés, illetve már a fórum közben vagy Kudlik Júliának, aki ott fog állni, vagy nekem, aki itt fogok állni, jelezzék kézfeltartással, hogy hozzá szólnának. Természetesen az idő rövidsége miatt, mivel másfél órás, körülbelül maximum két órás lesz ez a mai rendezvény, minden kérdésre azt nem ígérhetem, hogy választ kapnak, de az egészen bizonyos, hogy igyekszünk majd minél több témakört körbejárni ezzel a nagy témával kapcsolatban, amelyek tehát még egyszer: az árak, a megélhetés, az ezzel kapcsolatos biztonság, vagy akár éppen bizonytalanság. Jó, úgyhogy én már elöljáróban azt szeretném kérdezni, illetve inkább kérni, hogy tegyék fel most azok a kezüket, akik biztosak abban, hogy kérdeznének Orbán Viktortól. Itt a körön belül ülők nyilván, hát ők nyilván ezért jelentkeztek, tehát őket nem kérdezem. Nem tudom, hogy van-e valaki. Egyelőre még nagyon bátortalanok. Itt például egy hölgy a második sorban, igyekszem megjegyezni. Mondjuk Ön pont mögöttem fog állni, tehát majd Júliának jelezze, kérem. Van-e valaki ezen az oldalon, aki szeretne, igen, igen. Akik nagyon távol ülnek, tőlük majd lehet, hogy azt fogjuk kérni, hogy egy picit majd akkor jöjjenek közelebb, de fogunk mindenben segíteni. Azt szeretném kérni a kérdezőktől, függetlenül attól, hogy itt foglalnak-e helyet a körön belül, vagy ott ülnek a terem bármelyik sarkában, hogy amikor felteszik a kérdéseiket, viszonylag lényegre törően, ne tíz percben vázolják a helyzetet, azért, hogy minél több kérdésre jusson idő, tehát próbáljanak meg egy picit, amennyire lehet szűkszavúak lenni, a lényegre koncentrálni. Nincs tabukérdés, tehát azt kérdeznek, amit akarnak. Az nem árt persze, hogyha a mai fő témánkhoz tartozik mindaz, amire kíváncsiak, és amire szívesen választ kapnának. Jó, úgyhogy ha valaki közben mégis meggondolja magát, és most nem tette fel a kezét, természetesen bármikor jelezhetik, bármikor megtehetik ezt. Egyébként ennek a mai estnek az összefoglalóját, ha jók az információim, akkor holnap este láthatják majd a Hírtelevízióban. Ma este, ha jól emlékszem nyolc órakor, a tegnapi pécsi eseményeket nézhetik meg. A helybéliek bizonyára hazaérnek nyolcig, legalábbis hát reméljük, ebben azért bízzunk, hogy hat óráig körülbelül véget ér majd ez a fórum. Még egy technikai jellegű kérdés, hogy a terem minden sarkában jól hallanak-e? Nem hallja a kérdést persze, ez volt a beugratás. Vannak, akik ilyenkor jelentkezni szoktak, de úgy látom, hogy ez egy rutinos közönség. Jó, tehát akkor mindenhol nagyjából lehet hallani. Amennyire lehet, egy picit még hangosítunk ezen, mindent jól látnak, a kivetítő is azt a célt szolgálja, hogy akik esetleg olyan helyen ülnek, vagy a stábtagok, fotósok, operatőrök, vagy a mi kollegáink, ha véletlenül kitakarnák a fő helyszín képét, akkor tudják használni majd a kivetítőket. Jó, hát nagyon szépen köszönöm, hogy itt vannak, hogy ilyen szép számmal megjelentek. Most majdnem megkérdeztem azt, hogy egy ilyen kis városban ki dolgozik, ha ilyen sokan itt tudnak lenni négy órakor, de nagyon örülünk, hogy itt vannak természetesen. Nagyon sok tanulsággal szolgált ez a mai nap, nagyon sokfelé jártunk itt Szentesen és környékén, és én azt gondolom, hogy nemcsak a mai nap élményei, hanem az önök kérdései és téma felvetései is beépülnek majd Orbán Viktor évértékelő beszédébe, amelyet január 29-én délután 2 órakor a Hírtelevízió élőben közvetít Budapestről. Tehát most vasárnap délután 2 órakor láthatják majd az évértékelő beszédet, amelyben egyébként minden valószínűség szerint felfedezhetik majd azokat az elemeket, amelyek pont az ilyen beszélgetések alkalmával épültek be, illetve épülnek be még az előttünk álló két napban, vagy három napban az elnök úr beszédébe. Hölgyeim és uraim fogadják szeretettel Kudlik Júliát és Orbán Viktort.

Kudlik Júlia: Köszönjük szépen. Kérem, foglaljanak helyet. Jó napot kívánok, sok szeretettel köszöntöm valamennyiüket, igazán örülünk, hogy ilyen szép számmal összejöttünk és találkoztunk. Bizonyára tudják, én azért elmondom, hogy vasárnap, január 29-én Orbán Viktor Elnök Úr évértékelő beszédet tart, összefoglalót tart majd Budapesten. Ezt megelőzően öt vidéki helyszínen, öt különböző témában beszélget, beszélgetünk az emberekkel, gyűjtjük a tapasztalatokat, találkozunk Önökkel. Ez az öt téma, és a már meglévő helyszínek sorrendben, a munka, a munka világa, munkanélküliség, munkalehetőségek, fiatalok, kismamák munkába állási lehetőségei. Erről beszélgettünk Dombóváron múlt héten, majd a családról, gondoskodásról esett szó Egerben, tegnap Pécsett az egészségügy volt a téma, szerepel még az otthonteremtés, ez majd holnapután Békéscsabán, és az árak, megélhetés a téma ma itt, Szentesen. Én úgy gondolom, hogy az árakról, megélhetésekről az országnak bármelyik pontján beszélgethetnénk, és gyűjthetnénk véleményeket, tapasztalatokat, Elnök Úr kérem, miért pont Szentesen ez a téma?

Orbán Viktor: Jó estét kívánok Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy mindannyiukat szeretettel köszöntsem. A szentesieket is, és azokat, akik a környékbeli településekről érkeztek. Köszönöm szépen a meghívást. Ha röviden akarok válaszolni Júlia kérem, erre a kérdésre, akkor Szentes mellett az szólt, hogy nagy mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező térségben vagyunk most, az árak és a megélhetés kérdése összefügg a magyar mezőgazdaság helyzetével. Összefügg azzal, hogy mit mennyiért termelünk, mit mennyiért vásárolhatunk, hogyan megy a gazdáknak, hogyan meg a vidéki embereknek, és miután Szentesen már korábban is többször jártam, és még egyszer sem kergettek el, gondoltam, hogy talán Szentes alkalmas hely lehet a beszélgetésre. Másfelől pedig én elég gyakran meg szoktam fordulni itt Önök között, mármint a mi mértékünkkel mérve gyakran. Két-háromévente egyszer-kétszer eljutok ide, és látom, hogy hogyan változik, a messziről jött ember szeme időnként többet mutat, mintha az ember bent van az erdőben. Hogyan változnak a kilátások, és úgy látom, hogy Szentes, ami egy nagytekintélyű város, elég, hogyha megállunk a Fő téren, és megnézzük azt a néhány igazán gyönyörű épületet, akkor láthatjuk, hogy mégis komoly elődökkel rendelkező városban vagyunk, egy igazi polgár városban. És ha végig gondolom a mögöttem hagyott nyolc-tíz esztendőt, amikor Önöknél megfordultam, akkor itt egy növekvő bizonytalanságot láttam az elmúlt időszakban. Én emlékszem arra, hogy még a ’90-es évek elején, itt Szentesen mindenki azt mondta, hogy ha jön az Európai Unió, Magyarország tagja lesz, akkor a mezőgazdaságban is elsősorban azok az ágazatok lesznek majd sikeresek - erről beszélt minden agrárminiszter - ami itt a legjobban megy Szentesen, ugye itt üvegház, fóliázás, zöldség, nem a szántóföldi növénytermesztés lesz majd az igazán nagy üzlet, hanem ez az ágazat. És minden évben láttam, hogy nőttek a kétségek, ma is jártam egyébként kertészek között és azt mondom, hogy térdre esett ez az ágazat, és ha nem lesz kormányváltás, engedjék meg, hogy ezt megelőlegezzem áprilisban, akkor a mezőgazdaságból élő gazdák nem is húznak ki még négy olyan esztendőt, mint amilyen a mögöttünk hagyott négy év volt. Tehát sok érv szólt emellett, és végül is több alföldi települést összevetve az Önök városával, hát végül is Szentes mellett döntöttünk. Megszoktam ilyenkor nézni, tudják, mielőtt kiválasztok egy-egy helyszínt, hogy milyen meghívást fogadja el, hogy helyben mi történt a megélhetés költségeivel, meg az árakkal, és én, itt amikor végig futottam a szentesi helyzeten, akkor a következőt láttam a statisztikákban. A vízdíj 2002-höz képest 49 százalékkal nőtt, a szennyvíz 45 százalékkal, a szemétszállítás 23 százalékkal, távhőszolgáltatás 21-22 százalékkal, tehát egy olyan városban vagyunk, amelynek a lakói pontosan tudják, hogy az elmúlt néhány évben megnehezedtek a megélhetés körülményei, rosszabbul élünk, mint korábban éltünk. Gondoltam, itt lehet őszintén, egyenesen és világosan beszélni. Ráadásul a téma nagyon nehéz. De hát a munka részéről elég gyakran beszélünk, miért nincs több munkahely, miért alacsonyak a bérek, miért nem magasabbak a nyugdíjak, erről szinte már közhelyszerűen esik szó. De a megélhetés nehézségeinek másik oka nem az alacsony béreknél, hanem a bot másik végén keresendő, hogy magasak az árak, és erről Magyarországon valahogy ritkán beszélünk. Miért van az a helyzet, hogy Magyarországon bár töredékét keressük annak, mint mondjuk az osztrákok, vagy a nyugat-európai államok polgárai, mégis számos szolgáltatásért, cikkért ugyannyit vagy többet fizetünk, mint ők? Miért van az, hogy Magyarországon az emberek megkeresik a fizetésüket, és aztán, ha tehetik, akkor elmennek Ausztriába, és ott vásárolnak? Miért olcsóbb Ausztriában a gépkocsi, a kávé, a ruha, a cipő? Miért fizetünk mi többet a villamos energiáért, mint ők? Ezeket a kérdéseket nem szoktuk feltenni, mert óriási nagy cégeket kellene akkor szóba hozni. Tehát ma egy nehéz beszélgetésre készülök, nem kockázatmentes a kérdés, amiről beszélünk. Látják, ha felhozok egy-egy javaslatot, akkor másnap a szocialisták már meg akarnak skalpolni, ha meg most majd beszélgetünk itt a luxusprofitról, meg az árak letöréséről, akkor majd nemcsak a szocialisták, hanem a nagy nemzetközi cégek is megengednek majd egy-két baráti kifejezést a javaslatainkkal kapcsolatban. De azt gondolom, hogy Szentes egy olyan hely, ahol nehéz kérdésekről is lehet bátran és egyenesen beszélni, javaslom, hogy tegyünk erre ma este egy kísérletet.

Philip: S mielőtt belemegyünk a nehéz kérdésekbe, Júlia azt kérdezte az imént, hogy miért pont Szentes, én viszont arra volnék kíváncsi, hogy miért pont Fábiánsebestyén. Ugye ma hajnalban disznóvágásra odament elnök úr.

Orbán Viktor: Valóban, reggel disznóvágással kezdtünk, meg mindennel, ami azzal együtt jár, ehhez képest elfogadható állapotban vagyok, úgy érzem. És a disznóvágás helyszíne Fábiánsebestyén volt, én úgy tudom, hogy a disznók nincsenek biztonságban Szentesen, és úgy gondoltuk, hogy talán jobb, hogyha Fábiánsebestyénben próbálkozunk, ott nem tűnnek el az állatok.

Kudlik: Az árak és a megélhetés kapcsán természetesen, ahogy elnök úr is említette, kénytelenek vagyunk beszélni, sőt hát kötelező beszélni a munkahelyekről, a munkanélküliségről. Egy felmérés szerint a munkanélküliség jelenleg 10 százalék fölött van, tehát helyben, a térségben az elmúlt utóbbi két évben emelkedett 8 százalékról 10 százalékra a munkanélküliség, és itt van két olyan kérdés is, amely ezzel függ össze. Milyen lépéseket kívánnak tenni annak érdekében, egyrészt hogy a diplomások munkahelyhez jussanak? Mikor fogják ténylegesen felmérni a munkanélküliséget, érti ez alatt a kérdező, hogy nagyon sok ember nincs a munkanélküli központokban regisztrálva, mégis munkanélküli. A kérdező maga is közéjük tartozik. Egyelőre ennyit.

Orbán Viktor: Mi is hát az országos helyzet? Magyarországon ma négyszázezer olyan munkanélküli van, akit nyilvántartanak a statisztikákban. De tudunk még 300 ezer olyan emberről, akinek hébe-hóba van munkája, de nincs állandó biztos megélhetési kenyérkereseti lehetősége. Ez együtt 700 ezer ember. Ez két megye teljes lakossága, kedves szentesiek. Én mindig azt szoktam mondani, hogyha 700 ezer embernek ma lenne munkahelye Magyarországon, ha a magyar gazdaság olyan lenne, hogy ennek a 700 ezer embernek munkát tudna adni, abban az esetben semmi gondja, baja nem lenne a magyar gazdaságnak, vagy ami lenne is, könnyedén legyőzhető lenne. Mondok Önöknek egy példát arra nézve, hogy mit jelent, milyen súlyt, terhet jelent a munkanélküliség. Most nem a családok szempontjából, erről majd még beszélünk, hanem mondjuk az állam, a nemzetgazdaság szempontjából. A 2005-ös esztendőben Magyarországon 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Miközben dübörög a gazdaság, nagy a jólét, a magyarok még soha nem éltek olyan jól, mint most. Eközben 60 ezer családfenntartója veszítette el az állását. Nos 60 ezer új munkanélküli azt jelenti, hogy a magyar gazdaság teljesítő képessége csökken, ezért a költségvetés bevételei, ezek az emberek nem fizetnek adót, nem fizetnek járulékot, tehát a költségvetés bevételei a teljesítménynövekedés miatt 175 milliárd forinttal csökkennek. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy minden egyes munkanélküli a magyar költségvetésnek évente 750 ezer forintba kerül…Tehát egy munkanélküli évente 750 ezer forintba kerül, akkor jól látható, hogy a 60 ezer új munkanélküli 45 milliárd forintot jelenthet. Ha ezt összeadom a 175 milliárddal, akkor csak a tavalyi esztendőben 220 milliárd forintot vesztett a magyar költségvetés amiatt, hogy kevesebben dolgozunk. Tudják mennyi egy teljes havi nyugdíj összege? 150 és 170 milliárd forint közötti összeg, attól függ, milyen széles körre terjesztjük ki. Több mint egyhavi nyugdíjat veszítettünk el tavaly amiatt, hogy 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Ha tehát semmi mást nem csinálunk, csak megállítjuk a munkanélküliek növekedését, mert ha ez a gazdaságpolitika megy tovább, akkor jövőre, illetve az idei esztendőben megint el fogja veszíteni 60 ezer ember a munkahelyét. Ha csak ezt megállítjuk, már megkerestünk az államnak 220 milliárd forintot. Ha pedig hozzávesszük ehhez a saját tapasztalatainkat, vagyis hogy a járulékcsökkentéssel, tehát a munkát terhelő adó csökkentésével új munkahelyeket lehet létrehozni, akkor azt mondom, hogy világos, hogy a magyar gazdaságpolitikának, a nemzetgazdasági politikának a munkahelyteremtés felé, a tb-járulékok csökkentése felé kell fordulnia. Bizonyára Önök is hallottak arról, hogy a szocialisták meg szoktak bennünket támadni, mondván, hogy ez nem egy ésszerű javaslat, és hogy ez az állam számára kockázatot, a szociális ellátás szempontjából kockázatot hordoz. Én azt tudom mondani Önöknek, hogy mi egyszer már ezzel próbálkoztunk. Ugye, a mi szakmánk is úgy van, mint az Önök polgári foglalkozásainak esetében, hogyha az ember jobb, ha nem spekulál, hanem a tapasztalatból építkezik. Az mindig biztosabb. 1999-ben a polgári kormány idején egy év alatt mi lecsökkentettük 6 százalékkal a tb-járulékot, és a következő esztendőben, bocsánat, már abban az esztendőben teremtettünk 117 ezer új munkahelyet, és a következő évben pedig még 37 ezret. Tehát én megtanultam a saját döntéseink alapján, hogy a tb-járulék 6 százalékos csökkentése, mintegy 150 ezer munkahelyet hoz létre. A baj most nagyobb, mint 1999-ben volt, ezért most azt javaslom, hogy július 1-jétől a tb-járulékot csökkentsük tíz százalékkal. És biztos vagyok benne, hogy ezáltal létre fogunk hozni 200 ezer új munkahelyet, hogy pontosak és korrektek legyünk, zárójelben jegyezzük meg, hogy létrehozunk 200 ezer új munkahelyet, illetve lehetővé tesszük, hogy jó néhány, ma be nem jelentett, a magas járulékok miatt inkább feketén foglalkoztatott ember bejelentsenek a munkaadói. Ez egyébként az államháztartás szempontjából ugyanazt jelenti, mint az új munkahely. Az én állításom tehát az, hogy a tb-járulék csökkentése nélkül áll elő a szociális biztonság veszélye Magyarországon, s a tb-járulék csökkentése és a munkahelyteremtés az egyetlen eszköz arra, hogy Magyarországon a gazdaság ismét erőteljes növekedésnek indulhasson, és lehessen 13. után 14. havi nyugdíjat fizetni, lehessen új családtámogatási rendszert kialakítani, a diákhitel kamatát ismét le lehessen vinni, és sorolhatnám tovább azokat a lépéseket, amire szükségünk van. Tehát azt mondom, bármilyen kormány alakul, bármilyen összetételű is legyen az a kormány, nekünk azt kell követelnünk tőle, hogy a munkahelyteremtés felé forduljon, és hozzon létre új munkahelyeket. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy Magyarországon körülbelül 600 ezer azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek kisvállalkozások és családi alapon működnek, akkor könnyen belátható, hogyha mindenki csak egy új munkahelyet hozni létre, csak egyetlen egyet, azzal már 600 ezer új munkahely jöhetne létre. Tehát én azt akarom mondani ezzel önöknek, hogy ne nyugodjunk bele abba, hogy a munkahelyek száma egyre csökken. Ne nyugodjanak bele itt Szentesen sem abba, hogy az előző évekhez képest most nő a munkanélküliség. Ez nincs beleírva a sorsunk könyvébe. Ezt mi alakítjuk, ha rossz a gazdaságpolitika, nőni fog a munkanélküliség. Ha olyan kormányt választunk, amely képes arra, hogy a munkát helyezze az első helyre, akkor lesz új munkahely, lesz megélhetés és lesz biztos kenyérkereseti lehetőség. Ez lehetséges, nem kell hozzá csoda, csak tanulni kell a saját tapasztalatainkból.

Kudlik: Ehhez csak egy nagyon rövid kiegészítő kérdés, hogy a kérdező nagyon szép dolognak tartja, hogy a tb-járulék csökkentésével 120 ezer állampolgárt munkahelyhez juttat, de vajon milyen munkát tudnak annak felajánlani, akik ahogy így Szentesen is, városoktól távolabb eső településeken laknak, élnek? Részint az útiköltségek magas ára miatt nagyon nehéz bejárni, és nem tudják vállalni, mármint ha egyáltalán lesz min bejárni. Gondolom, itt vasút, buszjárat, ilyesmire gondol az illető.

Orbán Viktor: Ma találkoztam egy cukrászdában, több mint kéttucatnyi asszonnyal, szentesiekkel elsősorban, akikkel a család megélhetési kérdéseiről beszéltünk. Köszönöm is nekik a lehetőséget, őszintén elmondták, hogy mennyi a nyugdíj, mennyi a kereset, mennyibe kerül egy gyereknek az eltartása, mennyi a rezsi, tehát pontos képet kaphattam arról, hogy mi a szentesi helyzet. Nem nagyon tér el egyébként néhány más nehéz helyzetben lévő városétól. Például Dombóváron, ahol a múlt héten jártam, ott nagyon hasonló számokat mondtak. Ott is volt egy hölgy, itt is, aki azt mondta, hogy olyan 42-43 ezer forint a nyugdíja, és amikor feladja a számláit, a rezsit, akkor 32-33 ezer forint már el is ment. És akkor még nem vett gyógyszert, akkor még semmi nem történt. Akkor még nem vett élelmiszert, csak a megélhetés alapvető költségeit fedezte. És érdemes mindezt egy kicsit nemzetközi kitekintésben is megnéznünk. Ha Önök vetnek egy pillantást Nyugat-Európára, akkor azt fogják látni, hogy Nyugat-Európában a rezsi, a megélhetés legszigorúbban vett költségei. Azok a fizetés 12-13 százalékát emésztik fel. Ha megnéznek Magyarországon egy szegényebb helyzetben lévő, de dolgozó családot, akkor azt fogják látni, hogy ott legalább a 30-35 százalékát. Ez a nagy különbség. Ezért mondom én azt, hogy nem elég arról beszélünk, hogy teremtsünk munkahelyet. Nem elég arról beszélnünk, hogy magasabbak legyenek a munkabérek. Arról is beszélni kell, hogy miért engedjük, hogy újabb és újabb bőrt húzzanak le rólunk a nagy nemzetközi cégek. Miért van az, hogy hagyjuk, hogy megsarcoljanak bennünket idegenek a saját hazánkban. Ez nincsen rendjén. Tehát ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell. A sajtót kérem, az idegen szót azt javítsa ki külföldiekre, azért kevésbé bántják az embert. No visszatérve erre a kérdésre, amit Júlia felvetett. Az egyik asszony mondta azt ma, hogy ő is és a férje is a vasútnál dolgozik. Korábban nem is voltam annak tudatában, hogy a vasút milyen fontos az Önök városának szempontjából. De látom, hogy ez egy komoly csomópont, és sok család megélhetése múlik azon, hogy van-e a vasútnak jövőre. A hölgy arról számolt be, hogy aggódnak a munkahelyükért, mindenfajta hírek járnak-kelnek a privatizációról, és ők azt már megtanulták, kiderült, hogy nem kell ehhez közgazdasági doktornak lenni, hogy a privatizáció Magyarországon leépítést jelent. És akkor az emberek elveszítik a munkahelyüket. Ezért a vasút egy fontos ügy. Magyarország a vasút negyvenegy-néhányezer embernek ad munkát, és mintegy 30 ezer ember dolgozik a vasútból már kiszervezett, önálló cégekben, amiket még nem privatizáltak. Szerintem az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük a Magyar Államvasutakat. És most nem pénzügyileg kell megmenteni mindösszesen, hanem saját tulajdonban kell tartani. Hogy mondja József Attila: dongják körül, mint húst a légy. Ha figyelem a nemzetközi gazdasági híreket, ezt látom. Látom, ahogy el akarják vinni a magyar vasutat, nem az egészet, mert a költségesebb személyszállítást itt akarják hagyni a nyakunkon. De mindent, ami nyereséges, azt szeretnének kiszervezni. Informatikát, itt az összefüggésekre, a személyekre már nem is utalok, vagy teherszállítás, és ugye vannak jelentkezők. Nem is akár kik, nagy nemzetközi cégek, például a németek. De itt megint nekünk magyaroknak meg kell állnunk egy pillanatra, és fel kell tennünk a kérdést. Hogyha a németek látnak fantáziát abban, hogy megvegyék a Magyar Államvasutaknak a teherszállítását, mert úgy gondolják, hogy abból jó üzletet tudnak csinálni, akkor mi magyarok, miért akarunk lemondani erről a lehetőségről? Hogyha mindent, amiben van üzleti lehetőség, átengedünk a külföldieknek, akkor hogyan fogjuk őket majd utolérni? Ha minden lehetőségünkön ők keresnek, akkor hogyan csökken majd a különbség Magyarország életszínvonala, Ausztria és Németország életszínvonala között? Sehogy sem. Ha odaadjuk a vasutat, a repteret, a volánt, mi egyebeket, akkor hogyan fogjuk őket utolérni? Ha ők keresnek egyébként rajtunk. Ez nem helyes rendje a világnak. Én azért mondom mindig, hogy változtatnunk kell, de a változásnak nem az a célja, hogy felforgassuk az országot. A változásnak az a célja és értelme, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, vagyis Magyarország gazdasági lehetőségeit elsősorban a magyar emberek használhassák ki. Ez a dolgok helyes rendje, ezért kell változtatni. Nos tehát visszatérve az utolsó kérdésre még Júlia. Ez a közlekedés dolga. Kicsit bajban vagyok, mert sok kigondolt és kidolgozott javaslat van a fejemben arra nézve, hogy mit kellene tenni majd a választásokat követően. Nem panaszkodni akarok, de látják, bemondok egy-egy dolgot, vagy a 14. havi nyugdíj, meg tb-járulék csökkentés és tényleg már rángatják a lábam szárán a nadrágot. Jót akarok, és már védekeznem kell. Ezért óvatosnak kell lennem azzal, hogy melyik nap pontosan miről beszélek. Van egy kigondolt, jól és részleteiben megtervezett elgondolásunk arról, hogy mit kellene tenni Magyarországon a közlekedéssel. Most nem is a tömegközlekedésre gondolok elsősorban, mert arról már a vasút révén beszéltem, hanem a személygépkocsiról. Ugyanis Magyarországon a személygépkocsi fenntartása az szinte luxusszámba megy, óriásiak a költségei. Ugyanakkor Magyarországon az emberek tekintélyes része falvakban él, ahol nincs elég munkahely. Tehát valahogy el kell jutnia a munkahelyére. Ezért Magyarországon a gépkocsi egy bizonyos színvonal alatt, most a luxus gépkocsikról nem beszélek - bizonyos színvonal alatt a gépkocsi az nem luxus, hanem munkahely, megélhetés, munkakereset kérdése. Ezért ennek a költségeit jelentősen csökkenteni kell. Ezt mi jól átgondoltuk, hogy hogyan és miképpen, egy adandó alkalommal még, de jóval a választások előtt szélesebb körben majd szeretnénk is nyilvánosságra hozni. Most csak annyit szeretnék mondani, hogy azok, akik vidéken, kistelepülésen élnek, és a gépkocsi használat magas díja miatt érzik elzárva magukat a munkahelyektől, azok számíthatnak változásra a választásokat követően, számíthatnak ránk, ezt az állapotot meg fogjuk változtatni.

Philip: Javaslom, hogy adjuk át a szót az itteni közönségnek. Elnök úrral szemben az ifjú hölgy az imént jelezte, hogy hozzá kíván szólni.

Hozzászóló: Az előbbi témához, a megélhetés témában szeretnék hozzászólni. Én egy év múlva fogok végezni, és diplomát kapni, és nem hiszem, hogy annyira elárasztanának állásajánlattal, de ha mégis kapok állást, akkor sem hiszem, hogy félre tudnék tenni, mondjuk lakásra, vagy ilyesmi. És elég sok ismerősünk kimegy külföldre, hogy ott dolgozzon, és szerezzen annyi pénzt, hogy ő teremthessen majd itthon magának egyfajta egzisztenciát. De az állam, ugye a saját pénzén termeli ki a diplomásokat, megéri ez nekünk, vagy mit lehet ez ellen tenni?

Orbán Viktor: Szabad azt megtudnunk, hogy hol fog végezni?

Hozzászóló: Debrecenben, tanító és kommunikáció szakon.

Orbán Viktor: És milyen külföldi álláslehetőségei vannak? Mire gondolt?

Hozzászóló: Nekem feltétlenül nem szakmába vágó, de nagyon sokan mennek ki tanítani, bébiszitterkedni, vagy ilyesmi, sőt még takarítással is többet tudnak keresni, mint itthon akár szakmájukban elhelyezkednének.

Orbán Viktor: És itthon mire számít? El fogja végezni az egyetemet, elkezd munkát keresni. Mit mondanak a többiek, akik már ön előtt végeznek, találnak, nem?

Hozzászóló: Azt mondják, hogy a tanítói pályán ott nincs lehetőség, az nagyon telített, a kommunikációban pedig úgy gondolom, hogy a média eléggé telített olyan emberekkel, akik magukat szeretnék előtérbe helyezni és sztárolni. Szóval ott is elég nehéz a helyzet szerintem.

Orbán Viktor: Akkor szerintem beszéljünk egy kicsit erről a külföldi munkavállalás kérdéséről. Először a fiatalokéról és aztán a többiekéről. Ugye egy jó tanácsot ismerünk. A magyar miniszterelnök férfiasan és egyenesen megmondta, mit gondol erről. Azt mondta: az a baj, hogy a fiatalok itthon akarnak boldogulni, ahelyett, hogy külföldre mennének, és ott vállalnának munkát. Az a higgadt és nyugodt béketűrés, amivel a magyar közvélemény ezt a mondatot fogadta, jól bizonyítja azt, hogy mi egy barátságos és toleráns nép vagyunk. Sehol Európában ezt a mondatot nem tűrik el a közéletben, és nem a politikusok nem tűrik el a másik párt képviselőitől, hanem az emberek nem fogadják el. Egy ilyen mondattal az ember nem nézhet nagy jövő elé Nyugat-Európában, a mi szakmánkban. Nálunk más a helyzet, mi ugye megbocsátóbb karakterűek vagyunk, ebből is látható. Nos én magam is egy türelmes ember vagyok, de azért, amikor ezt a mondatot meghallottam, akkor arra gondoltam, hogy én azért azt mondanám a fiatalok helyében, hogyha valakinek csak annyi tanácsa van a magyar fiatalok számára, hogyha boldogulni akarnak, akkor menjenek külföldre. Azért, valakinek csak meg kellene mondani, hogy akinek ilyen tanácsai vannak, az vegye a tanácsát a hóna alá, és menjen ő, meg leszünk mi itthon nélküle is. Nem mintha a fiatalok külföldi munkavállalása önmagában baj volna. A baj az, hogy ha kényszerből választják. Mert az mindig jó, hogyha egyébként az ember világot akar látni. A saját szakmájában ki akarja magát próbálni külföldön is. De hogyha az állástalanság miatt kell ezt megtennie, a kétségbeesés miatt, vagy a kilátástalanság miatt, az baj. Tudják azért baj, mert nem fog hazajönni. Vagy legalábbis minél rosszabbul mennek itthon a dolgok, annál kisebb az esélye, hogy hazajöjjön. És nem akarok itt személyes érzésekkel előhozakodni, de nekem is van néhány gyermekem, és én nem azért nevelem őket, hogy kimenjenek dolgozni, aztán majd utána az unokáim fényképét hazaküldözgessék. Nem erről volt szó, nem így vágtam bele a családalapításba, nem is ezért neveltük őket. Tehát Magyarországnak egy olyan hazának kell lenni, hogyha a fiataljaink el is mennek külföldre, amikor eljön a pillanat, és úgy érzik, hogy ha családra van már szükségük, hogy gyermeket szeretnének, tartósabban, biztonságosabban be akarják rendezni az életüket, akkor haza kell, tudjanak jönni. Ahhoz lakás kell, állás kell, egy kormány, amelyik várja őket, nem elküldi, és amely azon dolgozik, hogy itthon legyen lehetőség. No tehát ezért azt gondolom, hogy a külföldre való delegálása a fiataljainknak nem megoldás. De azt is látnunk kell, hogy nehéz helyzetben vagyunk.

Nem régen jártam Dél-Írországban, ahol találkoztam egy földimmel, aki kőművesként dolgozik ott kint. Magyarok is, lengyelek is dolgoznak sokan, lengyelek sokkal többen. A lengyelek összetartóak, a magyarok magánzók. A lengyelek kalákába mennek és segítik egymást, mi meg úgy, ahogy szoktuk, majd ahogy sikerül, ez is tanulságos történet. Na mindegy, megkérdeztem ezt a földimet, hogy mennyit keres egy hónapban. És azt mondta, hogyha mindent levontak már tőle, amit odaadnak a kezébe, az, magyar pénzre átszámítva havonta egymillió forint. Most valószínűleg egyhamar nem lesz Magyarországon egymillió forint egy kőművesnek az átlagkeresete, de az a különbség, amely a mai állapotok meg az ottaniak között van, mindenképpen csökkentendő, mert ha nem tesszük, el fognak menni külföldre dolgozni a jó szakembereink. Ez a családoknak sem jó, és a nemzetgazdaságnak sem jó. A pénzünket külföldön költjük el, mert ott olcsóbbak a termékek, a Magyarországon kiképzett munkaerőt meg kiküldjük külföldre dolgozni. Ennél butább gazdaságpolitikát, nagyobb szamárságot nagyon nehéz elképzelni. Tehát ha tetszik, ha nem, nekünk a béreket radikálisan emelni kell. Én arra kérem Önöket, hogy ne üljenek fel azoknak a felkent közgazdászoknak, meg szakértőknek, akik egyfolytában arról beszélnek, hogy Magyarország versenyképességét rontják a magas bérek. Ez egy képtelen gondolat. Az egész gazdaság működésének az az értelme, hogy az emberek minél jobban meg tudjanak élni. Ezért a magas bér az soha sem lehet rossz hír. Mert akkor mi végre az egész gürcölés a napi 8-10-12 órában, kinek mennyi. Tehát a béreket emelni kell. Ezt bátran ki kell mondani, a magyar gazdaságnak úgy kell működnie, hogy a mainál jóval nagyobb bérek mellett is sikeres üzleti lehetőségeket kínáljon a magyar kis- és középvállalkozóknak, és a külföldi befektetőknek is, akikre még hosszú időn keresztül szükségünk lesz. De ennek nem lehet a kulcsa, és az ára az olcsó magyar bér. Hogyha a régi rendszerben lennék, akkor egyszerűen kizsákmányolásnak nevezném azt a helyzetet, ami ma előállt a bérek ügyében. Nos visszatérve a fiatalokra, amit most mondok, az Önnek már késő persze. Nem oldja meg az Ön problémáját, de azért érdemes a jövőről gondolkodva felidézni. Magyarországon egy olyan felsőoktatási rendszert építettünk ki az elmúlt 15 évben, amely minden gazdasági ésszerűséget nélkülöz. Tehát nincs tekintettel arra, hogy Magyarországon például hány pedagógus kell a következő nyolc-tíz esztendőben. Mi csak képezzük, képezzük és képezzük. Nincs tekintettel arra, hogy hány jogászra lesz szükségünk, mennyi van, és mennyi kell majd még, vagy mennyi közgazdászra? Mi csak képezzük őket. Arról nem beszélve, hogy mennyi médiaszakértőt képezünk ki, miközben, mint Ön is mondta, ez egy meglehetősen beállt szakma, nehéz ide új tehetségeknek tömegesen betörniük. Tehát biztosan meg kell hagyni a szabadságát a fiataloknak, hogy választhassanak sokfajta felsőoktatási intézmény között, de ezt nem lehet teljesen ésszerűtlenül és korlátok nélkül tenni, tehát valamilyen központi tervezésnek is lennie kell. Ellenkező esetben, nem a magyar piacra fogjuk a fiataljainkat, hanem arra, hogy itt megszerezzék a diplomát, és aztán elmenjenek vele külföldre. Ez egy ésszerűtlen dolog, embertelen a fiatalokkal szemben, és ésszerűtlen a magyar nemzetgazdaság szempontjából. Nos, hát ebben a pillanatban ezt tudom mondani Önnek, de ha minden évben létrehozunk 150-200 ezer munkahelyet, akkor remélem Ön is talál majd közte olyat, ami a kedvére való.


Philip: Közben a mikrofon odaért egy fiatalemberhez.

Hozzászóló: Mezőgazdasági vállalkozó vagyok. Én azt szeretném megkérdezni a Miniszterelnök Úrtól, rögtön két rövid kérdés. Saját példámat szeretném hozni, azt szokták mondani, hogy a magyarok nem tanultak meg pályázni. Ez nem mindig így van, saját példámat tudom mondani, mi megtanultunk pályázni, csak egy apró-cseprő dolog hiányzik a szituációból. Az, hogy készpénzzel nem állunk annyira hu de nagyon jól, és pont ez a problémánk, hogy hitelt kell felvenni, és a bankintézet állandóan úgy áll hozzá a dolgokhoz, hogy három-négyszeres fedezetet kér. Ezzel már lassacskán nem boldogulunk, ha nem boldogulunk, akkor, pedig elmennek a pályázatok.

Orbán Viktor: Mire pályázott?

Hozzászóló: Sertéstelepünk van. Automataetetőt raktunk be, teljes szántóföldi gépberuházást csináltunk, de lassan kifogytunk az önrészből, és pont ez a baj, hogy itt lesz a 2007-2013 közti időszak, és hogyha nem változik valamit a bankoknak a hozzáállása, akkor nagyon nagy bajok lesznek. A másik kérdésem az, hogy mivel sertést tartunk, egyetlen egy problémám van, és ez a magyar mezőgazdaságra igaz, elfelejtettünk magyarnak lenni az utóbbi három és fél évben, lassan négyben, mondom is a példát. Hogy lehet azt megtenni, hogy nálunk, vagy tőlünk 50 kilométerre levő húsfeldolgozó külföldi sertést vág, vagy lehet azt mondani, hogy a szentesi baromfifeldolgozó külföldi baromfit vág, addig, amíg Magyarországon itt van a baromfi, itt van a sertés, és nem teszünk semmit ez ellen. Jön külföldről mindenféle bizonytalan származású jószág, termék, és ez ellen semmit sem teszünk. Emellett még ugye egyes felvásárló cégek, nem akarok célozgatni, még meg is lépnek a pénzünkkel. Ez lenne a kérdésem.


Philip: Hadd egészítsem ki. Engedjék meg, hogy kiegészítsem közben ezt egy helybéli írásban érkezett kérdéssel. A magyar termőföld az egyetlen olyan jelentős vagyon, amit még el lehet privatizálni. Elképzelhető lehet-e, hogy három éven belül sok olyan ember tulajdonába kerüljön a föld, akik ebből szeretnének megélni. Vagy talán a föld is balos préda lesz?

Orbán Viktor: No hát, -15 fok volt reggel. Nos kezdjük ott, ahol az első kérdés véget ért. Egyenesen fogok fogalmazni, ha valakit megbántanék, elnézést kérek. A helyzet mégis csak az, hogy miközben itt vannak a szakképzett magyar gazdák, itt van egy kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező Magyarország. Tulajdonképpen a termelői kapacitásaink is megvannak, aközben mi lettünk Európa élelmiszer-szemét lerakó telepe, ez a helyzet. Megetetnek velünk minden szemetet. És mi ahelyett, hogy az államon számon kérnénk, hogy egészséges élelmiszert követelünk, illetve az jár nekünk, illetve vannak hatóságok, amelyeknek az a dolga, hogy biztosítsák, hogy egészséges élelmiszereket kapjunk, ehelyett ezt eltűrjük. Nem követelőzünk, nem lépünk fel, nem állunk fel, nem csapunk az asztalra. A gazdák még úgy, ahogy néha, eltűrjük. Hat hónapon át fagyasztóban tartott sertéshúsokat hoznak be Magyarországra, amit ott kint már nem esznek meg. Idehozzák nekünk a mindenfajta vegyszerekkel fertőzött paprikákat valahonnan, a mediterrán tenger túlsó, afrikai oldaláról. Miközben egyébként Szentesen tönkre mennek a melegházban paprikát termeszteni képes gazdák. Ha egy ilyen helyzet előállna egy nyugat-európai gazdaságban, akkor a gazdák nem olyan illedelmesen fogalmaznának meg igényeket, mint szokták ezt tenni Magyarországon, hanem egész egyszerűen fülön fognák a mezőgazdasági minisztert, kihoznák a minisztériumból, és befejeztetnék vele a közéleti pályafutását. Ugyanis mondjuk Franciaországban, vagy Németországban nem lehet a gazdák ellen mezőgazdaságot csinálni. Minden jelentősebb mezőgazdasággal rendelkező ország esetében a gazdatársadalom szokta adni a mezőgazdasági minisztert. Amikor nem így történik, hiba. Ezt én saját bőrömön megtanultam. Igaz, hogy fel tudok hozni holmi mentséget, koalíciós kényszer, meg hasonlók, de ez csak mentség, magyarázatnak sovány. Tehát az elmúlt 15 év tanulságait le kell vonnunk, és világossá kell tenni, hogy Magyarországon a gazdagvilág által választott mezőgazdasági miniszterre lesz szükségünk. Amíg ez nem következik be, addig a gazdák mindig kiszolgáltatottak lesznek.

Most ne higgyék kedves szentesiek, hogy Nyugat-Európában nem léteznek azok az európai eszközök, amelyekkel meg tudják védeni a saját gazdáikat. Tehát itt nem csak határozottságról van szó, meg kemény fellépésről, meg a miniszter személyéről, hanem bizonyos törvényekről is. Nyugat-Európában nem hiányoznak a tisztességes kereskedelemről szóló törvények. Ott nem fordulhat elő, hogy dömpinggel elárasztanak egy országot és tönkre mennek az adott ágazatban dolgozók. Ott nem fordulhat elő, hogy beszerzési ár alatt értékesítenek óriási mennyiségben élelmiszereket. Amelynek nyilván önmagában nincs piaci haszna, arra való, hogy megöljék vele a hazai termelőket. A városi emberek nem is mindig látják át itt azt az összefüggést, ami pedig valójában az ő bőrükre és az ő pénztárcájukra megy. Mert mi lesz ennek a vége? Abban a pillanatban, ahogy a magyar termelők gazdák abbahagyják, tönkremennek és nem lesz belső magyar termelés, az áruházakban az élelmiszerek ára nem annyi lesz, mint most, hanem a többszöröse. Egyetlen dolog tartja kordában minden országban a mezőgazdasági termékek árát, a hazai kínálat. Tehát ezért a magyar városnak, a magyar városlakó embereknek múlhatatlanul szükségük van a magyar vidékre és a magyar gazdákra. Nincs egészséges, jó állapotban lévő, sikeres, biztonságban, élelmiszerbiztonságban és ellátásbiztonságban lévő város, városi családok, és elégedett vidék eredményes gazdavilág nélkül, ezért Magyarországnak szüksége van a gazdáira, a városiaknak is segíteniük kell, hogy megvédhessük a magyar mezőgazdaságot. Ami a földet illeti. Nekem mindig azt mondták otthon gyerekkoromban, hogy a föld az azért nagyon fontos, mert abból nem lesz több. Ezért földet nem kell eladni. Ha van az embernek pénze, akkor meg vegyen. Ez jól mutatja, hogy a magyar ember azért pontosan tudja, hogy a föld az a legfontosabb dolog, ami létezik. Ráadásul az egy végső biztonságot is jelent. A mai tolakodó világban ugye ez aranyat ér. Nos tehát azt gondolom, hogy a földet éppen ezért nemzeti kincsként kell kezelni. Az Európai Unió látszólag olyan szabályokat alkot, amely nem teszi lehetővé, hogy nemzetiség szerint lehessen megmondani, hogy kinek lehet földje, meg kinek nem. Tehát elvileg, mint ahogy a mostani kormány is teszi, szét lehet tárni a karunkat, és azt mondani, hát Európában nem lehet nemzeti alapon megvédeni a földet. De ha az ember a dolgok mögé néz, és mondjuk elmegy Ausztriába, és megpróbál földet venni, nem fog neki sikerülni. Ha az ember elmegy Franciaországba, és csak kísérletképpen azt mondja, szeretne földet venni, mert mezőgazdasági tevékenységet akar folytatni, nem fog sikerülni. Tehát minden egyes ország kidolgozta az európai uniós szabályokkal összefüggő, összeférő, a saját földjét nemzeti kézben tartó szabályokat. Mi is kidolgoztunk egy ilyet egyébként, nem tudom emlékeznek-e még rá? Ugye, 1998-ban, vagy talán később egy évvel, mi egy olyan szabályt hoztunk, amelyik kimondta, hogyha valaki földet akar venni, akkor ezt csak egy bizonyos elővásárlási sorrend betartása mellett teheti. Első helyen, ha földet hirdetnek meg eladásra, következnek a helyben lakó gazdák. Azok azért általában magyarok, sőt helyben lakó gazdák, akiknek szomszédos földjük van az eladásra kerülő földdel. Aztán azok, akiknek nincs szomszédos földjük, de helyben lakó gazdák, és így tovább, és így tovább. És csak a sor végén volt az, hogy ezután bárki más. Hasonlóan működnek a franciák is. Tehát én azt mondom, hogy a földet lehet nemzeti tulajdonban tartani, szerintem a földben óriási lehetőség lesz a jövőben is. Az Európai Unió mezőgazdasági támogatási politikáját nem fogják megváltoztatni a következő hét, szerintem inkább 14 esztendőben. És hogyha túllépünk azon az állapoton, hogy most még kevesebb támogatást kapunk, mint a többiek, akkor nem mondom, hogy fel fogja vetni a magyar gazdákat a pénz, de magyar viszonyok közepette egy tisztes biztos megélhetést jelent majd, feltéve, hogyha ők adják egyébként a mezőgazdasági minisztert, aki utat nyit a termékeiknek a magyar boltok piacai irányába. Tehát a földet meg kell védeni, ne engedjék, hogy azzal a trükkel a külföldiek számára hozzáférhetővé tegyék a földet, hogy jogi személyeknek is lehessen tulajdona a termőföld. Ma azért tudjuk megvédeni a termőföldet, mert csak magyar magánszemélyeknek a tulajdonában lehet. Ha azt mondjuk, hogy jogi személyek tulajdonában is lehet, akkor Magyarországon bejegyzett nemzetközi cégek tulajdonába is kerülhet föld, és abban a pillanatban ki is húzták a lábunk alul. És higgyék el nekem, hogy a következő 15-20 évben, ezt a fiatalabbaknak különösképpen szeretném hangsúlyozni - ami igazán értékes lesz Európában, az a jó termőföld, és a tiszta víz. Magyarország ebben a két tekintetben jó adottságokkal rendelkezik. Tehát én hiszek abban, hogy ma ugyan nagyon nehéz megélni belőle, ma inkább csak fáradtságot ad, örömöt kevésbé, de a mezőgazdaságnak lesz jövője. Még egyszer mondom, április után az egyik első intézkedés az kell, hogy legyen, hogy a ma kilátástalan helyzetben lévő termékeiket eladni nem képes helyzetben lévő gazdákat kisegítsük innen, és megnyissuk előttük először is a magyar piacokat. Arról most nem is beszélek, hogy onnan is lehet tudni, hogy nem valamifajta csodára van szükség.

Ha megnézik Szlovákiát, vagy Lengyelországot, akkor azt látják, hogy az ottani kormányok a lehető leggyorsabban megadják a legnagyobb támogatást a gazdáiknak, ezért van az, hogy szlovák meg lengyel élelmiszerek jelennek meg a magyar mezőgazdaság piacán, amire korábban soha nem volt példa. Tehát nemcsak Németország, meg Franciaország, Szlovákia, még Lengyelország is ügyesebb nálunk. Ez régen nem volt így. Ez esélyt ad arra, hogy visszaszerezzük azt a helyet, amit néhány évvel ezelőtt még európai mezőgazdasági piacon Magyarország sajátjának mondhatott. Tehát a földet meg kell tartani, a föld a magyaroké, a föld a magyar gazdáké.

Philip: És egy újabb kérdés érkezik a hölgytől, tessék parancsolni.

Hozzászóló: A gyermekeket otthon nevelő édesanyák nevében kérdezem a kérdésem első felét. Először is azt, hogy a főállású anyák… én főállású anya vagyok. A főállású anyák és a gyesen lévőknek a jövedelme hát szinte éhbér, az a 22-23.000 forint, és miközben azt hangoztatja a szakirodalom is, meg a politika is, hogy a szülőknek, vagyis a gyereknek jó, ha a szülő otthon van vele minél tovább, ebből ez a pénz nem ösztönzi arra. Aki nem teheti meg, kénytelen idő előtt munkába állni. Miért pont a gyes, ami két-három, illetve két éves kor után van a gyes, ez a kis összeg, illetve ezzel egyenértékű a gyet, a főállású anyák bére. Ez az egyik kérdésem. Ja és mennyi idő alatt lehet ezen változtatni, ha esetleg polgári kormányunk alakul.

Orbán Viktor: Hány gyermeket nevelő?

Hozzászóló: Én négy gyermeket nevelek, 15 éve vagyok otthon velük. Ketten neveljük a férjemmel, a gyerekek édesapjával, de én vagyok otthon 15 éve, és ez azt jelenti, hogy mondjuk ez az én esetem, de szerintem, van még néhány ilyen anyuka, aki pont a rendszerváltozás előtt estünk ki a társadalmi életből, és nagyon nehéz visszaállni ilyenkor. A munkáltató is a gyakorlatot kérdezi tőlünk, illetve bárhova bemegyek, ha megmondom, hogy négy gyermekem van, és 15 éve nem dolgoztam, akkor elnézően mosolyognak. Van-e erre valami elgondolás, hogy ezeket az anyákat esetleg besegítenék újra a munkavállalásba.

Orbán Viktor: Hirtelen három dolog is eszembe jutott, várjon, nehogy elfelejtsem őket. Az első az a részmunkaidő kérdése, a másik a főállású anyaság, a harmadik, pedig az adózás és a gyermeknevelés ügye. Ami a főállású anyaságot illeti, a főállású anyaság intézményének akkor van értelme, hogyha az legalább a minimálbér összegét eléri. Egyébként valójában egy elegánsan átkeresztelt segélyről beszélhetünk. Tehát ha komolyan gondoljuk, hogy Magyarország meg akarja magának engedni azt, hogy a főállású anyaságot bátorítsa, támogassa, ahhoz a minimálbér összegét elérő bérezésre van szükség. Én értem, hogy sokan, így Ön is szeretné megkapni a választ, de nem akarok felelőtlen módon megfelelni az Ön kérdésére, ezért nem tudok pontos évszámot mondani, de azt, hogy ezt célul kell kitűzni, és a következő parlamenti ciklusban, tehát 2006 és 2010 között megteremthető, abban egészen biztos vagyok. Az a kérdés, hogy vajon csak én gondolom-e ezt így, vagy a magyar társadalom is rájött arra, hogy a gyermekvállalás kérdése az nem személyes ügy, nem magánügy, hanem most már közüggyé vált. Most nem arról beszélek, hogy egyes becslések, amikor kivetítik a mostani halálozási és születési adatokat, akkor azt mutatják, hogy 15-20 év múlva a magyarság lélekszáma az olyan alacsony szintre süllyed, hogy ott már a reprodukció, tehát saját magunk azon szinten való fenntartása sem biztosítható, hanem egyfolytában fogyó nemzetté válunk. Ez önmagában is egy elég riasztó kép, de van itt egy rövidebb időn belül jelentkező, mindannyiunkat érintő gond. Nem lesz, aki befizesse azt a járulékot, amiből mi a nyugdíjunkat megkaphatjuk. A mi szüleink még nincsenek veszélyes helyzetben, de mi már abban vagyunk. Tehát a ma 40-45 éves java korabeli, még fiatalos korban lévő emberek bajban vannak, mert ha ez így megy tovább, akkor a befizetett járulék nem fedezi majd azt a nyugdíjat, amire egyébként jogosultak lesznek. És akkor majd nem az lesz a kérdés, hogy akar-e a kormány nyugdíjat emelni, vagy nem tud, vagy nem, hanem az, hogy egész egyszerűen nem lesz nyugdíjalap. Ugye ennek az oka, ezt sokan nem szokták elfogadni, vagy értetlenül hallgatják ezt a mondatot. De én arra kérem Önöket, hogy gondolják végig, hogy 1990-ben, amikor a rendszerváltoztatás történt, és a kommunisták megbuktak, akkor ugye át kellett adni a költségvetést is az akkor megalakuló Antall-kormánynak, és a nyugdíjkasszában nulla forint volt. Tehát nem az történt, mint a nyugat-európai államokban, hogy befizették hosszú évtizedek során a nyugdíjjárulékot az emberek, azok egy pénzalapot képeztek, azt befektették állampapírokba, ebbe-abba, mint az amerikai nyugdíjpénztárak, akik Magyarországon a tőzsdén oly gyakran szerepelnek, és annak a hozamából fizették a nyugdíjat. Nem ez történt, hanem azt rögtön szét is osztották. Tehát a rendszerváltáskor nulla forint volt a kasszában, ezért ma Magyarországon a nyugdíjrendszernek az a lényege, hogy amit befizetnek az aktívak járulékként, azt osztjuk szét a nyugdíj korban lévők között. Illetve, hogyha a költségvetésnek jól megy, akkor a költségvetés még ehhez hozzátesz valamilyen összeget, és így nyugdíjat emel függetlenül a befolyt járulékok mértékétől. De ha a befolyt járulékok mértéke elkezd csökkenni, akkor mi hogyan fogjuk megkapni a nyugdíjunkat? Hiába fogunk akkor majd az akkori kormány ajtaján dörömbölni hetven éves emberként, be kell majd látnunk, hogy nincs miből kifizetni. Tehát ezért a magyarok számára belátható középtávú tragédiát rejt magába a mostani demográfiai tendenciák fennmaradása. Ezért mondom azt, hogy a gyermekvállalás, persze magánügy, mert aki akar, az nevel gyermeket, aki pedig nem akar, az nem. De a közösség szempontjából óriási érték az a család, amelyik vállalja, hogy gyermeket és több gyermeket nevel, mert megment bennünket attól a helyzettől, amit leírtam. Ezért mondom én azt Önnek, hogy a főállású anyaság intézményét érdemes megkockáztatni a minimálbér szintjére emeléssel a magyar nemzetgazdaságnak, mert egyébként ez ugyan rövid távú terhet jelent a költségvetésnek, de hosszabb távon problémákat old meg. Egyébként fordítva fogunk járni, most rövidtávon ez nem lesz nehéz, de hosszabb távon, pedig nem tudjuk megoldani a problémát.

Na most a gyermeket nevelő anyák munkahelyeinek kérdése. Ha Önök ismét túltekintenek a magyar államhatárokon, akkor azt látják, hogy az Európai Unióban a munkahelyeknek mintegy 30 százaléka az részmunkaidő. Magyarországon ez három százalék. Ha a részmunkaidő aránya Magyarországon akkora lenne, mint Nyugat-Európában, akkor Magyarországon 500 ezer új részmunkaidős állás jönne létre. A részmunkaidőt azért találták ki, mert az otthon gyermekeket nevelő anyák nem tudnak folyamatosan nyolc órát dolgozni, a távmunkával kombinálva a részmunkaidő viszont már egy lehetőség számukra, hogy valamennyi munkából szerzett tisztességes jövedelemhez tudjanak jutni, ezért a részmunkaidőt Magyarországon is támogatni kell. Mindig próbálom magam lebeszélni, hogy kezembe vegyem a legnagyobb magyar napilapot, az ember idegállapotának jót tesz, hogyha ezt megteszi. De nem mindig sikerül. Most is kinyitom, mit látok benne: a Fidesz azt javasolja, hogy akik nem nevelnek gyereket, azok magasabb adót fizessenek. Tehát mi ellenségei vagyunk azoknak, akik nem nevelnek gyermeket, ugye ez olvasható az újságban. Mi az igazság? Ugye azt találtam mondani, ez is van a programunkban, hogy azok, akik gyermeket nevelnek, kevesebb adót fizessenek, ez nem ugyanaz, mi senkivel sem akarunk többet fizettetni, de akik gyermeket nevelnek, azokra kevesebb terhet akarunk tenni. Hogy lehet ezt negatív módon beállítani? Svihákság, mondják erre Pesten. A helyzet a következő: a magyar adórendszer, ezt mindannyian tudhatják Önök, amikor elveszi önöktől az adójukat, akkor egyetlen szempontot vesz figyelembe, hogy mennyi forintot kerestek. Ellenben egyáltalán nem mindegy, hogy valaki a megkeresett pénzből egymaga él, vagy egy, kettő vagy három gyermeket még eltart. Ezért mi azt javasoljuk, hogy vegyük figyelembe, hogy ki mennyi embert tart el a jövedelméből. És az, aki saját magán kívül még mást is eltart a jövedelméből, ez lehet egyébként otthon lévő házastárs is, meg lehet gyermek is, azok után levonhassa a költségek egy tekintélyes részét. Amit mi javasolunk, az nem más, mint az, hogy a gyermeknevelés költségeit le lehessen írni az adóalapból. Tudom, hogy brutálisan hangzik, amit mondani fogok, de nem ezzel a szándékkal mondom. Ha ma Magyarországon valaki úgy dönt, hogy mondjuk nyulat tart, akkor le tudja írni annak tekintélyes költségét az adóalapjából. Ha valaki úgy dönt, hogy gyermeket nevel, akkor nem tudja leírni, ez egy képtelen helyzet. Tehát nemcsak gazdasági kérdésről, hanem egy elementáris emberi, emberségességi, erkölcsi kérdésről is szó van. Sőt én azt javaslom, hogy ne egyszerűen csak leírhassuk a költségeket, hanem csináljuk azt, amit számos ország megpróbált, van, aki sikerrel, van aki nem, a sikeresebbeket érdemes inkább utánoznunk, akik az adókiszámítás alapjává tették, hogy hányan élnek abból a jövedelemből. És szerintem ez Magyarországon is lehetséges, mert hogyha szétosztjuk a valaki által keresett jövedelmet annyi részre, mint ahány ember él belőle, akkor az kisebb összeg lesz, s így alacsonyabb adókulccsal fog adózni. De ez nem valakik ellen van, hanem a családok megsegítését célozza. Én azt hiszem, hogy ez is egy olyan lépés lehet, ami a három, négy, de két gyermeket nevelő családok számára is nagyon komoly könnyebbséget jelentene. A mi számunkra egyébként lelki értelemben, erkölcsi értelemben, a program középpontjában a családoknak érdemes állniuk. Általában is szükség van erre, ha megengedik, nem tudom van-e még erre mód, egy másik összefüggésben is szeretném ezt megvilágítani. Szoktak készíteni olyan felméréseket, amelyek arról szólnak, hogy egy-egy népnek milyen a lelki alkata, és ezt ilyen nagyobb tanulmányokban közzé teszik. Minket is szoktak vizsgálgatni. Valamikor ezt tudjuk, valamikor nem, és azt találták nemzetközi összehasonlításban, hogy a leginkább individualista, vagyis a saját egyéni érdekeit követni képes nemzetek között mi az ötödik helyen vagyunk. Van előttünk négy angolszász, az amerikaiak, az angolok, az írek, az ausztrálok és utána mi következünk. Ezt egyébként a mindennapi életben is tapasztalhatjuk. Ennek meg van a történelmi magyarázata. Ugye mi azt tanultuk meg az elmúlt 50-60, ki tudja hány évben, hogyha össze akarunk fogni egymással, hogy boldoguljunk, akkor a sikerre kisebb az esély, mintha egyedül próbálnánk ugye megtalálni hol a kiskaput, hol a menekülő utakat. Ezért az egyéni érdekek követése az egy nagyon fontos érték a magyarok számára. Ennek előnye is van egyébként, innen jön az a mondás Nyugat-Európában, hogy a magyar mögötted megy a forgóajtón és előtted jön ki. Azonban ez Nyugat-Európában nem okoz problémát, mert ott az elmúlt száz évben nem verték szét az emberek természetes közösségeit. Nem volt kommunizmus, ha egyszerűbben akarok fogalmazni. Nem üldözték az egyházakat, nem verték szét a munkásegyleteket, általában a közösségi lég formáit tisztelték, becsülték, sőt támogatták, és így azért az a társadalom egyensúlyban van, mert van az egyéni érdek követését diktáló erős ösztön, és van egy társadalmi közös élet, amelyben a közösségeket mégis kordában tartja. Magyarországon tudjuk, hogy ez nem így van. Az egyházaink gyengébbek annál, mint kellene, és lehetne, meg mint a történelem ezt indokolná. Az egyéb civil szerveződéseink, pedig még gyermekcipőben járnak. De ezek a felmérések azt is kimutatták, hogy van egy olyan közösségi forma, amelyben a magyarok mindenki mást megelőzően ragaszkodóak és összetartóak, és ez a család. Tehát Magyarországon, hosszabb távon is, ami időnként önző egyéni érdeket követő ösztöneinket csak a családi közösség lesz képes megszelídíteni, helyes formára hozni, és így nemcsak az egyéni érdeket követő törekvés, hanem a szolidaritás, gondoskodás, másik ember iránti odafordulás értékeit is ezen a közösségen keresztül tudjuk majd megkapni. Tehát ahhoz, hogy hosszabb távon ne legyünk egy állandóan széthúzó, csak önző érdekeket követő nemzet, ahhoz az kell, hogy a családok erősek legyenek, mert ezek szelídítenek meg bennünket és hozzák a közösségi szövetét létre a magyar társadalomnak. Ez még egy olyan érv hosszabb távú történelmi kitekintésben, ami a családok támogatása mellett szól. Ezért a mi programunk középpontjában ilyen megfontolások miatt is a család áll az első helyen.

Philip: A teremben ülő közönségtől kérdezem, hogy van-e valakinek kérdése, illetve itt látom, hogy a hölgy már a mikrofonért indul, ez azt hiszem, hogy elég egyértelmű jelzés, de hogyha bárkinek van még az itt ülök között, kérem szépen, hogy jelezzék majd. Tessék parancsolni.

Hozzászóló: A családtámogatási rendszer kapcsán vetődik fel egy újabb probléma az egyetemisták, illetve főiskolásokkal kapcsolatban. Én egy gyermeket egyedül nevelek, aki most érettségizik, szeretne főiskolára vagy egyetemre jelentkezni, de azzal kapcsolatban van egy olyan gond és probléma, hogy ezeket a gyerekeknek, illetve családokat semmiféle támogatás, juttatás nincs az ő részükre. Ebben szeretném én kérdezni, hogy lehet-e valami variáció, illetve valami segítség, merthogy ugye a családtámogatási rendszer mostani variációban az összes támogatást elvonták. A családi pótlékot megemelték igaz, de viszont arra nem kapják meg azok a családok, akik főiskolán, illetve egyetemen taníttatják gyermeküket.

Orbán Viktor: Nem jár azok után.

Hozzászóló: Nem jár családi pótlék, így van. Tehát úgymond semmiféle támogatást nem kapnak azok a családok, pedig azt hiszem, hogy igazán ekkor kerülnek sokba a gyerekek, hiszen nagyon sok gyerek vidékre kerül, nem biztos, hogy sikerül, neki az albérletet kell biztosítani, tehát nem biztos, hogy kollégiumba, stb., tehát igazán nagyon sok vonzata van, anyagi vonzata van a gyerekek taníttatásának.

Orbán Viktor: És már tanul az Ön gyermeke?

Hozzászóló: Most érettségizik, és szeretne tovább menni.

Orbán Viktor: Diákhitelt? Ezen már gondolkodtak?

Hozzászóló: Nem gondolkodtunk még, de hát azoknak sem olyan kedvező már most a kamata, mint annak idején.

Orbán Viktor: Most 11,5 százalék, és a mi időnkben, pedig talán 9, vagy 9,5 volt, az lefele jött. Én a diákhitelt ennek ellenére javaslom, az egy mozgó kamatozású megállapodás, és mi ezt szeretnénk jelentősen csökkenteni, tehát az egy megoldást jelenthet. És hát a korábbi időszakban én úgy emlékszem, bár nem minden részlet világos a fejemben, hogy a mi időnkben az egyetemre, főiskolára járó gyermekek után a családi pótlék azért még járt.

Hozzászóló: Sajnos ezt már elvonták. Járna. Nem kapnak a családok.

Orbán Viktor: Horn Gyulától egyszer azt tanultam, azt hiszem a miniszterelnöki vitán mondta ezt nekem más összefüggésben, hogy ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Tehát a családtámogatási rendszer az egy olyan, nem mondom, hogy hibátlan, de lényegét tekintve jó rendszer volt, amelyet kár volt fölforgatni. Nemcsak Önöknek jelent ez problémát egyébként. Ma jártunk egy olyan családnál, meglehetősen nehéz körülmények között élnek, és kilenc gyermeket nevelnek, ugye Júlia. Kilenc gyermeket nevelnek.

Kudlik: Bizony kilenc. Hat hónapos a legkisebb, 19 éves a legnagyobb.

Orbán Viktor: Dolgozik a férfi, az asszony, pedig otthon van.

Kudlik: Bocsásson meg Elnök Úr, az volt az érdekes, hogy valóban a férfi dolgozik, mert a mama beteg, de főállású anyaként van otthon.

Orbán Viktor: Na most ők is kiszámolták, mert hogy nagy plakátokon is lehet olvasni, hogy megdupláztuk a családi pótlékot, az ember ilyenkor oszt, szoroz. De miután megvonták a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, ugye, ezért a családi pótlék duplázása után rosszabbul jártak, mint korábban. Kilenc gyermeket nevelő család az új rendszerben, amit úgy adnak el, mint valami óriási eredményt, jelentősen rosszabbul jár.

Kudlik: 83 ezer forint.

Orbán Viktor: Sz