A britek szerint Magyarország a madárinfluenza forrása

A brit helyettes főállatorvos szerint "a leghitelesebb módon" továbbra is a magyar baromfitermék-importhoz kapcsolható a madárinfluenza nagy-britanniai megjelenése, lehetséges azonban, hogy "soha nem derül ki" a tényleges fertőzési forrás.


Fred Landeg, aki pénteki londoni sajtótájékoztatóján a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) aznap kiadott új, továbbra is "köztesnek" minősített jelentését ismertette, kijelentette: az eddigi vizsgálatok alapján "nagyon valószínűtlen", hogy a vírus vadmadarak közreműködésével került a magyar érdekeltséggel is bíró Bernard Matthews baromficég kelet-angliai telepére.

A Suffolk grófságbeli pulykafarmon két hete 159 ezer szárnyast öltek le, miután elhullott állatokban kimutatták a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 törzsét. Hogy a magyarországi kapcsolatot továbbra is valószínűsítő megállapítást a magyar hatóságok elfogadják-e, Landeg a DEFRA londoni központjában tartott pénteki sajtótájékoztatón csak annyit mondott: aznap háromoldalú, brit-magyar-EU szakértői tanácskozó testület alakult, amelynek meg fogják mutatni a jelentésben foglaltakat. Hozzátette: a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok, valamint a virológiai és madártani szakértők által adott szakvélemények alapján "a leghitelesebb hipotézis" még mindig az, hogy a vírus Magyarországról importált pulykahús révén érkezett Nagy-Britanniába.

A brit helyettes főállatorvos ezzel továbbment a sajtótájékoztatóval egy időben kiadott DEFRA-jelentésnél, amely nem pulyka-, hanem baromfitermékeket említ.

Ugyancsak pénteken kiadtak Londonban egy másik jelentést is, amely azt vizsgálta, hogy érkezhetett-e baromfihús a fertőzött magyarországi térségből. A DEFRA, valamint a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA), az Egészségvédelmi Hatóság (HPA) és a Húshigiéniai Szolgálat (MSA) által közösen összeállított vizsgálati jelentés szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem került a Bernard Matthews telepére pulykahús a korábbi magyarországi madárinfluenza-előfordulások térségéből.

Fred Landeg helyettes főállatorvos a két jelentés tartalmában mutatkozó ellentmondást azzal a megállapítással oldotta fel, hogy a brit szakhatóságok továbbra sem jutottak végleges következtetésre a nagy-britanniai madárinfluenza-járvány okairól, és a "minden lehetőséget felölelő" vizsgálatok folytatódnak. A pénteken közzétett jelentések a szakértők jelenlegi álláspontját tükrözik, és "a vírus megjelenésének leghitelesebb magyarázata mögötti észérveket tartalmazzák". Landeg kijelentette ugyanakkor: tudatában kell lenni annak, hogy esetleg soha nem sikerül véglegesen megállapítani a vírus eredeti forrását.

A brit szakminisztérium pénteki jelentése szerint nem sok jel támasztja alá azt a feltevést, hogy a kór vadmadarak közvetítésével jutott volna a Bernard Matthews angliai pulykafarmjára. Ez a megállapítás azokra az ornitológiai szaktanácsokra épül, amelyek szerint az európai vadmadár-állományban 2006 augusztusa óta nem mutatták ki a H5N1 vírus jelenlétét.

A másik fő hipotézist, vagyis azt, hogy a kórokozó magyar baromfitermék-importtal került be, ugyanakkor alátámasztja a brit állatkórtani vizsgálati laboratórium (Veterinary Laboratories Agency, VLA) végleges virológiai jelentése, amely szerint az Angliában és Magyarországon kimutatott vírus "gyakorlatilag ugyanaz" - áll a DEFRA pénteki jelentésében.

A VLA minap kiadott vizsgálati jelentése azt állapította meg, hogy a két országban fellelt H5N1 vírus a teljes genetikai állományra vetítve 99,96 százalékos azonosságot mutat, és a szakértők szerint ez sokkal közelebbi genetikai kapcsolat, mint amelyet az Európában korábban azonosított H5-törzsek egymással mutattak.

Az MTI azon felvetésére, hogy a magyar hatóságok kezdettől fogva határozottan elvetik a magyar fertőzési útvonal lehetőségét, Fred Landeg főállatorvos-helyettes is azt mondta a pénteki londoni sajtótájékoztatón: a bizonyítékok arra mutatnak, hogy a nagy-britanniai vírus "gyakorlatilag azonos" a korábbi magyarországi előfordulások helyszínén kimutatott törzzsel. "Ennek alapján logikus" a Magyarországról érkező termékforgalmat "jelentős kockázati tényezőnek minősíteni", a vadmadár-hipotézis kizárása után - fogalmazott a vezető brit állategészségügyi illetékes.

A DEFRA mindazonáltal pénteken közölte, hogy a Bernard Matthews - amely Magyarországon a SáGa Foods baromfifeldolgozó céget birtokolja - aznap éjféltől felújítja a baromfitermék-forgalmat brit és magyar telepei között. A brit cég egy hete, a vizsgálat idejére önként állította le a magyar termékek behozatalát.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.