Megállították a Déli-sarkvidék közelében égő japán hajó sodródását

Az Antarktisz partvidéke térségében, a Ross-tengeren napok óta égő, és mostanáig tehetetlenül sodródó japán bálnavadászhajót pénteken hozzáerősítették két másik hajóhoz, nehogy a jégtáblák közé sodródjék, azok közt megsérüljön, s hatalmas tömegű üzemanyaga és a rajta lévő nagy mennyiségű vegyszer a tenger vizébe kerüljön.

Környezetvédő szervezetek több felszólítást tettek közzé a napokban a fenyegető környezeti katasztrófa elhárítására. A Nissin Marun, a japán bálnavadászflotta nyolcezer tonnás zászlóshajóján továbbra is ég a tűz, bár már kisebb intenzitással, mint az előző napon. A személyzet ott maradt része még mindig küzd a lángokkal. Egy másik bálnavadászhajóhoz és egy ellátóhajóhoz kötözték hozzá a Nissin Marut, mert az irányíthatatlanná vált hajó sodródásában látták a környezetvédő szakemberek a legnagyobb közvetlen veszélyt. Jéghegyek, jégtáblák kerülhettek volna ugyanis a sodródó vízi jármű útjába, és meglékelhették volna a hajót, amely ennek nyomán felborulhatott, elsüllyedhetett volna, rajta a környék gazdag élővilágát súlyosan veszélyeztető környezetszennyező anyagokkal.

Csütörtökön ütött ki tűz a Nissin Marun, A 148 fős személyzetből egy tengerész eltűnt. Három másik japán hajó a Nissin Maru segítségére sietett, és 126 tengerészt a fedélzetére vett a szerencsétlenül járt hajóról. 31 tengerész az égő vízi járműn maradt tűzoltás végett.

A térség élővilága rendkívül változatos, sokféle ősrégi állat- és növényfajjal. Mintegy ezer tonna üzemanyag és számos vegyszer van a japán hajón, s ha ezek a vízbe jutnának nagy kárt tehetnének a környék élővilágában.

Japán illetékesek igyekeztek mindenkit megnyugtatni pénteken, hogy nem folyik az olaj az égő hajóból, és nem fenyeget környezeti katasztrófa. Elutasították a Greenpeace ajánlatát, amely szerint a nemzetközi környezetvédő szervezet kivontatná a sérült japán hajót a térségből. Mint mondták, a környéken lévő többi japán bálnavadászhajó minden szükséges segítséget meg tudni adni a szerencsétlenül járt Nissin Marunak. Ugyanakkor elismerték, hogy a tűzeset miatt erre az idényre kénytelenek lehetnek beszüntetni a bálnavadászatot. (MTI)

Fogócska az Antarktisznál: a bálnavadászatot ellenzõk hajója megközelíti a Nisshin Marut
Fogócska az Antarktisznál: a bálnavadászatot ellenzõk hajója megközelíti a Nisshin Marut
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.