Harminc értékelhető bejelentés érkezett

A jövő hét elejére ígérik a fegyverszakértők a Teve utcai támadás után hátrahagyott lőszerhüvelyek szakértői vizsgálatát. Jelentésüktől a nyomozás irányítói azt remélik, hogy kiderül: a kedden kilőttekkel azonos időben gyártott lőszereket használtak-e más magyarországi bűncselekmények elkövetéséhez is.


Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője a Népszabadságnak azt mondta: a rendőrség eddig 30 értékelhető bejelentést kapott, ezek ellenőrzése azonban még nem fejeződött be.

A Teve utcai rendőrpalotán és a környező épületeken lévő térfigyelő és biztonsági kamerák felvételei érdemben nem segítik a nyomozást. Horváczy elmondta: a rendőrség elemzi az elkövető (vagy elkövetők) lehetséges menekülési útvonalain lévő térfigyelő kamerák által rögzített képeket is.

Továbbra is keresik annak a fekete Volkswagen Golfnak az utasait, akik éppen a támadás közben haladtak el a "zsarupalota" előtt. Kezdetben a rendőrség azt feltételezte, hogy a Golfból adták le a lövéseket, később azonban ez a feltevés tévesnek bizonyult. Ma már mint lehetséges szemtanúkat keresi az autó utasait a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint rongálás gyanújával nyomoz. Horváczy cáfolta azt a rendőrségi körökben is terjedő szóbeszédet, miszerint azért nem minősítik az esetet terrortámadásnak, mert a rendőrség székházának amúgy teljes körű biztosítása a terrorcselekményre nem terjed ki.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a keddre virradó éjjel leadott tizenöt lövés úgy tizenötmillió forint kárt okozott a rendőrpalotát burkoló üvegtáblákban és az irodákban.

Horváczy leszögezte: a nyomozás eddigi adataiból nem lehet arra következtetni, hogy az ismeretlen tettes(ek) célja a rendőrség működésének megzavarása, illetve "valamilyen cél érdekében történő befolyásolása" lett volna.

A rendőrség továbbra is az ingyen hívható (06-80) 201-295-ös számon várja azoknak a jelentkezését, akik a támadásról érdemi információkkal rendelkeznek. Ötmillió forintot fizetnek a nyomravezetőnek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.