Orosz általános iskolai igazgató vs Microsoft

A károkozás jelentéktelen mértékére hivatkozva lezárta az oroszországi Perm megyei bíróság csütörtökön annak az általánosi iskolai igazgatónak az ügyét, aki feketén vásárolt Windows operációs rendszert használó számítógépeket az iskolája számára.

Alekszandr Ponoszov – akit 266 ezer rubeles (1 rubel kb 8 forint) károkozással vádoltak és elvileg öt éves szabadságvesztéssel is sújtható lett volna – visszautasította a bíróság döntését, ártatlanságának kimondását követelve. A nyugat-szibériai falu iskolaigazgatója elmondta: jóhiszeműen vásárolta a számítógépeket, a rajtuk lévő szoftverrel együtt.

Ponoszov ügye nagy visszhangot váltott ki Oroszországban. Védelmére kelt a Gorbacsov-alapítvány, a Vlagyimir Putyin által életrehívott Társadalmi Kamara is. Maga az államfő ostobaságnak minősítette az eljárást.

Nem véletlen azonban, hogy a szellemi tulajdont kevéssé védő Oroszországban épp olyan személyt vádoltak, aki maga is inkább áldozata a szellemi tulajdon gyakorlatilag nem létező védelemének. Az eljárás így a Microsoft multimilliárdos tulajdonosa, Bill Gates és egy szegény iskolaigazgató vitájának hangulatát kapta. (Egyébként nem a Microsoft a felperes, az ügyet Perm megye ügyészsége indította. A szoftvercég oroszországi képviselete ugyanakkor bocsánatkérést várt Ponoszovtól, pénzbírság nélkül. A direktor ezt elutasította. 2004-ben már szabtak ki letöltendő szabadságvesztést Oroszországban kalózprogramok terjesztéséért. Az Alfa Computers cég vezetőit akkor a Microsoft jelentette fel, miután a moszkvai cég az általa javított pc-kre feketén szerzett operációs rendszert telepített.)

A mostani per az érzetet keltette, hogy a szellemi jogok védelme valójában a „multik” fegyvere, amellyel indokolatlanul magasra verik fel a programok árát, nagy terhet róva a kisfelhasználókra.

Oroszország elvileg nyáron válhat a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagjává. Az egyik amerikai kifogás a tagság ellen éppen az volt, hogy Moszkva nem biztosítja a szellemi tulajdon védelmét. Országszerte bármelyik CD-boltban, piacon, aluljáróban könnyedén beszerezhető bármilyen új film, zenei album vagy szoftver, egy-két száz rubelért. Mivel Moszkva ez ellen nem tud harcolni - legfeljebb annyit tett, hogy a tavaly nyári szentpétervári G8-csúcsra bezárták az északi város CD-boltjait, hogy ne szúrjon szemet az illegális CD-k széles kínálata - jól jött a pehelysúlyú igazgató és a szoftvergóliát harca. Ezzel az orosz vezetés szellemi tulajdon védelme terén tapasztalható tehetetlenségét már-már szociálpolitikai erénynek láttatta, amely révén a csekély pénzű felhasználók is hozzájuthatnak a legmodernebb programokhoz.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.