Németh egyoldalú elemzéssel arra a rossz következtetésre jut, hogy "Oroszország korántsem megbízható partner", s az energiát politikai fegyverként használja (Egy vita tanulságai, január 23.). Végül leszögezi, amit senki sem vitat, hogy ti. "nincs olyan demokrata Magyarországon, aki elfogadhatja, hogy egy demokratikusan megválasztott magyar kormánnyal szemben bármilyen külföldi hatalomnak lehetősége legyen »energiafegyvert« bevetni".

Az energiapolitika hosszú távú, ciklusokon átívelő kérdés, ezért fontos, hogy vele kapcsolatban tárgyszerű vitákban konszenzus jöjjön létre. A magyar energiapolitika alapját az elmúlt közel másfél évtizedben a 21/1993. (IV. 9.) OGY-határozat képezte, mely rögzíti, hogy a kormány a "fejlesztéspolitika megvalósítása során törekedjék az ország egyoldalú importfüggőségének fokozatos feloldására". Ennek érdekében ugyan az Orbán-kormány sem tett semmit, de az elmúlt másfél évtized magyar energiapolitikája mégsem nevezhető sikertelennek. Az ellátás mindenkor biztonságos volt, számottevően mérséklődött a gazdaság energiaigényessége, lényegesen csökkent az energiahordozók által okozott környezetterhelés, sokszereplős és döntően magántulajdonú lett az energiaszektor, és egyetlen EU-s követelmény alól sem kellett átmeneti mentességet kérni.

Az orosz vállalatok e másfél évtizedben mindig teljesítették szerződéses kötelezettségüket. Még akkor is, amikor Oroszország belpolitikai viszonyai ziláltak voltak. Ezért Oroszország megbízhatóságát kétségbe vonni az utóbbi két év néhány napos szállítási nehézségei miatt minimum rosszhiszeműség. A világpiaci árak közelítése az Ukrajnával és a Fehéroroszországgal való kereskedelemben legitim orosz törekvés még akkor is, ha az adott országok számára ez rendkívüli terhet jelent (nekünk sem volt könnyű). Mindenki abban érdekelt, hogy a tranzitországokkal felmerült konfliktusok tárgyalásos úton rendeződjenek, és ne veszélyeztessék a szállítások biztonságát. Az is fontos, hogy a szállítások megszakadására intézményes előrejelzési rendszer legyen, hogy fel lehessen készülni rájuk.

Az új energiapolitikától sem kell csodát várni (bár Németh szerint már ez is megbukott). Még inkább előtérbe kerül az energiahatékonyság és az energiatakarékosság, de rövid távon kétségtelenül az ellátás biztonsága a legfontosabb. Uniós tagságunk, az újrafogalmazódó európai energiapolitika és a tartósan magas energiaárak lehetővé teszik az egyoldalú energiaellátás felszámolását a földgáz esetében is. Tíz éven belül lejárnak az európai és az orosz vállalatok közötti hosszú távú szerződések, legkésőbb az évtized végén el kell kezdeni a tárgyalásokat a következő időszak hosszú távú szerződéseiről. A gyorsan növekvő ázsiai államok energiaigénye minden várakozást meghaladó mértékben növekszik, a jelenlegi orosz kitermelés és infrastruktúra pedig nem elegendő a növekvő igények kielégítésére. Oroszország is döntési helyzetbe kerül a szállítási irányok tekintetében.

Európa alapvető érdeke, hogy mielőbb kialakítsa a következő 20-25 év energiaellátási stratégiáját. Ennek sarokpontja az, hogy az EU és Oroszország a kölcsönös egymásrautaltság alapján kölcsönösen előnyös hosszú távú megállapodást kössön. Ennek része az is, hogy tiszteletben tartják egymás autonóm döntéseit. Új források eléréséhez és a piaci verseny megteremtéséhez új vezetékekre is szükség lesz. Új forrásként a közép-ázsiai földgáz és a meleg égövi országokból származó LNG jöhet szóba Törökországból, a Balkánon keresztül Európa középső térségébe irányuló földgázvezetékkel, illetve egy adriai terminállal és egy onnan induló szállító vezetékkel. Az ellátás biztonsága szempontjából nincs nagy jelentősége, hogy a közép-ázsiai földgáz mekkora hányada jön Oroszországon keresztül. Az esetleges hiányok, s a téli és a nyári fogyasztás közötti különbség miatt szükség van jelentős tárolókapacitásokra. Kézenfekvő, hogy a kormány ambicionálja, hogy e tárolók Magyarországon épüljenek meg. Erre földtani adottságaink jók, és a szakértelmünk is megvan hozzá.

Magyarország uniós tagsága azt jelenti, hogy a magyar kormány még ha akarná, sem tudná "a Gazprom legvidámabb barakkjává" tenni az országot. (A feltételezés is sértő, igazi orbániáda.) Alapvető uniós szabály a csővezetékekhez való szabad hozzáférés biztosítása ("open access"). Ettől eltérni határt keresztező vezetékek esetén csak az Európai Bizottság jóváhagyásával lehet. Az új földgázszállító vezeték kapacitását tehát hosszú távra egyetlen vállalat sem kötheti le kizárólagosan, mert ez akadályozná, hogy verseny alakuljon ki a földgázpiacon. Ebben az értelemben tehát mindegy, hogy minek nevezzük a leendő vezetéket, Nabucco vagy Blue Stream (kék áramlat), ugyanazok a szabályok érvényesek rá: függetlenül attól, hogy ki a vezeték tulajdonosa, a kapacitásokat átlátható szabályok alapján több kereskedő között kell elosztani úgy, hogy mindenki azonos feltételekkel szállíthasson földgázt a vezetéken.

A leendő balkáni vezeték és a horvátországi LNG-terminál megépítése egyébként nem a magyar kormánytól függ, hanem elsősorban más európai országok (leginkább Németország és Olaszország) döntésétől. A vezeték mentén lévő országok fogyasztása kevés ahhoz, hogy megépítése gazdaságos és finanszírozható legyen. Az EU új energiapolitikájának egyik kulcskérdése, hogy szolidárisak lesznek-e a régi tagállamok az újakkal abban, hogy a különalkuk helyett (mellett) más tagállamok érdekeit is figyelembe veszik. Ez nem valami különleges kívánság, pusztán annak az elvnek az érvényre juttatása, hogy az EU egységes piacban gondolkodik.

Egyetértek viszont Németh Zsolttal abban, hogy az alternatív energiahordozók (megújuló energiaforrások) alkalmazása valóban fontos, jövőbe mutató kérdés. Ezek az energiaforrások azonban ma még komoly többletköltséget jelentenek a fogyasztóknak. Deklarációk helyett vagy mellett ebben a kérdésben is szükség van a tárgyszerű vitákra.Podolák György
A szerző az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának alelnöke