Épületes történetek

Az Operaház rekonstrukciójával kezdődött a hazai színházak felújítási hulláma a nyolcvanas években. A tempó mára lelassult, legutóbb, 2005 végén a székesfehérvári teátrum készült el. A kaposváriak az omlásveszély táblát már tavaly kitették, Tatabányán is dolgozni kellene a színházon, ott van pénz, kivitelező nincs.

A megújult Magyar Állami Operaházat 1984-ben nyitották meg, az akkori modern technológia mára elavult, az épületre jócskán ráférne az átépítés. De ki tudja, ez mikor valósulhat meg, ha a még lepusztultabb "társszínházának", az Erkel renoválása is lekerült a napirendről.

A József Attila Színházat harmincadik jubileumára, 1986 novemberére tették rendbe. Most, húsz évvel később több ütemben dolgoztak rajta, csak kisebb-nagyobb beruházásokra volt pénz. Játékszín, Arany János Színház (ma Új Színház), Víg, Tivoli, Thália, Madách, Operett - így jöttek egymás után a budapesti rekonstrukciók a rendszerváltozás környékétől, egészen a 2000-es évek elejéig. Közben a Bárka és a Nemzeti is megépült. Korábban, vidéken ugyancsak jutott pénz jó néhány épület frissítésére: például Miskolcon, Nyíregyházán, Sopronban, Zalaegerszegen, Egerben.

Mostanában az életben maradásért küzdenek a társulatok, így nem csoda, ha a felújítási munkák megrekedtek. Évek óta emlegetik a Pesti Színház és a Budapest Bábszínház játszóhelyének korszerűsítését, de ebben a támogatásmegvonós időszakban erre semmi esély sincs.

A kaposvári színházon már tavaly is kint lógott az omlásveszély tábla. Több éve pályázik az állami - úgynevezett címzett - támogatásra a helyi önkormányzat. Idén is beadták kérelmüket - nyilatkozta lapunknak a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója, Molnár György. Bár megvolt a kormányzati szándék, a város és a meglehetősen rossz állapotban lévő színház balszerencséje, hogy két évre felfüggesztették az említett támogatásfajta odaítélését. A város azonban új lehetőségek után kutat - tette hozzá Molnár György -, EU-s forrást keres a megközelítőleg hárommilliárdos rekonstrukció fedezetéhez.

Már 2006-ra megszavazták viszont a címzett támogatást a tatabányai Jászai Mari Színház megújítására, elkészültek a tervek, augusztus óta folyhatna a munka. Ezzel szemben csak a hónap végén zárul a kivitelezői pályázat. Harsányi Sulyom László igazgató lapunknak elmondta: a beruházást az önkormányzat vezényli le, önköltségi garanciát vállalt rá. Lapunk információja szerint a lehetséges kivitelezők állítólag úgy számolnak: a rekonstrukció körülbelül egymilliárd forinttal haladja meg a tervezett keretet. Ha eredményes a pályázat, és lesz pénz az extra költségekre, jó esetben, márciusban indulhat az átépítés.

Nemcsak az épület omlik
Kaposvár: veszélyes elõadások
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.