Az alkudozás vége

A főváros újkori történetének legtovább tartó koalíciós alkudozása érhet véget ma, amikor pecsétet ütnek a városházi MSZP és SZDSZ közötti koalíciós szerződésre. Eldőlt az is, hogy Demszky Gábornak Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) és Horváth Csaba (MSZP) lesz a két újabb helyettese; előbbi a gazdasági ügyekért és a városfejlesztésért, utóbbi az oktatás-kultúráért lesz felelős.

Az MSZP és az SZDSZ közötti koalíciós alkudozás már tavaly nyáron megkezdődött, amikor a szocialisták elfogadták közös főpolgármester-jelöltnek az ötödször is induló Demszkyt. Egy nappal a koalíciós szerződés aláírása előtt a főpolgármester váratlanul megvétózta a szocialista humánpolitikaihelyettes-jelöltet, Gy. Németh Erzsébet korábbi városházi frakcióvezetőt. Ezt követően szappanoperába hajló nyilatkozatháború és alkudozás kezdődött, Demszky fenntartotta vétóját, az MSZP pedig nem volt hajlandó új jelölttel előállni. A szocialista politikus asszony egészen februárig várt azzal a bejelentéssel, hogy mégsem pályázik, mert az általa képviselendő területekre (az oktatásra, a kultúrára és az egészségügyre) túl nagy megszorítások várnak. Az egészségügyet egyébként egyik kormánypárt sem akarta vállalni, míg végül az a salamoni döntés született, hogy azt nem főpolgármester-helyettes, hanem Tiba Zsolt főjegyző fogja felügyelni.

Az új főpolgármester-helyettesek megválasztásával eldőlt az is, hogy a fővárosi MSZP-ben az ifjútörököknek is nevezett irányzat vette át a hatalmat a Gy. Németh által fémjelzett "régiekkel" szemben. A humánpolitikai helyettesi tisztségre az utóbbiakhoz sorolt Bakonyi Tibor (korábbi EU- és sportügyi helyettes, jelenleg tanácsnok), Danielisz Béla városrendészeti bizottsági elnök és Havas Szófia egészségügyi tanácsnokot is javasolta a szocialisták fővárosi szervezete, de esélyesként emlegették az oktatási bizottság elnökét, Germánné Vastag Györgyit is. Szinte biztos, hogy a kulturális-oktatási helyettes a II. kerület volt polgármestere, Horváth Csaba lesz.

A kérdés már csak az, hogy mikor. A Fővárosi Közgyűlés hiába ülésezik háromszor is a következő két hétben, a testületben mindössze egyfős többséggel rendelkező kormánypártoknak nem lesz könnyű összetrombitálniuk képviselőiket. A február 15-i, rendkívüli ülésen például azért kétséges, hogy meglesz-e a többség, mert ugyanezen a napon dönt a XI. kerület a költségvetéséről, ez pedig három fővárosi képviselőnek jelent igazolt hiányzást. A február 22-i, rendes ülés időpontjában pedig két kormánypárti képviselő sem fog Budapesten tartózkodni. Harmadik nekifutásra március 1-jén próbálkozhatnak a helyettesek megválasztásával, akkor dönt ugyanis a közgyűlés a főváros idei költségvetéséről.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.