EP: felemásra sikerült a CIA-jelentés

Több mint 1200-szor szállhatott le CIA-gép Európában, és titkos fogva tartásra szolgáló börtönök is lehettek amerikai bázisokon - állítja a szerdán elfogadott, jogkövetkezményekkel önmagában nem járó EP-jelentés. Magyarország érintetlen, Boszniát megdicsérték őszinteségéért.

Max-Peter Ratzel, az Europol igazgatója, Lord Roberston, a NATO előző, illetve Jaap de Hoop Scheffer, a jelenlegi fotitkára, Javier Solana, az EU külpolitikai főképviselője, valamint Gijs de Vries, a huszonhetek (egyébként márciusban távozó) terrorizmus-ellenes koordinátora. A névsorban azok szerepelnek, akik a meghívás ellenére el sem mentek az Európai Parlament “CIA-bizottságának” üléseire, vagy ott használhatatlan válaszokat adtak. Ezek után nem csoda, hogy a nyomozati jogkört mindvégig nélkülöző testület munkájáról készült jelentés - amelyet szerdán 382:256 arányban, 74 tartózkodás mellett fogadott el a strasbourgi plénum - felemásra sikeredett: azt dokumentálhatta, amit a “beszélgetőpartnerek” önként elmondtak. A legnagyobb, a néppárti frakció ezért igen kritikusan fogadta az olasz szocialista Giovanni Claudio Fava jelentését. Szerintük a CIA-bizottság lényegében nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani álláspontját, miszerint számos tagállam vétkes az amerikai titkosszolgálattal való illegális együttműködésben. - Nem tűrhetjük a törvénytelenséget, emberek kínzásra való átadását. A vizsgálat azonban megbukott - hangoztatta Jas Gawronski, a néppártiak szónoka, hozzátéve: a vádakat tényekként tálaló testület éppenséggel a transzatlanti kapcsolatoknak sem használt: “Washingtonban egyfajta törvényszékként próbálta feltüntetni magát, ami legalábbis nem könnyítette meg a párbeszédet.” A szocialisták szerint ellenben a tagállamok tanácsának kell megvizsgálnia, hogy nem sérült-e az uniós jog. Szószólójuk, a német Wolfgang Kreissl-Dörfler azt mondta: “nem játszhatjuk a szabadság dalát az erőszak hangszerén; egyszerűen nem engedhetjük meg a titkosszolgálatoknak, hogy a saját útjukat járják”.

A Fava-jelentés úgy találta: az emberi jogok helyzete a 2001 szeptemberi terrortámadások óta hanyatlik, a rendkívüli kiadatás intézménye törvénytelen, és a célját sem éri el. Az EP szerint a guantanamói fogolytábort be kell zárni, az áldozatokat kártérítés illeti meg. A 2001 végétől eltelt négy évben 1245, a CIA által működtetett járatot dokumentált Európában az ideiglenes parlamenti bizottság. A legtöbb leszállást Németországban, Nagy-Britanniában és Írországban észlelték. Németország vonatkozásában kiemelik a török állampolgárságú Murat Kurnaz guantanamói fogoly esetét, akinek szabadon bocsátására a berlini hatóságok részéről nem volt fogadókészség. Az EP megdicséri Bosznia-Hercegovinát, mert - Európában egyedüliként - nem tagadta, hogy kiadott az USA-nak hat algériai származású személyt, köztük négy saját állampolgárát. Az ellenpélda Lengyelország: Varsó egyáltalán nem működött együtt. Hazánk érintetlen. - Magyarország, a magyar kormány büszke lehet rá, hogy egyáltalán nem keveredett bele a CIA illegális európai akcióiba. Úgynevezett régi és új tagállamok egyaránt akadnak a közreműködők között. Ez is mutatja, egyre kevésbé van értelme e különbségtételnek - hangoztatta Hegyi Gyula (MSZP), a vita egyetlen magyar hozzászólója.

A “CIA-lavina” még onnan indult, hogy a The Washington Post szerint két kelet-európai állam, későbbi hírek szerint Lengyelország és Románia titkos fogolytáborokat működtett a területén. Ezt a bizottságnak nem sikerült bizonyítania. A testület jelentése - hasonlóan más EP-jelentésekhez - önmagában semmilyen jogkövetkezménnyel nem jár. Brüsszeli szakdiplomata forrás lapunknak elmondta: ha egyes tagállamok kötöttek is különleges belügyi megállapodást az USA-val, ezt titkos záradék, titoktartási kötelezettség terheli. Vagyis az EU belügyi tanácsa aligha fog tovább vizsgálódni, különösen, hogy a jelenlegi és a soron következő soros elnök, Németország és Portugália is alaposan érintett a jelentés szerint.

Brüsszel

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.