A baloldal nemzeti balfogásai
A folyamat fű alatt szuszog, vezetőit, alakítóit láthatólag s tüntetően azok véleménye, tapasztalata sem érdekli, akiket már ez a kormány kért föl közreműködésre. Főleg nem, ha baloldaliak. A nyilvánosság csak két nevet ismerhet, mert csak ez a kettő jelent meg: a Törzsök Erikáé, a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadójáé és az ifjú Gémesi Ferencé, aki ugyanott a „külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár”. Ő állította össze a „Tájékoztató a kormány külhoni magyarsággal kapcsolatos politikájáról (2006. 06.-2007. 01.)” című dokumentumot, mely a MeH honlapján olvasható, illetve nem olvasható, mert olvashatatlan, a színvonala a koncepciótól a fogalmazásig minősíthetetlen.
Dodonai miniszterelnöki köszönőlevéllel elbocsátották a Gyurcsány-kormány életre hívta Szülőföld Alap Tanácsának minden tagját. A tanács „feladatát” (a „tájékoztató” már-már halandzsa szövege szerint) „a miniszterelnök által vezetett regionális egyeztető fórum váltja fel, ahol a határon túli magyarság választott vezetőivel vitatja meg az adott régiók aktuális fejlesztési elképzeléseit”, miközben a Szülőföld Alapba vonták össze „a pályázati úton segítséget nyújtó csatornákat” is, s „ennek értelmében megszűnik az Apáczai, az Illyés és az Új Kézfogás Közalapítvány, és 2007. január 1-jétől a Szülőföld Alap új strukturális rendszerrel (sic!) működik”. Tehát az alap tanácsa egyrészt a miniszterelnök vezette regionális fórum az odaáti magyar választott vezetőkkel - másrészt a volt alapítványi pénzek elosztója.
Mindezt azután, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalának állományát töredékére csökkentették, a magyarságkutatás intézményes helyét, a Teleki László Intézetet (a kuratórium elnöke Kosáry Domokos volt) pedig megszüntették. Különös történet, hiszen mai jobb- és baloldaliak együtt küzdöttek hosszú éveken át, hogy megteremtődjék az intézményes magyarságkutatás, és legyen könyvkiadása is; fogalmam sincs, milyen diktatúra merészelte volna a rendszerváltás előtt hosszú évekkel végre megszületett intézményes állapotot megszüntetni. Ha nem lenne ósdi és nevetséges az ilyen gyanú, azt hinném, valakik a kormányzaton belül munkálkodnak a kormányzat lejáratásán a legfortélyosabban. Hihetetlen, hogy a baloldal milyen sebeket szerez mintegy önként, s ugyanazokon a lágy részein, melyeket ellenfelei annyiszor célba vettek a nemzetietlenség vádjának nyilaival. Ez már szinte hagyományunk. Értetlenül állok a jelenség előtt, s ezt senkinek sem kell magyaráznom, aki az elmúlt fél évszázadban írott könyveimet olvasta.
Akadt derék ember, aki nem hitt a szemének. Egyik társadalomtudományi fórumunk nemzetiségi ügyben tudós, nagytekintélyű személyisége, miután őt is, köszönettel, kitessékelték önkéntes buzgalmából, mármint a Szülőföld Alap Tanácsából, felajánlotta, hogy a határon túli magyarok támogatására alakuló új testületek vezetőit meghívja jó, akadémikus eszmecserére, hadd ismerjék meg az eddigi tanulságokat, tapasztalatokat. A MeH fő tanácsadója azonban elhárította a meghívást.
Nem ismerek egyetlen, ezekben az ügyekben alaposan jártas baloldalit, akinek kikérték volna a véleményét, meghallgatták volna a javaslatait. Elolvastam a 168 Órában Pomogáts Béla tapintatosan erélyes interjúját (2007. 3. sz.) - mélyen egyetértek vele.
Visszafogottan írom e sorokat. Gondolataimat és érzéseimet csak igen megszűrten vetem papírra. De azt el nem hallgathatom, hogy ami ebben a szférában történt s történik, súlyosan árt az összmagyar érdekeknek és a baloldal hírének. A kormánykoalíció népszerűségvesztésébe ez is belejátszik. Érthetetlen, ami az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolatrendszerében történik. Ezt nem leplezheti a leendő uniós támogatások lobogtatása. Mintha valakik furfangosan újra meg újra gáncsot vetnének Gyurcsány Ferencnek, vagy legalábbis valamilyen gúnyos cédulát tűznének a hátára.
