Szíriai fegyveresek állítják: fogva tartanak egy 1997-ben eltűnt izraeli katonát

Egy szíriai fegyveres csoport közölte, hogy fogva tart egy 1997-ben a Golán-fennsíkon eltűnt izraeli katonát - írta Jédiót Ahronót című izraeli napilap. A sajtó szerint a Bizottságok a Golán felszabadításért nevű, eddig ismeretlen csoport kedden közleményben állította azt, hogy fogva tartja az izraeli katonát, akinek kilenc éve veszett nyoma. Guj Hever rejtélyes körülmények között tűnt el a Golán-fennsíkon, mostanáig nem sikerült nyomára bukkanni. A most jelentkező szíriai csoport javasolja, hogy ezt a katonát cseréljék ki Izraelben bebörtönzött kilenc szíriaira, akik közül négy több mint 22 éve van fogságban, míg két másik magánzárkában. Egy izraeli katonai forrás jelezte, hogy a hadsereg nem értesült a követelésről, de ellenőriz minden olyan értesülést, amely Guj Heverrel kapcsolatos. Az izraeli miniszterelnöki hivatal egy magát megnevezni nem kívánó tisztviselője kétségeit hangoztatta az ügyben, hozzátéve, hogy a múltban már voltak hasonló, minden (valóság) alapot nélkülöző követelések. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.