Az újságok ezért mélységesen cinikusnak és képmutatónak nevezik Putyint. A Washington Post például azzal kezdi szerkesztőségi cikkét, hogy "még van képe hozzá", miután gazdasági bojkottot vezetett be Grúzia és Moldova ellen, tél közepén állította le az Ukrajnába és Fehéroroszországba irányuló energiaszállításokat, és nyíltan beavatkozva el akarta csalni a 2004-es ukrán elnökválasztást.

John McCain, az egyik republikánus elnökesélyes, aki már egy évvel korábban is kemény fellépésre buzdított, a szentpétervári csúcstalálkozó lemondására biztatta Bush elnököt, most a hidegháború óta a legagresszívabb orosz beszédnek minősítette Putyin szereplését. Erre egy fehér házi szóvivő csalódottságának adott hangot - a szenátor nyilatkozata miatt. Az eddigi "russzofil" politika anyja, Condoleezza Rice külügyminiszter pedig hallgat.

Abban a legtöbb kommentár egyetért, hogy Putyin sosem vállalkozott volna ilyen provokációra, ha Amerika nem gyengíti meg önmagát az iraki háborúval, és nem mutat az utóbbi időben szinte végtelen engedékenységet az orosz igények előtt. Bush többször is barátjának nevezte Putyint, aki a 2001-es terrortámadás után valóban segített Amerikának lecsapni Afganisztánban az al-Kaidára. Csakhogy azóta nagyot fordult a világ. Az USA sokat veszített nemzetközi befolyásából, és lekötötte katonai erejét, miközben Oroszország az olajáraknak köszönhetően rengeteg készpénzhez jutott, ami meghozta az étvágyát.

Ma már ott tartunk, hogy Putyin az amerikai hegemónia kiegyensúlyozásáról, vagyis a Szovjetunió idejében fennállt kétpólusú világról álmodik. Mint a New York Times emlékeztet rá, mindezt egy olyan állam elnökeként teszi, amely a nyersanyagkivitelre alapuló gazdaság és a demokratikus infrastruktúra tekintetében egyaránt Nigériára emlékeztet. Miközben a Kreml a nemzetközi jogot kéri számon Washingtonon, Londonban plutóniummérgezésben hal meg egy orosz rendszerbíráló, és Moszkvában fejbe lövik a kellemetlenkedő újságírónőt.

A Chicago Sun Times úgy véli, Putyin végül szívességet tett Amerikának. Beszédével egyértelművé tette a korábbi oroszbarát német külpolitika bukását. A kelet- és nyugat-európai országokkal egy csapásra megértette, hogy Amerika oldalán van a helyük. Robert Gates védelmi miniszter pedig már másnap benyújtotta a számlát: aki igényt tart az amerikai pajzsra, lesz szíves emelni katonai kiadásait és hozzájárulni a NATO afganisztáni kampányához.

Az új keletû orosz magabiztosság alapja: az energia. Ennek része a képünkön látható szahalini csõvezeték