- Levelet írt a tisztújításra készülő SZDSZ két elnökjelöltjének, Fodor Gábornak és Kóka Jánosnak. A lényege az, hogy nem áll egyikőjük mellé sem, de bármi lesz az eredmény, a vesztes és a győztes is számíthat a segítségére. Ebből arra következtetek, hogy önnek még fontos, mi zajlik az SZDSZ-ben.

- Persze hogy az. Nem lényegtelen kérdés, hogy az SZDSZ a magyar politika meghatározó szereplője marad-e vagy sem. A párt ügyeibe azonban soha nem avatkoztam olyan mértékig, hogy részt vegyek egy elnökjelölt kampányában. A levelet is csak azért írtam meg, mert többször meghívtak Kóka János egyik kampánygyűlésére: úgy láttam jónak, ha világossá teszem az álláspontomat.

- Azt olvasom, örülne, ha az SZDSZ változatlanul és határozottan képviselné a "nemes liberális értékeket". Miért, most képviseli?

- Egy ilyen levélnek udvariasnak kell lennie, illetve... Hogy mondjam? Ha megszólítok valakit, akkor bizalommal kell lennem iránta, mintegy megelőlegezve annak a teljesülését, amit magamban elvárásként fogalmazok meg. Nekem is olyan érzésem van, hogy az SZDSZ nem elég elszántan képviseli a liberális értékeket. Régi probléma ez. A pragmatikusok úgy gondolják, hogy a vallásszabadság, a cigányok vagy a szegények ügyének túlzott felvállalása szavazókat visz el. Ez igaz. Engem az bánt picit, hogy a pragmatikus vonal úgy hiszi, versenyezhet azokkal a pártokkal, amelyek számára ezek a kérdések nem bírnak akkora jelentőséggel. És mintha hallani véltem volna olyan hangokat is, hogy ma már nem cél a rendszerváltás körüli SZDSZ képének nosztalgikus őrizgetése: helyette modern pártra van szükség. Csak azt nem tudom, miért modern az, ha a rendszerváltáskor meglévő értékeinket muzeális emlékeknek tekintjük. Minden változik, tudom, de azokban a kérdésekben, amelyek akkor fontosak voltak, egy liberális pártnak most is lehet - és kell, hogy legyen - mondanivalója.

- Az SZDSZ-ben egyre több az úgynevezett pragmatikus politikus, közben meg egyre kevesebb a választó, aki hajlandó lenne erre a pártra szavazni.

- Ha kiszámítható és következetes liberális politikát vinne az SZDSZ, akkor szerintem a szavazók tíz százalékának támogatására igényt tarthatna. Ha többen nincsenek is elkötelezett liberálisok a magyar társadalomban, ennyien azért vannak. Az SZDSZ-nek el kellene fogadtatnia magával, hogy pillanatnyilag ekkora szavazótábort képes mozgósítani. A nagy kérdés az, hogy ennek a tíz százaléknak miért csak legfeljebb a fele hajlandó támogatni az SZDSZ-t. A másik fele valószínűleg úgy ítéli meg, hogy szándékai szerint az SZDSZ alapvetően liberális ugyan, de a valóságban nem mindig az.

- Intézménybezárások, megszorítások, elvonások, újabban még tagtoborzási botrányok is. Kívülről nagyjából ennyi látszik az SZDSZ-ből. Mi ebben a vonzó?

- Ebben nyilvánvalóan semmi. Kétségkívül van racionális magja annak a markáns felfogásnak, hogy bizonyos gazdasági problémákat minél előbb meg kell oldani, ha később majd többet szeretnénk adni egészségügyre vagy szociális ellátásra. Liberálisként én is azt gondolom, hogy ami eddig ment a gazdaságban, az nem folytatható tovább. De egyáltalán nem lenne baj, ha valahol a demagóg ellenzéki magatartás és a kizárólagos gazdasági szempontok között az SZDSZ megtalálná a módját, hogyan tud jobban figyelni a gyöngékre. Jó lenne megakadályozni, hogy a végén megint a kiszolgáltatott emberek húzzák a rövidebbet, azok a rétegek, amelyekért senkinek sem fáj igazán a feje és a szíve. Az SZDSZ kiállhatott volna, hogy ezeknek az embereknek az érdekében talán vissza lehet fogni kicsit a beruházásokból, talán valamivel lassabb ütemben is lehet autópályákat építeni. Az oktatásban is mondhatta volna, hogy a nagyon szegény, nagyon hátrányos helyzetű gyerekeket nem engedjük bántani. A választók még az egészségügy privatizációjába is könnyebben beletörődnének, ha a javaslat egy olyan felelősen gondolkodó párttól eredne, amelyről köztudott, hogy a népszerűtlen intézkedések mellett mindent megtesz a gyöngék védelmében.

- Keresztényként ön hisz a feltámadásban. Ha a vallási tartományból profán módon átlépünk a politikába: képes hinni az SZDSZ feltámadásában is?

- Hát, erről az jut eszembe, hogy "hiszek Magyarország feltámadásában". Rossz emlékeket ébreszt, soha nem hallgattam szívesen... Az isteni feltámadásban én úgy hiszek, hogy akkor sem érezném becsapva magamat, ha történetesen nem lenne feltámadás. Az élet szépségeit és értékeit kell nézni, ezek akkor is fontosak, ha nem tartanak örökké. Valami hasonló érvényes az SZDSZ-re is. Soha nem voltam a párt tagja, de a parlamenti frakciónak többször is. Sok embert nagyon szeretek az SZDSZ-ben, a gyarlóságok és a konfliktusok ellenére rengeteg minden köt hozzájuk. Az SZDSZ szerepe a magyar történelem egyik sorsdöntő korszakában meghatározó volt, amit akkor sem vehet el senki, ha ez a szerep már nem feltétlenül folytatható. Ilyen esetben kulturáltan tudomásul kell venni, hogy kész, eddig tartott a történet. Egy olyan SZDSZ, ami a nevében SZDSZ, reflexeiben és irányultságaiban viszont már nem az, csak a karikatúrája lenne önmagának. Azt, hogy mennyire fenyeget ez a veszély, nem tudom megmondani. Vannak félelmeim.

Iványi Gábor: Vannak félelmeim